A 21. század elején Portugália radikális lépésre szánta el magát: 2001-ben az országban dekriminalizálták a személyes használatra szánt kábítószerek birtoklását. A döntés hátterében súlyos közegészségügyi és igazgatási válság állt: a kilencvenes évek végén az országot heroinfüggőség, HIV-járvány és túlzsúfolt börtönök jellemezték. A reform célja nem a drogfogyasztás ösztönzése volt, hanem annak kezelése mint egészségügyi probléma, nem pedig büntetőjogi kérdés. A dekriminalizáció nem jelentette a drogok legalizálását – a fogyasztás továbbra is szabálysértés maradt, de a büntetés helyett a segítségnyújtás került előtérbe.

A rendszer központi eleme az úgy nevezett „dissuasion commission”, azaz egy háromtagú bizottság, amely pszichológusokból, jogászokból és szociális munkásokból áll, és az elkapott fogyasztókat tanácsadásra, kezelésre vagy más támogatásra irányítja. A rendelkezésre álló evidenciák nagy része szerint az intézkedés hatására csökkent a drogfogyasztással összefüggő halálesetek száma, visszaszorultak a HIV-fertőzések, és nőtt a kezelést igénybe vevők aránya, míg mások a fogyasztás növekedéséről írtak. Portugália példája világszerte figyelmet kapott, és sokan a drogreform mintamodelljeként tekintenek rá. A portugál megközelítés központba helyezte a megértést, a támogatást és azt, hogy az emberközpontú politika hatékonyabb lehet, mint a büntetés. Nézzük meg hogyan hatott pontosan az intézkedés a társadalomra és milyen konklúziókat tudunk levonni.

Kábítószer használat

A portugál reformok egyik legvitatottabb eredménye a kábítószer-fogyasztás szintjére gyakorolt ​​hatásuk. A 2001 utáni használati arányok változásáról szóló ellentmondásos beszámolók általában a különböző adatkészleteknek, korcsoportoknak vagy a változó kábítószer-fogyasztási minták mutatóinak tudhatók be. Egy 2016-os összefoglaló cikk szerint azonban a teljesebb képből következők olvashatóak ki:[1]

• A kábítószer-fogyasztás szintje az európai átlag alá esett.
• A kábítószer-fogyasztás csökkent a 15-24 éves korosztály körében,[2] akiknél a legnagyobb a kockázata a kábítószer-használat megkezdésének.[3]
• Az általános népesség körében az életre szóló kábítószer-fogyasztás nőtt a korábbi szinthez képest.[4] Azonban az életre szóló kábítószer-fogyasztást széles körben az ország kábítószer-fogyasztási mutatói közül az egyik legkevésbé pontos mérőszámnak tekintik.
• 2000 és 2005 között (az intézkedést közvetlen megelőző egy, majd az azt követő 4 évben) a problémás drogfogyasztás és az intravénás drogfogyasztás aránya csökkent.
• A serdülők körében a drogfogyasztás a dekriminalizációt követően évekig csökkent, de azóta a 2003-as szint körülire emelkedett.
• A kábítószer-fogyasztás folytatásának aránya (azaz a lakosság azon aránya, akik valaha is használtak illegális drogot, és továbbra is használják) csökkent.[5]

Összességében ez arra utal, hogy a személyes kábítószer-birtoklás büntetőjogi szankcióinak eltörlése nem okozta a kábítószer-fogyasztás szintjének növekedését. Azonban 1-2 mutató, mint az élethosszig tartó kábítószer-fogyasztás vagy a serdülők drogfogyasztása még is megemelkedett bizonyos időszakokban. Ezen kívül fontos kiemelni, hogy a rendelkezésre álló evidenciák sok esetben ellentmondásos adatokat közölnek, így nehéz egyértelmű konklúzióra jutni.

Egészségügy

A drog használatról szóló kimutatásokhoz hasonlóan az egészségügyre gyakorolt hatásokban is ellentmondásokba ütközünk. Egy 2012-ben megjelent cikkben azt állították, hogy a kábítószerrel összefüggő fertőző betegségek prevalenciája a dekriminalizáció után emelkedett,[6] egyéb evidenciák viszont ennek az ellenkezőjét állítják. Bár az újonnan diagnosztizált HIV-esetek száma az intravénás droghasználók körében Portugáliában jóval meghaladta az európai átlagot,[7] 2001 és 2012 között 1016-ról 56-ra esett vissza.[8] Ugyanebben az időszakban az új AIDS-esetek száma az intravénás droghasználók körében is csökkent, 568-ról 38-ra. Hasonló, csökkenő tendenciát figyeltek meg a hepatitis C és B esetében a drogkezelő központok kliensei körében,[9] annak ellenére, hogy a kezelést igénylők száma nőtt.[10]

Halálesetek

Egyes források szerint 2001 óta a kábítószerrel összefüggésbe hozható halálesetek száma Portugáliában vagy stagnált, vagy valójában nőtt.[11] Fontos azonban kiemelni, hogy ez az adat minden olyan halálesetre kiterjed ahol az eset elszenvedőjének szervezetében bármilyen illegális drog nyomait észlelték, nem pedig azon emberekre vonatkozik csak, akik illegális droghasználat következtében haltak meg.[12]

Emberölés

A dekriminalizáció bevezetése óta megesett emberölések számának alakulása hasonlóan vitatott téma mint a halálesetek számának alakulása. Egyes források szerint a dekriminalizáció bevezetésének köszönhetően, a kábítószer-használattal összefüggő emberölések száma 40%-kal nőtt 2001 és 2006 között.[13]^,[14]Mások szerint a 40%-os növekedés (105-ről 148-ra) az összes emberölésre vonatkozó adat, amelyet szándékos emberölésként határoztak meg, beleértve a gyilkosságot, az eutanáziát és a csecsemőgyilkosságot is”[15]– ezek nem mindegyike volt kábítószer-fogyasztással összefüggésbe hozható bűncselekmény.

Bűnözés

Azzal, hogy a kis mennyiségű kábítószer-birtoklást bűncselekmény helyett közigazgatási vétségként újra újraértelmezték, a dekriminalizáció elkerülhetetlenül a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt letartóztatott és büntetőbíróság elé állított személyek számának csökkenéséhez vezetett – a 2000-es évben ez a szám több mint 14 000 volt, míg a a szabályozás hatálybalépése után körülbelül évi 5500-6000-re csökkent.[16] Ez az adat azonban csupán csak azt szemlélteti, hogy a birtoklás tényét enyhébb jogi kategóriába sorolták így ezek a cselekmények már nem büntetőjogi következményeket vontak maguk után, tehát a statisztikákban sem jelentek meg.

Konklúzió

Összeségében elmondható, hogy Portugália 2001-es drogdekriminalizációs reformja több területen is közegészségügyi javulást eredményezett, különösen a HIV-fertőzések és a droghasználattal összefüggő halálesetek számának csökkenésében. A drogfogyasztás nem nőtt drámaian, ahogy azt sokan előre jelezték, sőt bizonyos korcsoportokban csökkenés volt tapasztalható. A pozitív hatások azonban nem kizárólag a dekriminalizációnak köszönhetők, hanem a szélesebb körű egészségügyi és szociális reformoknak is ebben az időszakban. Illetve fontos kiemelni, hogy továbbra is sok ellentmondásos adatba ütközhetünk, amikor a dekriminalizáció óta eltel időszak kábítószer-fogyasztási, és kábítószer-fogyasztással kapcsolatos bűnelkövetési statisztikáira keresünk.

[1] Transform Drug Policy Foundation. (2016). Drug decriminalisation in Portugal: Setting the record straight. United Nations Office on Drugs and Crime.

[2] Balsa, C., Vital, C. and Urbano, C. (2013) III Inquérito nacional ao consumo de substâncias psicoativas na população portuguesa 2012: Relatório Preliminar’, CESNOVA – Centro de Estudos de Sociologia da Universidade Nova de Lisboa, p. 59

[3] 7 Hughes, C. E. and Stevens, A. (2012) ‘A resounding success or a disastrous failure: Re-examining the interpretation of evidence on the Portuguese decriminalisation of illicit drugs’, Drug and Alcohol Review, vol. 31, pp. 101-113.

[4] Balsa, C., et al. (2013) op. cit., p. 52

[5] Instituto da Droga e da Toxicodependência (2013) op. cit., p. 21.

[6] See, for example, Melanie Phillips’ claim at: Full Fact (2012) ‘What effect has decriminalising drugs had in Portugal?’, 31/01/12.

[7] European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (2011a) op. cit., p. 20

[8] European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (2014) ‘Data and statistics’

[9] European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (2012) ‘Country overview: Portugal’.

[10] Hughes, C. E. and Stevens, A. (2010) op. cit., p. 1015.

[11] Pinto Coelho, M. (2010) ‘Decriminalization of drugs in Portugal – The real facts!’, World Federation Against Drugs, 02/02/10.

[12] Hughes, C. E. and Stevens, A. (2012) op. cit., pp. 106-108.

[13] Pinto Coelho, M. (2010) op. cit

[14] Phillips, M. (2011) ‘Drug legalisation? We need it like a hole in the head’, MailOnline, 17/11/11

[15] Tavares, C. and Thomas, G. (2008) ‘Statistics in focus: Crime and criminal justice’, Eurostat, p. 3

[16] Hughes, C. E. and Stevens, A. (2012) op. cit., pp. 106-108.