A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központjában 2017 óta működő szabadulószoba már több, mint 10000 diák/iskolás csoport számára nyújtott betekintést a függőség világába. A központban zajló prevenciós tevékenység célja, hogy a különböző fejtörők és logikai feladatok segítségével izgalmassá tegye és közelebb hozza a tinédzserekhez egy szerhasználó élettörténetét és drogkarrierjét. A Drogkutató Intézet munkatársai nemcsak betekintést nyerhettek a Prevenciós Központ működésébe, de saját élményt is szerezhettek a szabadulószoba végigjátszásával!
Hazánkban a drogprevenciós szabadulószoba meglehetősen úttörő ötletnek számít, amely az elmúlt években kezdett kibontakozni, és ma már az ország több pontján is elérhető. Az első ilyen kezdeményezés a XIII. kerületben látott napvilágot a Nyírő Gyula Kórház OPAI – Drogambulancia és Prevenciós Központ együttműködésével. A szabadulószoba az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a XIII. kerületi Önkormányzat támogatásával valósult meg. A projekt ötletgazdája Gilbert Anna volt. Miért van szükség a megelőző tevékenységek megújítására? Valamennyi gyakorló szakember tapasztalata egybecseng a szakirodalommal, mely szerint a frontálisan tartott előadások és az elrettentés nem túl hatékony a megelőzés szempontjából. Olyan prevenciós tevékenységek létrehozására van szükség, melyek elérik a mai tizenévesek ingerküszöbét, felkeltik a figyelmüket és – egy biztonságos közegben – saját élményt nyújtanak. Ezen felül nem szakítja ki őket saját szociális szférájukból, alkalmazkodik az igényeikhez és érzékenyíti őket. Erre remek lehetőséget ad a szabadulószoba, mely játékossá és izgalmassá teszi a folyamatot, egyben biztosítja a tapasztalati tanulás lehetőségét is. Fontos momentum lehet a család bevonása is, ám ez valamennyi szektor szakembere szerint jelentős nehézségekbe ütközik.