A múlt héten négy posztgraduális képzésben résztvevő hallgató – akik nem szociális munkásnak tanulnak – vett részt egy egyhetes kutatási programon az intézetünkben, amelyet Téglásy Kristóffal, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatójával állítottunk össze. A program célja az volt, hogy a hallgatók elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a leszakadó társadalmi rétegek drogfogyasztási szokásairól. A rendelkezésre álló idő során elméleti előadások, interjúk, terepgyakorlatok és rehabilitációs központban tett látogatás révén nyílt lehetőségük mindennek a mélyebb megértésére.
Elméleti alapok
Az első elméleti napon a hallgatók megismerkedtek a kábítószerek agyi receptorokra és az idegrendszerre gyakorolt hatásával. A különböző drogok biokémiai és pszichológiai hatásainak elemzésén túl megvitattuk a függőség kialakulásának mechanizmusait, valamint a társadalmi háttér szerepét a szerhasználat kialakulásában és fenntartásában. Az előadás rámutatott arra, hogy a biokémiai folyamatok mellett a társadalmi környezeti tényezők is meghatározó szerepet játszanak a droghasználat kialakulásában. A prevenció és a megfelelő társadalmi támogatás kulcsfontosságú a szerfüggőség megelőzésében és kezelésében.
A drogprevenció hatékonyságát jelentősen növelheti, ha olyan személyek osztják meg történetüket, akik saját bőrükön tapasztalták meg a függőség következményeit. Ezért ugyanezen a napon a diákok egy olyan volt kábítószerfüggő történetével ismerkedhettek meg, aki múltbeli küzdelmeit felhasználva ma már drogprevenciós kurzusokat tart fiataloknak, és rehabilitációs programokban segít mind gyermekvédelmi intézményekben, mind a szegregátumokban élők számára.
Az ilyen előadásoknak kettős hatása van: egyrészt hiteles és személyes élményeken keresztül mutatják be a szerhasználat veszélyeit, másrészt reményt adnak arra, hogy a függőségből ki lehet törni. A személyes példák erősebb érzelmi hatást keltenek, mint az elméleti tudás, ezáltal hatékonyabbá teszik a prevenciós munkát. Különösen fontos az a társadalmi szerepvállalás, amely a marginalizált közösségekben élőket is eléri, hiszen az ottani fiatalok gyakran nagyobb veszélynek vannak kitéve a szerhasználat szempontjából.
A tapasztalatokra épülő prevenció nemcsak elrettent, hanem utat is mutat a megelőzésre és a kiút lehetőségére, ezzel segítve a fiatalokat a tudatosabb döntések meghozatalában.
A program zárónapján betekintést nyújtottunk az állami elterelési programok működésébe. Megvizsgáltuk a jogi szabályozásokat, a rehabilitációs lehetőségeket, és elemeztük a prevenciós intézkedések hatékonyságát. Az állami elterelési programok fontos szerepet töltenek be a büntető igazságszolgáltatás alternatívájaként, hozzájárulva az érintettek rehabilitációjához és a társadalmi reintegrációhoz. A jogi szabályozás folyamatos fejlesztése, a rehabilitációs lehetőségek bővítése és a prevenciós intézkedések hatékonyabbá tétele mind hozzá tehetnek a programok hosszú távú sikeréhez.
Terepmunka és megfigyelések
A háromnapos terepgyakorlat során a hallgatók interjúkat készítettek a szeretetszolgálatok által működtetett nappali hajléktalanszállókon. Ezek az intézmények kulcsszerepet töltenek be a hajléktalan emberek mindennapi támogatásában, hiszen biztonságos környezetet, alapvető szolgáltatásokat és szociális segítséget nyújtanak számukra. A terepmunka lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók közvetlenül találkozzanak a hajléktalan emberekkel, és mélyebb betekintést nyerjenek élethelyzetükbe, mindennapi küzdelmeikbe, valamint a társadalmi kirekesztettség következményeibe.
A beszélgetések során különösen nagy hangsúlyt kapott a drogfogyasztás jelensége, amely gyakran szorosan összefügg a hajléktalansággal. Az interjúalanyok személyes történetei révén a hallgatók árnyaltabb képet kaphattak arról, hogy a szerhasználat nem csupán egyéni döntés vagy egészségügyi probléma, hanem komplex társadalmi és gazdasági tényezők összjátékának eredménye. A megélt tapasztalatok rávilágítottak arra is, hogy a hajléktalanszállók és a szeretetszolgálatok milyen kihívásokkal néznek szembe a szerhasználók támogatásában, illetve milyen stratégiákat alkalmaznak a helyzet kezelésére.
Összességében a terepgyakorlat értékes tapasztalatot nyújtott a hallgatók számára, hiszen nemcsak elméleti ismereteiket mélyíthették el, hanem empirikus úton is megismerhették a drogfogyasztás társadalmi valóságát. Az interjúk révén közvetlenebb és személyesebb képet kaptak a témáról, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben érzékenyebben és szakmailag megalapozottabban közelítsenek ehhez a komplex problémához.
A megfigyelések és beszélgetések alapján a következő főbb mintázatok rajzolódtak ki:
A drogfogyasztók típusai és magatartásmintái
A terepmunka során a diákok különböző drogfogyasztói csoportokkal találkoztak, akiknek viselkedése és élethelyzete jelentős eltéréseket mutatott. Az ópiátfüggő hajléktalanok gyakran nyugodtak és rezignáltak voltak, mintha beletörődtek volna sorsukba. Életük állandó küzdelem a túlélésért, miközben a kábítószer-fogyasztás számukra inkább a mindennapok elviselhetővé tételét szolgálja, semmint az örömforrást.
Ezzel szemben a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozók, azaz a dílerek, sokkal impulzívabb és agresszívebb viselkedésmintákat mutattak. Állandó készenléti állapotban élnek, hiszen tevékenységük jelentős kockázatokkal jár, mind a rendőri intézkedések, mind a konkurens csoportok miatt. Gyakran éppen ők is aktív szerhasználók, de ellentétben a passzív, beletörődő fogyasztókkal, a dílerek esetében a drog nemcsak a mindennapok része, hanem üzleti eszköz is.
A drogfogyasztás nemcsak a felnőtteket érinti, hanem már fiatal korban is meghatározhatja az életutat. Egy fiatal lány például arról számolt be, hogy 13 éves kora óta a testéből él, és életmódja szorosan összefonódott a szerhasználattal. Számára a drog egyszerre menekülés és a megélhetés egyetlen biztos pontja.
Hasonlóan súlyos helyzetben volt egy fiatal fiú, aki a depresszió és az elmagányosodás hatására többször is kísérletet tett arra, hogy túladagolással véget vessen életének. Az ő esete is rávilágít arra, hogy a drogfogyasztás gyakran nem az élvezet kereséséből fakad, hanem egy mélyebb lelki válság tünete és következménye.
A drogfogyasztás és a hajléktalanság kapcsolata
A terepmunka tapasztalatai alapján egyértelművé vált, hogy a drogok ritkán jelentik a hajléktalanná válás elsődleges okát. Sokkal inkább egy eszközzé válnak arra, hogy az utcai élet nehézségeit elviselhetőbbé tegyék. Azok az emberek, akik elveszítették társadalmi kapcsolataikat, és nem rendelkeznek támogató közeggel, gyakran kerülnek az utcára, ahol a szerhasználat túlélési stratégiává válik.
A hajléktalanok körében a kábítószer-fogyasztás gyakran válasz a hidegre, az éhségre vagy a reménytelenség érzésére. A társadalomból való kirekesztettségük tovább fokozza a problémát, hiszen a rehabilitációhoz és az újrakezdéshez szükséges erőforrások sok esetben elérhetetlenek számukra. Így a drogfüggőség nemcsak egyéni probléma, hanem szociális kérdés is, amely komplex megközelítést igényel.
A rehabilitáció alternatívája
A terepmunka harmadik napján a diákok a Református Egyház által működtetett ráckeresztúri rehabilitációs központba látogattak, amely éles kontrasztot mutatott a hajléktalanszállók és nappali melegedők világával. A központban a bentlakók szigorú szabályok szerint élnek, amelyek célja a felelősségteljes életvitel visszaállítása. A mobiltelefonok használata tilos, és a szabad mozgás is korlátozott, de helyette strukturált elfoglaltságokat biztosítanak: a lakók pingpongozhatnak, olvashatnak és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
A központ sajátos gazdálkodási rendszert is működtet, amelyben hetente egyszer vásárolhatnak a könyvtárban kialakított „helyi kisboltban”, havi 40 ezer forintos keretből. Ez a rendszer segít visszavezetni őket a felelősségteljes döntéshozatal világába, miközben biztosítja az alapvető szükségleteiket.
A rehabilitációs program azonban nem csupán a szerhasználat megszüntetésére koncentrál, hanem a társas kapcsolatok újjáépítésére is. Sok esetben a családdal való viszony rendezése jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen a drogfogyasztás következtében számos kapcsolat megszakadt vagy visszafordíthatatlanul sérült. A program célja, hogy a résztvevők ne csak fizikailag, hanem lelkileg is újrakezdhessék életüket, és képesek legyenek tartósan beilleszkedni a társadalomba.
Összességében a terepmunka során szerzett tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a drogfogyasztás nem csupán egyéni döntés kérdése, hanem egy sokrétű társadalmi jelenség. A függőség kezelése nem merülhet ki az elvonókúrákban vagy büntetőintézkedésekben; olyan átfogó megközelítésre van szükség, amely figyelembe veszi a fogyasztók élethelyzetét, társas kapcsolatait és reintegrációs lehetőségeit is.
Konklúzió
A program egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a drogfogyasztás nem ok, hanem következmény a hajléktalanok életében. A szerhasználat a nehéz élethelyzetek elviselését szolgálja, és a szociális háló teljes széthullása után szinte elkerülhetetlenné válik. A rehabilitáció során a legnagyobb kihívást nem a drogok elhagyása jelenti, hanem a szociális kapcsolatok újjáépítése.
A hallgatók számára ez a hét intenzív tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtott, amely mélyebb megértést adott számukra a drogfogyasztás és a társadalmi kirekesztettség összefüggéseiről. Az interjúalanyok történetei jól mutatták, hogy a drogfüggőség mögött mindig egyéni sorsok és sokszor tragikus életutak húzódnak meg, amelyeket csak komplex, személyre szabott rehabilitációs programokkal lehet hatékonyan kezelni.
A gyakorlati hét végén a hallgatóknak azt a feladatot adtuk, hogy készítsenek egy tanulmányt, amelyben tapasztalataikat úgy elemzik, mintha a Nemzeti Drogstratégiába kellene beépíteniük azokat. Ezáltal a program nemcsak megfigyelésre és tanulásra adott lehetőséget, hanem gyakorlati alkalmazásra is ösztönözte a résztvevőket, akik így hozzájárulhattak egy átfogóbb, rendszerszintű drogstratégiai megközelítés kidolgozásához.
