A közelmúltban megjelent cikk a Drogriporter oldalán („Nemzetközi tiltakozás a magyar drogellenes
háború ellen”) látszólag tekintélyes nemzetközi összefogást mutat be. 116 civil szervezet tiltakozik a
magyar kormány drogpolitikája ellen, élénken kritizálva annak „háborús retorikáját” és várható
következményeit.

A felület próbálja érzékeltetni, hogy Magyarország valamiféle nemzetközi elszigeteltségbe lavírozta
magát a jogi szigorítások révén, mintha a világ józanabbik fele egységesen elítélné a hazai irányt. Az
igazság azonban, mint annyi más esetben, most is sokkal árnyaltabb, sőt, az állítások egy része
egyszerűen félrevezető vagy korántsem tükrözi a teljes képet.

A Drogkutató Intézet felelősségének érzi, hogy ebben a vitában nemcsak megszólaljon, hanem
tényekre alapozott álláspontját egyértelműen kifejtse. Kezdjük mindjárt azzal az alapvető ténnyel,
amelyet maga a nyílt levél is kénytelen elismerni, hogy a dokumentum megfogalmazása és
aláírásgyűjtése megelőzte a magyar törvénymódosító csomag hivatalos benyújtását, azaz a törvényt
bírálók nem is ismerhették annak tartalmát.

Ez nemcsak technikai részlet, hanem súlyos tartalmi kérdés. A tiltakozók egy olyan javaslat ellen
szólaltak fel, amelyről nem tudták, milyen jogi módosításokat, milyen súlyú intézkedéseket tartalmaz.
Nem is véletlen, hogy a tiltakozó levél általánosságban fogalmaz, sokkal inkább ideológiai síkon,
mintsem konkrét szakpolitikai aggályok mentén.

Ez önmagában megkérdőjelezi a tiltakozás megalapozottságát és súlyát. Mert bár a jó szándékot nem
vonjuk kétségbe, a drogpolitika mégiscsak olyan összetett és szakmailag érzékeny terület, ahol a
konkrétumok ismerete nélkül nehéz érdemi állásfoglalást tenni.

Egy másik érdekes, és a cikkben diszkréten kezelt részlet, hogy a 116 aláíró szervezet között található
hat ukrán civil egyesület. Önmagában természetesen semmi kivetnivaló nincs abban, hogy ukrán
szervezetek részt vesznek egy nemzetközi tiltakozásban. De egy olyan országról beszélünk, amely
jelenleg a háború súlyos terhei alatt él, ahol a társadalmi rendszer súlyos stressz alatt működik, és
ahol a kábítószerrel kapcsolatos problémák, köztük a traumatizált lakosság körében gyorsan növekvő
szerhasználat, az egészségügyi ellátórendszer túlterheltsége, és a drogbűnözés terjedése valóban
katasztrofális méreteket öltöttek.

Ilyen körülmények között meglepő, hogy ezek a szervezetek nem elsődlegesen saját országuk égető
válságával foglalkoznak, hanem a magyar szabályozást és az egyébként működő rendszerét bírálják.

Felmerül a kérdés, hogy valóban Magyarország az a terep, ahol ma nekik legégetőbb beavatkozniuk?
A magyar drogpolitika aktuális módosításaiban semmi olyan nincs, ami az európai normákkal
összeegyeztethetetlen lenne, miközben Ukrajnában alapvető emberi jogi kihívásokkal néz szembe a
lakosság. Ha a szándék valóban humanitárius, akkor épp saját társadalmuk válságos helyzetének
kezelése lenne a legsürgetőbb feladatuk, nem pedig egy másik ország belső jogalkotási folyamatának
idejekorán történő bírálata.

A magyar kormány által kezdeményezett törvénymódosítás, amely fokozott szigort irányoz elő az
illegális kábítószer használattal és terjesztéssel szemben, valójában nem szakít radikálisan a korábbi
iránnyal. Ehelyett egy szűkebb hangsúlyeltolódás figyelhető meg: nagyobb szerepet kapnak a
visszatartó erőként működő jogi szankciók és a rendvédelmi szervek segítségével igyekeznek
kiszorítani a kábítószer kereskedelmet az országból.

Magyarország jelenlegi társadalmi helyzetében, ahol az új pszichoaktív szerek használata, a fiatalok
droghoz jutásának egyszerűsége, valamint az ezzel járó szociális következmények súlyosak,
egyértelmű, hogy indokolt a jogrendszer határozottabb fellépése. Az új törvénymódosításban a
drogokkal kapcsolatos bűncselekmények kezelésének egyensúlyáról van szó, a megelőzés, az
ártalomcsökkentés, az elterelés és a büntetőjogi fellépés arányairól.

Ebben a vitában nem segít, ha valaki már a tervezet megjelenése előtt háborús vádat kiált, majd
ennek fényében próbálja meg mobilizálni a nemzetközi közvéleményt. A drogpolitika nem érzelmi,
hanem szakmai kérdés, amelyhez elengedhetetlen a kontextus ismerete és a valós információkra
alapozott értékelés.

Támogatjuk az elterelés rendszerének korszerűsítését, a megelőző programok megerősítését, a
prevenció szélesítését, ugyanakkor indokoltnak tartjuk, hogy a visszatérő vagy súlyosabb
bűncselekményeket ne a naivitás, hanem az arányos jogi következmények eszközeivel kezelje az
állam.

A kérdés, amelyet fel kell tennünk: valóban segíti-e a magyar drogpolitika fejlődését az efféle előre
megfogalmazott, tartalmilag kiüresedett és ideologizált nemzetközi nyomás? Vagy inkább a tényekre,
szakmai tapasztalatokra és helyi valóságokra épülő, konstruktív javaslatokra van szükség? Mi ez
utóbbit választjuk. És reméljük, ezzel nem vagyunk egyedül.

Forrás:

Nemzetközi tiltakozás a magyar drogellenes háború ellen