A kábítószer-használat kérdése ma nem pusztán egészségügyi vagy rendészeti kérdés, hanem társadalmi tükör is, hiszen megmutatja, hol repedeznek azok a közösségi, családi és intézményi struktúrák, amelyeknek megtartó erővel kellene bírniuk. Az elmúlt években a mentális terhelés, a bizonytalanság és az egyenlőtlenségek miatt különösen aktuálissá vált annak megértése, miért nyúlnak egyesek pszichoaktív szerekhez, és milyen társadalmi mintázatok húzódnak meg az egyéni döntések mögött. A szerhasználat okainak feltárása nem relativizálja a felelősséget, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékony és következetes válaszok szülessenek a zéró tolerancia elvével összefüggésben. Egy friss elemzés ebben nyújt kapaszkodót: nem igazolni, hanem megérteni próbál. Ez a megértés pedig a megelőzés és a társadalmi védekezés egyik alapfeltétele.

A tanulmány egyik kulcsállítása, hogy a szerhasználat nem magyarázható pusztán genetikai adottságokkal vagy „rossz döntésekkel”. A hangsúly a gén–környezet kölcsönhatáson van, amelyben a korai életesemények meghatározó szerepet játszanak. „A gyermekkori traumák és stresszek idegrendszeri hatásokon keresztül fokozott sérülékenységet okoznak” (Rácz, 150. o.) Ezek a traumák nem elszigetelt pszichés élmények, hanem gyakran társadalmi eredetűek. A szegénység, családi instabilitás, elhanyagolás vagy erőszak következményei. A kutatások szerint a halmozottan hátrányos gyermekkori tapasztalatok jelentősen növelik a későbbi addiktív magatartások esélyét. Ez azt jelenti, hogy a szerhasználat sok esetben egy hosszú alkalmazkodási folyamat végpontja, nem pedig annak kezdete. A társadalom működési zavarai így közvetetten, de kimutathatóan jelennek meg az egyéni életutakban.

A pszichológiai magyarázatok közül kiemelkedik az “öngyógyítás elmélete”, amely szerint a szerhasználat funkciót tölt be az egyén életében. „A szerhasználat az érzelmi szabályozást, a megküzdést, a védekező mechanizmusokat szolgálja” (Rácz, 151. o.). Ez különösen akkor válik hangsúlyossá, amikor az érzelmek felismerése és kifejezése társadalmilag vagy családilag nem tanult készség. A szerhasználat ebben az értelemben nem élvezetkeresés, hanem feszültségcsökkentő eszköz, amely ideiglenesen elfedi a bizonytalanságot és a reménytelenséget. Fontos azonban, hogy ez a funkció csak látszólagos: hosszú távon a problémák elmélyülnek, a mozgástér azonban beszűkül. A szer így nem megoldást, hanem csapdát kínál. A társadalmi tanulság itt az, hogy ahol nincs elérhető érzelmi és közösségi támasz, ott nagyobb az esélye a maladaptív megoldásoknak.

A kutatások szerint a szerhasználat gyakran családi rendszerekbe ágyazódik. „A szerhasználó a család életében egyensúlyozó (homeosztatikus) szerepet tölt be” (Rácz, 152. o.) Ez azt jelenti, hogy a probléma nem kizárólag az egyén „eltérése”, hanem sokszor egy működésképtelen rendszer tünete. A függőség elfedhet konfliktusokat, konzerválhat szerepeket, és megakadályozhatja a változást. Különösen súlyos következménye van ennek a gyerekekre nézve, akik gyakran felnőtt szerepekbe kényszerülnek. „A parentifikálódás pszichés megterhelése drog­fogyasztáshoz vezethet” (Rácz, 152. o.) A társadalmi felelősség itt abban áll, hogy ezek a mintázatok láthatóvá váljanak, ne normalizálódjanak. Illetve ezért van szerepe a zéró tolerancia elvének is, amely már mikro-szinten átélhetővé teszi, miért fontos hogy ezeknek a rövidtávú, illúziót jelentő csapdáknak ne adjanak teret az emberek.

A szerhasználat társadalmi okai között kiemelt szerepet játszik a kortárs környezet. A kutatások árnyaltan különböztetik meg a kortárs nyomást és a kortárs szelekciót. „Nem a szerhasználó társak hatásáról van szó, hanem az adott fiatal döntéséről” (Rácz, 153. o.) Ez a megközelítés segít elkerülni az egyszerű bűnbakkeresést, miközben nem tagadja a társadalmi minták erejét. A fiatalok által választott közösségek gyakran visszatükrözik a társadalmi lehetőségek szűkösségét vagy bőségét. Ahol az elismerés, a siker vagy a tartozás más csatornákon nem elérhető, ott a deviáns szcénák vonzóbbá válhatnak. Ez nem felmentés, hanem strukturális figyelmeztetés.

A tanulmány egészét áthatja az a felismerés, hogy a szerhasználat nem elszigetelt jelenség, hanem társadalmi folyamatok metszéspontjában alakul ki. A családi minták, a kortárs közeg, a gyermekkori tapasztalatok és a strukturális egyenlőtlenségek együtt formálják az egyéni kockázatokat. Egy következetes társadalmi válasz ezért nem mondhat le a világos normák kijelöléséről. A megértés ebben az értelemben nem engedékenység, hanem a hatékony megelőzés előfeltétele.

Források:

Rácz József: A kábítószer-használat okai. https://doi.org/10.36250/00794_11

Elérhető itt

Kassai Szilvia – Pintér Judit Nóra – Rácz József (2016): Szintetikus kannabinoid terméket

használók identitásszerveződésének vizsgálata interpretatív fenomenológiai analízissel.

Psychiatria Hungarica, 31. évf. 4. sz. 313–326.

Rhodes, Tim (2002): The ‘Risk Environment’: A Framework for Understanding and Reducing

Drug-Related Harm. International Journal of Drug Policy, Vol. 13, No. 2. 85–94.

doi.org/10.1016/S0955-3959(02)00007-5

Zinberg, Norman (2005): Függőség és kontroll. Drog, egyén, társadalom. Budapest, Nyitott

Könyvműhely.