Olvasási idő: 8 perc

A német legalizációs tervvel együtt érkeztek a kritikák is

Szerző
Tóth Enikő
Dátum
2022.10.28.

Annak ellenére, hogy a német koalíciós kormány már megválasztása előtt egyértelműen kiállt a marihuána legalizáció mellett, majd többször, hivatalosan is kifejezte és megerősítette ezzel kapcsolatos szándékát, még sincs egyszerű helyzetben. Az utóbbi években a kannabisz sok országban dekriminalizált lett, tehát a magáncélú, rekreációs fogyasztása nem számít bűncselekménynek, maga a legalizáció – a teljeskörű kereskedelmi, termesztési, fogyasztási szabadság – továbbra is vitatott, merész lépésnek tűnik.

Ahogyan azt a Magyar Drogfigyelő című folyóiratunk szeptemberi számának Összefoglaló a németországi marihuána legalizációs törekvésekről című cikkében is vizsgáltuk még Németországon belül sem minden irányból támogatott és üdvözölt a lépés.  Daniela Ludwig a jelenleg még megbízását töltő szövetségi kábítószer-biztos a marihuána okozta pszichózisra, más pszichés- és egészségügyi károsodás veszélyére hívta fel a kormány figyelmét. A legalizáció átgondolását szorgalmazó érveit felsorolva kitért a bódultságból fakadó munkahelyi és közlekedési balesetek fokozott kockázatára, illetve a krónikus szerhasználatból fakadó közegészségügyi veszélyekre (légúti megbetegedések, hererák).

A németországi koalíciós kormány eheti bejelentésében nyilvánosságra hozta a kannabisz legalizációjának sarokpontjait. A német sajtóban több helyen olvashatjuk, hogy a német gyógyszerészek kábítószer-bizottsága felszólalt, hogy felhívja a figyelmet a kannabiszhasználat egészségügyi kockázataira. Ennek külön oka, hogy a tervezet alapján a gyógyszertárakban is lehetne rekreációs kannabiszt vásárolni, ami ütközik a patikusok egészségvédelemre irányuló hivatásával.

A törvényjavaslattal kapcsolatos aggályokat fogalmazott meg Bernhard Sidenath, a CSU parlamenti képviselőcsoport egészségügyi szóvivője is, mely a fiatalkori szerhasználat mellett a feketepiaccal kapcsolatosak. Szerinte a személyenként birtokolható, kormány által meghatározott mennyiség sok, ráadásul a kannabisz otthoni termesztése pozitív hatással lesz a feketepiaci kereskedelmre.

A belügyi vitákon felül, pedig még mindig nem lehet tudni, hogy a teljes törvénytervezet elkészülte után az EU hogyan ítél majd az egész Európában legliberálisabbra tervezett legalizációról. A német kormány a jogalkotási folyamat előtt szeretné tisztázni, hogy projektjük összeegyeztethető-e az uniós joggal, ezért előzetes vizsgálatot kérnek az EU Bizottságtól. Ha azonban a Bizottság elutasítja a javaslatukat, az akár a legalizációs törekvés végét is jelentheti, mivel az Uniós szabályozás ellenében a német kormány nem tudja bevezetni a tervezett változtatásokat.

Tehát az október 26-án közölt szabályozási tervezet még nem tekinthető véglegesnek, a részletes kidolgozás és jogalkotási folyamat során még változhat, így Burkhard Bienert a szövetségi kábítószer-biztos és Karl Lauterbach egészségügyi miniszter a jelenlegi állás szerint 2024-es az évet látja reálisnak.

A legalizálás sarokpontjai a következők

A kannabisz és a THC hatóanyag a továbbiakban jogilag nem minősül kábítószernek, ezekből rekreációs használat céljából személyenként legfeljebb 30 gramm birtokolható legálisan.

A legális kannabisztermékek THC tartalmának felső határa 15%, viszont ez magánszemélyek által birtokolt kannabisz esetében – ha valaki esetleg illegálisan ennél magasabb THC-tartalmú anyagot vásárolt saját fogyasztásra – nem kerül ellenőrzésre, mivel az anyag laborban történő ellenőrzésére nincs mód, mivel az plusz költséget jelentene az államnak.

A magántermesztés (saját használatra) engedélyezett, de maximum három női ivarú virágos növényt lehet fiatalkorúaktól elzárt helyen tartani.

A szükséges mennyiségű marihuánát engedéllyel rendelkező szaküzletekben lehet majd vásárolni, melyek párhuzamosan nem árusíthatnak egyéb dohányterméket és alkoholt. Ezekbe az üzletekbe 18 év alatt tilos a belépés. Felmerült még a gyógyszertári értékesítés, viszont ezzel kapcsolatban az Észak-Rajnai Gyógyszerészek Egyesülete éles kritikát fogalmazott meg, melyek az egészségvédelmen alapulnak.

Tilos reklámozni a kannabisz termékeket.

Az egyszerre vásárolható mennyiség korlátozott.

Az anyag postai kézbesítéssel történő rendelése kezdetben tiltás alá esik, mivel az engedély nélküli kereskedelem továbbra is tiltott.

A szabályozás véglegesítéséig még vizsgálják, hogy szükséges-e – az agykárosodás serdülőkorban bekövetkező fokozott kockázata miatt – a 21 év alattiaknak árusított kannabisz THC-tartalmának korlátozása.

Az értékesítés forgalmi adója mellett tervezik a külön kannabiszadó bevezetését, ami a termék THC-tartalma alapján kerülne megállapításra. Szempont viszont, hogy a végső fogyasztói ár a kannabisz feketepiaci árát ne haladja meg jelentősen (ez kb. 10 euro-t jelent grammonként).

Kezdetben csak a dohányzásra és inhalációra használt marihuána, valamint a kapszula, spray, vagy cseppek formájában lenyelhető kannabisztermékek kerülnek értékesítésre. Ehető élelmiszerek, például a sütemény vagy a kannabiszos édesség nem.

Bővítik az oktatási, prevenciós, tanácsadási és kezelési lehetőségeket, valamint folyamatosan adatot gyűjtenek, hogy elemezhessék a kannabisz társadalmi hatásait, melyek négy év elteltével alapul szolgálnak majd a szabályozás értékeléséhez. Ezek alapján, ha szükséges módosításokat hajtanak végre. A megfigyelés kiemelt területei az egészség-, gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a közlekedésbiztonság.

A kannabiszt árusító üzletek helyének meghatározása: esetükben mindenképpen megfelelő távolságot kell biztosítani az iskoláktól, a gyermek- és ifjúsági létesítményektől.

Megoldást kell keresni arra, hogy az üzletek ne a városokban koncentrálódjanak, mivel így vidéken nem oldódna meg a feketepiac okozta probléma. Ennek kiküszöbölése céljából vetették fel, hogy gyógyszertárakban is lehessen kapni marihuánát, viszont ez ellen a német gyógyszerészek kábítószer-bizottsága egyértelműen felszólalt, felhívva a figyelmet a kannabiszhasználat egészségügyi kockázataira. A távolság jelentette problémákra hosszútávon megoldást jelenthet a felügyelt kannabisz online kereskedelmének bevezetése is, viszont ennek rendezett megvalósulása további nehézségeket hozhat.

A rekreációs céllal kannabiszt árusítóknak igazolnia kell, hogy ismerik a kábítószert és a vele kapcsolatos kockázatokat. Kötelesek információt adni a termékekről, ellensúlyozni a kockázatos kannabiszfogyasztást, különösen az egyértelműen szenvedélybetegek esetében.

Hivatkozások

https://drogkutato.hu/wp-content/uploads/2022/10/Osszefoglalo-a-nemetorszagi-marihuana-legalizacios-torekvesekrol.pdf

https://www.tagesschau.de/inland/innenpolitik/cannabis-legalisierung-bundeskabinett-105.html

https://www.swp.de/panorama/cannabis-legalisierung-deutschland-aktuell-wann-2022-verkauf-geschaefte-lizenz-besitz-konsum-anbau-regeln-61444407.html

https://www.br.de/nachrichten/deutschland-welt/eckpunkte-zur-cannabis-legalisierung-br24live,TLLtWeg

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!