Olvasási idő: 15 perc

“A Btk. kellett hozzá, hogy a fogyasztásom megszűnjön” – Bende története

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2021.08.30.

Drognapló sorozatunk következő esettanulmányában Bende meséli el történetét, aki 17 éves korában kezdett illegális szereket használni. Hogyan sikerült önerőből letenni az illegális szereket? Interjúnkból kiderül! A beszélgetést Szabó Jennifer pszichológus, a Drogkutató Intézet munkatársa készítette.

Bende lelki nehézségeire vezeti vissza drogfogyasztási problémáinak kialakulását. Családjában számos konfliktus volt, ami elől elzárkózott, módosult tudatállapottal próbálta elfelejteni a nehéz pillanatokat. Sokat gördeszkázott, majd elkezdett elektronikus zenei bulikba járni, ahol többféle illegális szerrel megismerkedett. Bendét egy rendőrségi ügy döbbentette rá arra, hogy az élete rossz irányba halad. Önerőből sikerült letennie a kábítószereket, mely nagyon nagy küzdelem volt számára. Az elvonási tünetek hetekig gyötörték, egy hónapig nem tudott aludni, folyamatosan verejtékezett. A szülei csak reménykedtek benne, hogy hamarosan megszűnik a rossz testi állapot.

Sajnos a Btk. kellett hozzá, hogy leálljak. Különben nem tudom meddig csináltam volna. De van ennek jó oldala is! Ha lesz gyerekem, tudom mitől védjem majd meg, mire kell figyelni.

Bende, volt kábítószer-függő

Köszönjük szépen Bende, hogy őszintén elmesélted történeted és további sok sikert kívánunk neked céljaid megvalósításához!

Interjú Bendével

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!