Amerikában már évtizedek óta dívik a Száraz január jelenség, ami egyfajta kihívás is, ugyanis a célja az, hogy januárban minél kevesebb, vagy inkább semennyi alkoholt se fogyasszon az illető. És ennek a divatnak egyre inkább hódol a Z generáció is, de náluk nem csak az egészséges életmód idézi elő a száraz január fontosságát.
Száraz január – kicsit másképp, mint eddig
A National Institute of Alcohol Abuse and Alcoholism adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban összességében nőtt az alkoholfogyasztás, ám a kutatás arra is rávilágít, hogy a fiatalok körében az élethosszig tartó alkoholfogyasztás, az elmúlt hónapokban elfogyasztott alkoholfogyasztás és az elmúlt évi alkoholfogyasztás 2000 körül kezdett csökkenni. Ez azt jelenti tehát, hogy ez a csökkenés különösen a Z generációt érinti, vagyis az 1997 óta születettek. Egy másik felmérés, a Gallup 2023-as felmérése szerint is a fiatal felnőttek körében tíz százalékponttal csökkent az elmúlt két évtizedben az alkoholfogyasztás, tehát 2021-2023-ban 62%-ra csökkent a 2001-2003-as 72%-ról.
„Egyértelművé válik, hogy a mai fiatalabb generációkat kevésbé érdekli az alkohol, és az idősebb generációkhoz képest nagyobb valószínűséggel látják azt az egészségükre nézve kockázatosnak, ezért részt vesznek az olyan absztinencia időszakokban, mint a száraz január ” – mondta az alkohollal való visszaélésről és az alkoholizmusról George F. Koob, a National Institute vezetője a közleményében.
Nincs egyetlen egyértelmű oka annak, hogy a Z generáció körében miért csökken az alkoholfogyasztás, de a szakértők számos tényezőre mutatnak rá.
Sybil Marsh, családorvoslásra és a függőségekre szakosodott orvos úgy gondolja: „Volt idő, amikor az alkoholfogyasztás az érettség jelének számított, és ezért kifinomultan alkoholfogyasztók voltak. De most ez csak egy a sok lehetőség közül, amellyel az emberek lazíthatnak ugyanolyan kifinomult módon.” „A marihuána része lehet ennek a váltásnak. A kábítószer az Egyesült Államok államainak közel felében szabadidős használatra engedélyezett. A Pew Research Center szerint az amerikaiak közel 80%-a olyan megyében él, ahol legalább egy kannabisz-ambulancia van, és a kannabiszt a fiatalabb fogyasztóknak értékesített italokba helyezik.” – folytatta Koob a gondolatait. A 2023-as National Survey on Drug Use and Health kimutatta, hogy a 18 és 25 év közötti felnőttek 36,5%-a fogyasztott marihuánát az elmúlt évben. Ha pedig az egész életen át tartó marihuánahasználatot nézzük, ugyanazon tanulmány szerint minden második felnőtt ugyanabban a korcsoportban már legalább egyszer kipróbálta a marihuánát.
Marsh azt mondja, hogy a fiatalabb generációkat sokkal jobban érdekli az egészséges életmód, mint a korábbi generációkat. „Ha az alkoholmarketinget nézzük, akkor ott ma azt mondják, hogy egészséges inni néhány italt, mert a kevesebb italfogyasztás az egészséges életmód része” – mondja –, szemben a Gen X korosztállyal, ahol az alkoholfogyasztás régen nem volt más, mint egy „kemény buli”.”
Marihuánával átitatott italok
Ahogy azt már feljebb is megjegyeztük, az amerikaiak több mint fele olyan államokban él, ahol legális a rekreációs célú kannabisz. Noha az alkohol továbbra is a leggyakrabban használt kábítószer az Egyesült Államokban, a napi kannabiszfogyasztás valójában meghaladja a napi ivást, derül ki egy tanulmányból, amely négy évtizedes fogyasztási trendeket figyelt meg. Az ivási szokások megváltozásában pedig a marihuána tartalmú új termékek valószínűleg szerepet játszanak.
Újra gondolja az ivási szokásokat?
A száraz január iránti növekvő érdeklődés azt sugallja, hogy sokan – különösen a fiatalabbak – újra gondolják az ivási szokásaikat, amit az is bizonyít, hogy az alkoholmentes italok értékesítése nőtt az utóbbi időben. Az egyik népszerű új kategória ebben a kategóriában a kannabisszal átitatott italok – mondja Dr. Staci Gruber, a Harvard Medical School pszichiátriai docense, aki a McLean Kórház marihuána-vizsgálatai idegtudományi felfedezés (MIND) programjának vezetője.
„Az embereket érdekli egy olyan élmény, amely lehetővé teszi számukra, hogy kikapcsolódjanak és jól érezzék magukat. Vannak, akik a ” Cali sober ” trend részeként hajlanak a kannabisz italokra” – mondja Dr. Gruber. (A Cali – vagy Kalifornia – sober egy informális kifejezés, amely az alkoholtól tartózkodó, vagy éppen mértékkel ivó emberekre utal, és kerüli a kannabisztól eltérő kábítószereket. Vannak viszont, akik a pszichedelikus szereket, például a pszilocibint és az LSD-t is belefoglalják a Cali sober definíciójába).
Mik azok a kannabisszal átitatott italok?
Az alacsony (0,3% alatti) THC-tartalmú kannabiszfajták kendernek minősülnek, míg a 0,3% feletti THC-tartalmúak kannabisznak minősülnek. Azonban a különböző kannabisz alapú termékekben a kannabinoidok típusa és mennyisége nagymértékben változik – és az italokon lévő címkék nem feltétlenül pontosan tartalmazzák a mennyiséget, mondja Dr. Gruber.
Sok kannabisz-infúziós ital a THC-t tartalmazza összetevőként, és bár nincs standard adag, általában 5 milligrammot (mg) használnak a kábítószerrel kapcsolatos kutatási vizsgálatok során. Egyes „alacsony dózisú” italok 2-4 mg THC-t tartalmaznak egy 8 unciás tartályban. Más termékek akár 200 mg THC-t is tartalmazhatnak. Továbbá az italok koffeint, alkoholt vagy egyéb anyagokat is tartalmazhatnak.
Miben különböznek a kannabisz italok az „ehető” termékektől?
Az italokban található kannabinoidokat speciálisan úgy alakították ki, hogy folyadékban oldódjanak. Ez azt jelenti, hogy könnyebben és gyorsabban szívódnak fel a test lágyszöveteibe.
„Vannak, akik azt mondják, hogy 15-20 percen belül érzik a kannabisszal átitatott italok hatását, ami sokkal gyorsabb, mint amikor egy kannabisz tartalmú gumicukrot vagy brownie-t esznek” – mondja Dr. Gruber. Ezeknek a termékeknek legalább 30-90 perc kell ahhoz, hogy hatást fejtsenek ki, mert meg kell emészteni, majd a májnak fel kell dolgoznia a terméket, magyarázza.
Hogyan hasonlítható össze a kannabisz italok hatása az alkoholos italokkal?
Bár mindenki más és más, de az emberek általában tudják, hogyan reagálnak, ha megisznak mondjuk egy pohár sört vagy két gin-tonikot – mondja Dr. Gruber. Az emberek azonban kevésbé ismerik általánosságban a kannabisz, és különösen a kannabisz italok hatásait. És ezt csak tetőzi a különféle italok különböző mennyiségei, keverékei és egyéb összetevői. Mert ha valaki elfogyaszt egy kannabisz italt, és nem vár elég ideig, hogy érezze a hatását, és még egyet vagy kettőt megiszik, akkor nagyon gyorsan megduplázhatja vagy megháromszorozhatja a THC adagját. „Vannak, akik kis és néha nagy mennyiségű THC után is jól érzik magukat. Mások még a kis mennyiségeket is elviselhetetlennek tartják. Nyugtalanok lesznek, vagy szorongani kezdenek, megemelkedhet a szívverésük és a vérnyomásuk. Hányinger és hányás is előfordulhat, sőt néhány ember paranoiás lesz a marihuánát tartalmazó italok hatásától. És ilyenkor az alapvetően kellemes élményből gyorsan át lehet lépni egy nagyon nem kellemes élménybe.” – mondja Dr. Gruber.
https://time.com/7203140/gen-z-drinking-less-alcohol/
https://www.niaaa.nih.gov/publications/surveillance-reports/surveillance121#fig1
https://news.gallup.com/poll/509690/young-adults-drinking-less-prior-decades.aspx
https://www.samhsa.gov/data/report/2023-nsduh-detailed-tables
https://www.health.harvard.edu/blog/cannabis-drinks-how-do-they-compare-to-alcohol-202407153058
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/38775461/