Olvasási idő: 10 perc

„A legalizációval nem tudok egyetérteni” – Erdős Eszter

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2021.11.10.

Egyetértesz a legalizációs törekvésekkel?

A legalizációval nem tudok egyetérteni és nagyon veszélyesnek tartom, amikor összemossák a dekriminalizációt a legalizációval. A kettő nem ugyanaz, sőt egészen más. Tehát a dekriminalizáció azt jelenti, ami Magyarországon működik, hogy a büntetés helyett kezelés jár. Tehát nem büntetik a szerhasználót, hanem betegnek tekintik. Magyarországon a jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy kétévente mindenki igénybe vehet egy úgynevezett elterelést. Az elterelés azt jelenti, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeit elterelik ugye és választhatja helyette azt, hogy egy akkreditált intézetbe egy félévnyi folyamatban 12 órát, igénybe vesz egy úgynevezett prevenciós megelőző felvilágosító kezelést, ezt nagyon hasznosnak tartom. Ez a dekriminalizáció. A legalizáció pedig azt jelenti, hogy legális a drog, tehát azt jelenti, hogy lehet vásárolni stb. Ezt én semmiképpen nem támogatom és biztos vagyok abban, hogy azok az államok, ahol a legalizáció megtörtént ezt keserűen meg fogják bánni. 5-10 év távlatából visszatekintve ki fog derülni, hogy ez mennyire káros. Például svájci pszichológusok írják, hogy elveszítettek egy generációt, mert Svájcban is viszonylag liberális a drogtörvényi szabályozás. A másik, amivel összemossák, hogy a legalizációt összemossák egyesek az orvosi felhasználással, az orvosi felhasználással semmi probléma. Hiszen a heroin alapja az ópiátok mindennapos használatban van az orvosi gyakorlatban, mit csinálnánk a morfium nélkül. De senkinek nem jut eszébe, hogy a morfiumot az ABC polcokra tegye. Semmi problémám nincs azzal, hogyha valakik a marihuánát orvosi felhasználásra akarják használni, de az nem ugyanaz, mint hogy legalizáljuk a marihuánát és lehessen vásárolni. A kannabisztartalmú olaj az nem hiszem, hogy veszélyes, hogy ha a lábamra kenem, még nem vásároltam, de gondolom nem lenne semmi bajom tőle, viszont az a gondolkozásmód, amivel becsempésződik az agyamba, hogy valójában ez egy pozitív szer az már veszélyes. Hiszen mondjuk a fiatalok vagy akik nem túl képzettek ebben az irányban bedőlnek ennek és akkor később egy marihuánás cigiről már azt gondolják, hogy veszélytelen számukra.

 

Erdős Eszter a legalizációról

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!