Olvasási idő: 6 perc

A marihuána után több veszélyes drogot is legalizálnának – ez derült ki az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának bécsi ülésén

Szerző
Téglásy Kristóf
Dátum
2024.10.08.
Az elmúlt évek legalizációs folyamatainak negatív következményei egyértelműek. Romlásnak indult a közbiztonság, a bűncselekmények száma növekedett, a feketepiac nem leépült, hanem fellendült, a szerhasználók száma pedig szintén növekedésnek indult. Az ENSZ-ben felszólaló nemzetközi drogaktivisták azonban nem érték még el céljukat: a teljes legalizáció mellett kardoskodnak.

AZ ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága minden évben ülésezik Bécsben. A bizottságba az ENSZ tagállamok delegálnak tagokat, a résztvevők jellemzően állami, minisztériumi szakemberek vagy szakdiplomaták. Azonban az üléseken mindig megjelennek a drogterületen tevékenykedő ngo-k képviselői is. A drogaktivisták – ahogy magukat nevezik – megpróbálnak nyomást gyakorolni a döntéshozókra, illetve különféle tanácsadó testületeken keresztül megpróbálják a droglegalizációs lobbi érdekeit képviselni. Magyarországról leginkább a Drogriporter nevű internetes portál, illetve annak vezetője, Sárosi Péter szokott jelen lenni, aki idén is videóinterjúval jelentkezett. Jellemző, hogy az interjúban a szűk ngo droglobbi véleményét, általános európai, sőt világtrendként igyekeznek bemutatni. A megszólalók felsorolják az összes, lassan megszokottá váló droglegalizációs érvet és kívánt intézkedéseket, amelyek aztán visszaköszönnek a drogaktivista hálózat magyarországi tevékenységében, és azokban a dokumentumokban, melyekre erőteljes vagy éppen kizárólagos hatásuk van, például a fővárosi drogstratégiában. Nézzük, hogy kik is ők, és melyek ezek a sokszor inkább vágyvezérelt, mintsem szakmailag alátámasztott igények.

A leghangsúlyosabb megszólaló Marie Nougier, az International Drug Policy Consortium képviseletében. A szervezetekre később még visszatérünk. Lássuk, mi is hangzik el, Sárosi eléggé irányítottnak tűnő kérdéseire feleletként: elsőként a 2019-es nyilatkozat félidős vizsgálatát veszi górcső alá, melynek dokumentuma a droglobbista szerint végtelenül elkeserítő, mert „semmit nem ismer el a drogháború kudarcaiból”. Aki nem ismerné a droglobbi kifejezéseit, annak magyarázatképp annyit megjegyeznénk, hogy az általuk drogháborúnak hívott jelenség a zéró toleranciát jelenti. Ugyanakkor nagyszerű jelnek tekinti, hogy az emberi jogok tekintetében a „drogok felelősségteljes szabályozására” van utalás, ami ugye a legalizációt vagy legalább a legalizáció előszobájának tekinthető dekriminalizációt jelenti, és a megszólaló szerint ezt minden drog esetében (!) alkalmazni kell.

Megszólal Niamh Eastwood, a Release nevű szervezet angliai igazgatója, aki bevallottan a dekriminalizáció leghangosabb szószólója. Egy spanyol példára hivatkozik, ahol egy alkotmánybírósági döntés mondta ki, hogy az embereknek joguk van saját testük felett rendelkezni és joguk van a magánélethez. Ez pedig az ő értelmezésükben, kissé elvontnak tűnő párhuzammal, azt jelenti, hogy legyen szabad a „birtoklás és társasági átadás is, minden kábítószer esetében”.

Szörnyű és elfogadhatatlan jelenségként értékelik a megszólalók az úgynevezett újra-kriminalizálást. Ezt több helyen valósítják meg vagy tervezik megvalósítani ott, ahol a legalizációs kísérlet látványosan megbukott és a társadalomra nézve nagyon káros következményekkel járt. Thieshia Naidoo, a Criminal Justice Drug Policy Alliance képviselője az oregoni példát hozta fel. Oregon állam kénytelen volt eltörölni a legalizációs jogszabályt és ismét kriminalizálni a droghasználatot. Ettől a megszólaló drogaktivista Sárosi látványos egyetértése mellett „nagyon mérgesnek” érzi magát. Szerinte a dekriminalizációnak semmi köze nincs a fentanil térnyeréséhez (ami már vezető halálokká vált az USA-ban) és a túladagolások elképesztő növekedéséhez Oregonban, ez csak „külső tényező, ami a progresszív reformok ellenzői kihasználnak”. És emlékezzünk rá, hogy többen is kifejtették, hogy nemcsak a marihuána, de mindegyik drog esetében a cél a teljes legalizáció és a korlátlan szabad használat. Akkor is, ha mint a fentanil az USA-ban, éves szinten több tízezer ember halálát okozza kimutathatóan.

Ennél továbbmegy Arild Knutsen, a Norwegian Association for Human Drug Policy nevében megszólaló droglobbista, aki szerint a dekriminalizáció sem megoldás, mert ugyan nem büntetnek „de elveszik tőlünk a drogot” és ez fenntartja az előítéleteket. Szerinte a fő probléma a drogtilalom, és meg kell dönteni a tabukat, azaz engedélyezni kell mindenfajta kábítószer teljes körű használatát. Állítása szerint „…nyitnunk kell a drogfogyasztók felé. A drogfogyasztók 10 %-a fogyasztja a drogok 70-80 %-át, hát tegyük számukra legálissá”. Ugyanígy vélekedik a magát csak cannabis jogi aktivistaként aposztrofáló Thaiföldi Kitty Chokwan Chopaka. Mint ismert Thaiföld is visszavonja a cannabis legalizációról szóló jogszabályt, mert nagyon rossz következményei lettek a törvénynek, amiről a Drogkutató Intézet már publikált egy elemzést. A drogaktivista bejelentette, hogy ők is kidolgoztak egy törvényvaslatot, amit tízezren írtak alá, és most remélik, hogy a miniszterelnök is alá fogja írni. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy csak Bangkokban és agglomerációjában több, mint 16 millióan élnek, az egész országban pedig több, mint 70 milliónyian, amihez képest a tízezer támogató nem tűnik jelentős számnak. Az egyik megszólaló, Tom Blinkcman, azt fejtegette, hogy mivel az EU jogszabályok szoros összefüggésben vannak az ENSZ egyezményekkel, és ezek miatt nem lehetett Németországban sem a teljes behozatali és kiskereskedelmi láncot kiépíteni a marihuána legalizációs törvényekben, ezért meg kell változtatni az ENSZ egyezményeket és ezen keresztül majd az EU jogszabályait is, a droglegalizáció érdekében.

Zárásként térjünk vissza a megszólalók szervezeteire. Talán nem véletlen, és nem tűnik összeesküvés elméletnek, hogy minden megjelenő szervezetnek van egy közös tulajdonsága. Mégpedig az, hogy a támogatók között hangsúlyosan megjelenik a Soros-féle Open Society Foundation, azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány. Csakúgy, mint a videót készítő Sárosi Péter eredeti munkaadója, a Társaság a Szabadságjogokért esetében is nyilvánvaló. Az összefonódás, a hálózat létezése kézzelfogható valóság, mint ahogy az is, hogy a nemzetközi droglobbi hazai képviselői sem gondolkodnak másképp a droglegalizációról, mint a fentebb idézett drogaktivisták.

Forrás:

https://drogriporter.hu/tabudontes-az-ensz-droggyulesen/

https://idpc.net/donors

https://www.release.org.uk/about

https://idpc.net/donors

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!