A modern fogyasztói társadalmakban az addikció kérdése már nem szűkíthető le egyéni gyengeségekre vagy morális deficitekre, hanem az idegrendszer és a környezet kölcsönhatásának vizsgálatát igényli. Resch Mária addiktív modellje világosan rámutat arra, hogy a jutalmazórendszer működése alapvető szerepet játszik a kényszeres viselkedések kialakulásában (Resch, 2018). A társadalmi rend védelme ebben az összefüggésben nem pusztán jogi kategória, hanem neurobiológiai realitásra épülő közpolitikai kérdés. Amikor a craving és a relapszus mechanizmusáról beszélünk, valójában arról beszélünk, hogyan válik a környezet aktív kiváltó tényezővé az addiktív ciklusban. A szerző hangsúlyozza, hogy a jutalmazó rendszer nemcsak a táplálékra, hanem a kábítószer-abúzusra is hasonló módon reagál (Resch, 2018, 1098–1099). Ez a felismerés különösen fontossá teszi a társadalmi láthatóság, a hozzáférhetőség és az ingerterhelés kérdését. A függőség fenntartásában a környezeti stimulusok meghatározó szerepet töltenek be. Ebből következően a közpolitikai döntések közvetve idegrendszeri folyamatokra hatnak. A szabályozás tehát nem csupán normatív keret, hanem prevenciós eszköz. A kérdés súlya ezért túlmutat az egyéni választás retorikáján.

“A droghoz kapcsolt ingerek, stimulusok jelentik a kulcsot a relapsus megértéséhez.” (Resch, 2018, 1101.) Ez a megállapítás világosan jelzi, hogy a visszaesés nem pusztán akaratgyengeség, hanem kondicionált idegrendszeri válasz. A korábban szerhasználathoz kötődő helyszínek, tárgyak és társas helyzetek automatikusan aktiválják a jutalmazó rendszert. A tanulmány szerint a dopamin a vágyat keltő, kondicionált válaszok alapja (Resch, 2018, 1101). A visszaesési mechanizmus tehát tanult inger–válasz kapcsolat. Ha a társadalmi környezet sűrűn tartalmaz ilyen ingereket, az aktiváció esélye nő. A könnyebb hozzáférés, a kulturális reprezentáció és a normalizált jelenlét fokozza az ingerterhelést. Ezáltal a relapszus kockázata is emelkedik. A környezet tehát nem passzív háttér, hanem aktív kiváltó tényező. A közrend stabilitása szempontjából ez kulcsfontosságú felismerés. Az ingerterhelés csökkentése így nem ideológiai állítás, hanem neurobiológiai következtetés.

A kísérleti bizonyítékok még világosabban rávilágítanak erre a mechanizmusra. Kokainistáknak kokainról videót vetítettek, s azt tapasztalták, hogy a vizsgáltak striatumában megemelkedett a dopaminkoncentráció, ami a kokain iránti sóvárgást jelezte (Resch, 2018, 1101.) Ez azt jelenti, hogy már pusztán a vizuális inger is biológiai választ generál. A szer fizikai jelenléte nélkül is aktiválódik a dopaminrendszer. A társadalmi láthatóság tehát önmagában trigger-hatású lehet. Ha a szerhasználat kulturálisan elfogadottabbá válik, az inger-környezet sűrűsödik. Ez a sűrűsödés a kondicionált válaszok gyakoribb aktivációjához vezet. A normalizáció ezért nem semleges folyamat. A „csak információs jelenlét” is neurobiológiai aktivációval jár. A közösségi térben megjelenő ingerek így közvetlenül befolyásolják a relapszus esélyét. A társadalmi rend védelme ebből a szempontból az inger-expozíció mérséklését is jelenti.

A dopamin szerepe ebben a rendszerben meghatározó. A dopamin szabályozza a táplálékkereső („szerkereső”) magatartáshoz szükséges késztetéseket (drive), tevékenységeket, ami az addiktív viselkedés egyik fő ismérve (Resch, 2018, 1098–1099)

A dopamin tehát nem csupán az örömérzetet közvetíti, hanem a megszerzésért tett erőfeszítést is fenntartja. Ez a mechanizmus vezeti vissza az egyént a korábbi droghasználati környezetbe. A szerkereső viselkedés így ismétlődő ciklussá válik. A jutalom predikciója újra és újra aktiválja a rendszert (Resch, 2018, 1098). Minél könnyebben hozzáférhető és társadalmilag elfogadott egy szer, annál több alkalom nyílik a dopaminrendszer újraaktiválására. A gyakori inger–jutalom kapcsolat megerősíti a tanult mintázatot. Ezáltal a visszatérés esélye növekszik. A közpolitikai szabályozás ebben az értelemben a megerősítési ciklusok sűrűségére hat. A társadalmi rend védelme így a neurobiológiai ciklusok gyengítését is jelenti.

A folyamat másik kritikus eleme a kontrollvesztés idegrendszeri alapja. “A túlzott drog-, illetve táplálékbevitel … kontrollvesztés, ami a döntéshozatalban, az önkontrollban és az interocepcióban szerepet játszó ingerületátvitel károsodásának a következménye” (Resch, 2018, 1099) A visszaesés során tehát nem pusztán vágy aktiválódik, hanem sérül az önszabályozás rendszere is. A döntéshozatal gyengül, az impulzuskontroll romlik. Ez a hatás túlmutat az egyéni szférán. Az impulzív viselkedés és a kockázatos döntések növelik a társadalmi normák megszegésének esélyét. A jutalmazórendszer túlaktivációja és a kontrollrendszer gyengülése együtt destabilizáló hatású lehet. A neurobiológiai kutatások alapján a szabályozás nem pusztán tiltás, hanem strukturális prevenciós eszköz. A környezeti ingerterhelés csökkentése, a relapszus-mechanizmus gyengítése és a dopaminrendszer túlaktivációjának mérséklése a közösségi stabilitás feltételei. A társadalmi rend védelme így empirikus alapokon áll. Az addiktív ciklus megértése ezért nem elméleti luxus, hanem közpolitikai szükségszerűség.

Források:

Resch Mária (2018): Az elhízás addiktív modellje: pszichoneurobiológiai összefüggések.

Orvosi Hetilap. Vol. 159, No. 27. 1095-1102.

Dallman MF – Pecoraro N – Acana SF (2003): Chronic stress and obesity: a new view of comfort food. .Proc. Natl. Acad. Sci. 11696–11701.

Babbie E. (2001). A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest, 2001.