Olvasási idő: 3 perc

Az orvosi kannabisz ellentmondásos szabályozási háttere az Egyesült Királyságban

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2026.05.19.

 

 

2018-ban az Egyesült Királyság kormánya módosította drogpolitikáját, lehetővé téve a szakorvosok számára, hogy kannabisz-alapú gyógyszereket írjanak fel, bizonyos betegségek[1], első sorban a kemoterápia okozta hányinger és hányás, a szklerózis multiplexben szenvedő felnőttek spaszticitása, valamint a kezelésre nem reagáló epilepszia esetén. Közel hét év elteltével azonban azt láthatjuk, hogy a hozzáférés továbbra is erősen korlátozott. Az NHS iránymutatásai szerint az orvosi kannabisz szigorúan szabályozott, és általában csak akkor merül fel kezelési alternatívaként, ha más kezelések nem hoztak eredményt.[2]

A gyakorlatban az NHS által kiállított receptek továbbra is ritkák, a betegek többsége pedig jelentős költségek mellett magánellátásban jut hozzá a kannabiszhoz. Mások számára pedig a legális beszerzés egyszerűen nem elérhető, első sorban anyagi okok miatt. A kannabiszt ugyan elismerik gyógyszerként, mégis azok, akik recept nélkül terápiás céllal használják, továbbra is büntetőjogi szankciókkal nézhetnek szembe. Ebből kifolyólag pedig a probléma nem csupán jogi ellentmondás, hanem a strukturális egyenlőtlenség is.[3]

Bár az orvosi kannabisz elvben legális, a recept megszerzéséhez vezető út meglehetősen rögös. A klinikai iránymutatások továbbra is óvatosak, sok orvos vonakodik felírni, a betegek pedig nehezen igazodnak el a rendszerben. Azok, akik nem engedhetik meg maguknak a magánkezelést, gyakran korlátozott lehetőségekkel szembesülnek: vagy lemondanak a kezelésről, más kezelési alternatívákra támaszkodva, vagy illegálisan szerzik be a kannabiszt. Az eredmény gyakorlatilag egy kétszintű rendszer, amelyben a jogszerűséget nem csupán az orvosi szükséglet, hanem a pénzügyi lehetőségek is meghatározzák. Akik megengedhetik maguknak a magánellátást, jogszerűen használhatják a kannabiszt. Akik nem, azok akár büntetőeljárással is szembesülhetnek.

A pénzügyi akadályok jelentősek: a magánegészségügyben kezelt betegeknek fizetniük kell a konzultációkért, a klinikai regisztrációs díjakért, a folyamatos kontrollvizsgálatokért és magáért a gyógyszerért is. A receptek havi költsége elérheti a több száz fontot, egyes készítmények ára pedig körülbelül 8,99 font (3,500 – 4,000 forint) grammonként.

Ezzel szemben az utcán vásárolt kannabisz általában 150–200 fontba kerül unciánként (5.3 – 7 font grammonként), ami jelentősen olcsóbbá teszi – így az illegális piac nemcsak könnyebben hozzáférhető egyesek számára, hanem gazdasági szempontból is racionális választás lehet.[4]

Azok az emberek, akik nem jutnak hozzá legálisan a kannabiszhoz, könnyen szabályozatlan beszerzési láncok felé sodródhatnak, amelyek szervezett bűnözői hálózatokhoz kapcsolódnak. A felírt készítményekkel ellentétben az illegálisan vásárolt kannabisz esetében nincs minőségellenőrzés, nincs garantált egészségügyi hatás, és nincs orvosi felügyelet sem a használat módját illetően, sőt, arra sincs garancia, hogy az anyag mentes a káros szintetikus adalékoktól.

Ez egy újabb szakpolitikai ellentmondást teremt. Egy olyan rendszer, amelynek célja a kannabiszhasználat szabályozása, saját korlátozásai révén fenntarthatja azokat az illegális piacokat, amelyeket eredetileg meg akart szüntetni.

Az egyenlőtlenség akár ugyanazon a háztartáson belül is megjelenhet. Két ember használhatja ugyanazt a kannabiszterméket hasonló egészségügyi okokból, mégis csak az egyikük élvez jogi védelmet, mert meg tudja fizetni a magánellátáshoz szükséges konzultációs díjakat és receptköltségeket. A másik, aki nem képes ezeket a kiadásokat viselni, hasonló magatartásért büntetőjogi szankciók kockázatával néz szembe.[5]

Ez a szabályozási ellentmondás komoly jogi dilemmákat vet fel.

Azok az emberek, akik krónikus fájdalom, szorongás, trauma vagy más hosszú távú állapotok kezelésére használják a kannabiszt, eleve jelentős egészségügyi nehézségekkel küzdhetnek. Az illegális beszerzésre való támaszkodás további stresszt, bizonytalanságot és a kriminalizációtól való félelmet hoz egy már amúgy is nehéz egészségügyi helyzetbe. Félő, hogy egyesek számára az a veszély, hogy a törvényt megszegve próbálják kezelni a saját jóllétüket, önmagában is hozzájárulhat a megbélyegzettség, a szorongás és a társadalmi kirekesztettség érzéséhez. Ez azért fontos, mert a kutatások következetesen azt mutatják, hogy a droghasználat gyakran funkcionális[6] – a fájdalom[7], a stressz vagy a trauma kezelésének egyik módja[8] –, nem pedig feltétlen rekreációs célú.

A fentiek következménye, hogy a kannabisz egyre inkább kétértelmű helyet foglal el a brit társadalomban. A brit Statisztikai Hivatal (Office for National Statistics) szerint továbbra is ez a leggyakrabban használt illegális drog Angliában és Walesben.[9] Egy koherens kannabiszpolitika viszont megkövetelné a jogszabályok, az orvosi bizonyítékok és a valós élethelyzetek összehangolását. Jelenleg az Egyesült Királyság politikája ellentmondásos üzeneteket közvetít, aminek eredményeképpen, a kannabiszt egyszerre kezelik gyógyszerként és bűncselekményként.

[1] https://www.gov.uk/government/news/government-announces-that-medicinal-cannabis-is-legal

[2] https://www.nhs.uk/medicines/medical-cannabis/

[3] Peatfield E. (2026). Cannabis: it’s medicine if you’re rich enough – a crime if you’re not. The Conversation

[4] Peatfield E. (2026).

[5] Peatfield E. (2026).

[6] Khantzian, E. J. (1997). The self-medication hypothesis of substance use disorders: A reconsideration and recent applications. Harvard review of psychiatry, 4(5), 231-244.

[7] Alford, D. P., German, J. S., Samet, J. H., Cheng, D. M., Lloyd-Travaglini, C. A., & Saitz, R. (2016). Primary care patients with drug use report chronic pain and self-medicate with alcohol and other drugs. Journal of general internal medicine, 31(5), 486-491.

[8] Smith, R. C., Feldner, M. T., & Badour, C. L. (2011). Substance use to regulate affective experiences in posttraumatic stress disorder: a review of laboratory-based studies. Journal of Experimental Psychopathology, 2(1), 3-27.

[9]https://www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/crimeandjustice/articles/drugmisuseinenglandandwales/yearendingmarch2024