A cikk célja a viselkedéslélektan és a tanuláselméletek bemutatása, mivel a drogfogyasztás kialakulásának és fennmaradásának hátterében állhat klasszikus kondicionálás, operáns kondicionálás és a szociális tanuláselmélet egyaránt.

A viselkedéslélektan

A pszichológia, mint tudomány megszületése idején, párhuzamosan Freud munkásságával William James és John B. Watson is megalapozta egy saját pszichológiai irányzat – a viselkedéslélektan (behaviorizmus) elindulását, amit hagyományosan a második nagy pszichológiai iskolának szokás nevezni. Watson szerint minden olyan tényező, amelynek fejlődésünket köszönhetjük, a környezetből származik, vagyis a passzívan működő gyereket kizárólag annak környezete képes aktívan formálni. Watson az egyéni fejlődés, az egészséges működés és a pszichopatológiák kialakulása szempontjából is a viselkedésre koncentrált és az őt megelőző kutatók (pl. Ebbinghaus, Wundt) az állati és emberi viselkedés laboratóriumi körülmények közt történő kísérletes vizsgálatait folytatta.

A viselkedéslélektani modell tehát kizárólag az ember és a környezete közötti (jellemzően interperszonális) kapcsolatot vizsgálja. Ebből következően a pszichopatológiai jelenségeket is csak a megfigyelhető viselkedés rendellenességeire korlátozták, így a viselkedés minél alaposabb megfigyelését, leírását, elemzését és a személy és környezeti tényezőkkel való kapcsolatának feltárását tűzték ki célul. Mindezek alapján tehát a normális és a patológiás fejlődés alapmechanizmusaként a tanulás különböző formáit azonosították.

Az elemi tanulási mechanizmusok

A természet legalapvetőbb – akár a növényvilágban is előforduló – tanulási mechanizmusai a habituáció és a szenzitizáció. A habituáció (jelentése megszokás) jelensége azon alapul, hogy az élőlény új vagy szokatlan ingerrel való találkozáskor az inger irányába fordul. Egy bizonyos idő elteltével azonban az inger ismerőssé válik, így a reakció valószínűsége lecsökken az inger ismételt megjelenésére. A szenzitizáció (jelentése érzékenység) ezzel szemben egy olyan ingerre adott reakciója, amelyet fenyegető vagy fájdalmas inger követ, erre pedig az élőlény „érzékenyebben”, vagyis erősebb reakció(ka)t adva reagál. A szenzitizáció jelensége az addiktológiában is megjelenik: neurobiológiai kutatások által igazolt, hogy a pszichoaktív szerek ismételt fogyasztása esetén kialakul egyfajta „érzékenyedés”.

A klasszikus kondicionálás

A tanulásnak ez a formája az orosz Pavlov munkásságán alapuló, aki a kutyákkal végzett fiziológiai kísérletei kapcsán véletlenül figyelt fel a jelenségre: a kísérletben részt vevő kutyák az etetést végző fehér köpenyes kutatók jelenlétére is nyálelválasztással reagáltak. A folyamat fontos alapelve, hogy a feltétlen és feltételes inger közel egyidejűleg jelenjen meg. Bizonyos körülmények között egyszeri társítással is kialakítható tartós kondicionált válaszreakció (Mórotz, 2010).

A pszichoaktív szerfogyasztás megértésében tulajdonképpen segíthet a klasszikus kondicionálás tanulási elvének megértése is. Gyakori jelenség, hogy a szerfogyasztáshoz társuló feltétel nélküli ingerek azonosíthatók, amelyek önmagukban is kellően jutalmazók (pl. evés, társaság, szex), azonban a szerfogyasztással gyakran egyidejű előfordulásuk (kondicionálásuk) miatt összekapcsolódtak. A klasszikus kondicionáláson alapuló kezelések célja a hibás reakciók megváltoztatása. Ezen az elven alapulhat az averziós terápia, ahol a cél a kliensnek egy túl kellemes, de ártalmas ingerrel szemben kellemetlen reakciót kiváltani, szerfogyasztás kapcsán (pl. alkohol, marihuana) a szer diszkomfortot okozó mellékhatásait felerősíteni. A kioltás jelensége is használható lehet, vagyis, ha a feltételes inger (szerfogyasztás) ismételten a feltétlen inger (a korábbi példában is szereplő evés, társaság, szex, stb.) nélkül fordul elő, akkor a kondicionált reakció (élmény és ismételt fogyasztás) is gyengülhet, vagy akár el is tűnhet (Mórotz, 2010).

Az operáns kondicionálás

A tanuláselméletek következő nagy hulláma amerikai kutatókhoz köthető. A korábban említett Tolman mellett Skinner és Thorndike munkássága lett közismert. Az operáns kondicionálás lényege a cselekvő (operátor), aki a környezet megerősítéseitől függően fogja alakítani viselkedését. Ha a környezet a viselkedést megerősíti, vagyis jutalmazza, akkor a cselekvő az adott viselkedést nagy valószínűséggel megismétli, míg az olyat, amely büntetéssel jár, elkerülni igyekszik. Skinner kutatásai során leginkább állatok (galambok, patkányok) viselkedéseit elemezte, azonban az általa leírt mechanizmusok a mentális- és viselkedészavarok patomechanizmusai és pszichoterápiás kezelései kapcsán is igazolást nyertek. A drogfogyasztás kialakulás kapcsán nyilvánvalóan arra kell gondolnunk, hogy az valamikor, valamilyen módon vagy a környezet jutalmazhatta vagy pedig a szer közvetlen, rövidtávú hatása volt kellemessége miatt jutalmazó (Mórotz, 2010).

Jó példa lehet erre, hogy a marihuana fogyasztással a társas helyzetekben megjelenő szorongás helyett ellazulás jelenhetett meg, így a személy azt a maladaptív viselkedését erősítette meg, hogy a későbbi hasonló helyzetekben is ilyen eszközökhöz nyúljon ahelyett, hogy önismeretét gyarapítaná. Ez a jelenség az úgynevezett pozitív megerősítésen alapul, ennek azonban terápiás szempontból fontos hozadéka lehet. Legismertebb alkalmazása a zsetonrendszer, ami leggyakrabban tartósan együtt élő közösségekben használatos (pl. drogrehabilitációs intézményben). Ha a problémás szerfogyasztó ebben a közegben valamilyen kívánatos, a közösség érdekét is szolgáló viselkedést mutat, akkor zsetonokkal lehet jutalmazni. A módszer előnye, hogy képes közvetíteni a viselkedés rövid és hosszú távú következményei között. Az alkalmazás feltételei: a célviselkedés pontos és egyértelmű meghatározása az érintett számára is érthetően, a zsetonok sokféle lehetőségre legyenek beválthatók (pl. szabadidős tevékenységre). A megerősítés azonnali és következetes legyen: a zsetonoknak egymáshoz és a beváltási lehetőségekhez viszonyított értékének pontos meghatározása szükséges (Mórotz, 2010).

A szociális tanuláselmélet

Bandura – a jelenség leírója – arra volt kíváncsi, hogy vajon a televízióban megjelenő erőszak hogyan befolyásolja a gyerekek fejlődését. Ennek analógiájára olyan kísérletet alkotott meg, ami során egy felnőtt személy valamilyen eszközzel „bántalmaz” egy felfújható „Bobo-babát” – ennek a cselekménynek a látványa pedig olyan hatással volt a megfigyelő gyerekre, hogy ő is pontosan ugyanolyan módon, az eszközhasználatot szinte lemásolva, bántalmazta a „Bobo-babát”. A tanuláselméletek közül ennek a típusnak több megnevezése is ismert, mindegyik valamelyik más fontos aspektusát hangsúlyozza a jelenségnek. A szociális jelző a társas közegre utal, tehát fontos szereplő jelenléte szükséges, akit a cselekvő utánoz. A másik legismertebb elnevezés a modelltanulás, vagyis az először megnyilvánuló személyt a másik modellnek tekinti. Nevezik ezeken túl megfigyeléses tanulásnak is, hiszen a két személyt össze kell kösse a megfigyelés jelensége. Ezek alapján a szociális tanulás az alábbi tényezők megfelelő illeszkedés esetén zajlik (Bandura, 1999).

Kiemelt jelentőségű a figyelem: a megfigyelő személy meg kell figyelje a modellt, ami nyilván függ a megfigyelő és a modell sajátosságaitól, illetve a megfigyelt esemény jellemzőitől. Fontos tényezők a megfigyelő észlelési, kognitív képességei, de befolyással bírnak az olyan jellemzők is, mint az önértékelés és a modell iránti attitűd, stb. A modell esetében fontos, hogy a megfigyelő hatékonynak észlelje, és magas státusszal rendelkezzen. Az esemény láthatósága, érzelmi jellege, komplexitása egyaránt meghatározza az utánzást. A folyamat második lépése a megőrzés, hiszen a megfigyelőnek a viselkedést először kódolnia szükséges ahhoz, hogy emlékezetében meg tudja őrizni. Ezt követi a reprodukció, vagyis a megfigyelő a modellnél látott viselkedést emlékezetéből előhívja és reprodukálja azt, esetleg visszajelzések alapján finomítja azt. Végül nagy jelentőségű a megerősítés, hiszen a cselekvésre kapott megerősítések meghatározzák a megfigyelő motivációját azzal kapcsolatban, hogy a megfigyelt viselkedést reprodukálja-e vagy sem. Később Bandura leírta az önmegerősítést is, amikor az egyén azért utánozza a cselekvést, mert az beleillik az értékrendjébe, és nem számít neki, hogy milyen visszajelzést kap. A szociális tanulás kapcsán megjegyzendő továbbá az azonosulás (identifikáció) jelentősége, amely különösen gyermekkorban hangsúlyos, vagyis a személy a nagyobb testvérrel vagy szülővel azonosulni igyekszik (Bandura, 1999). Ezek alapján a drogfogyasztás kialakulása a szociális tanuláselmélet kereteiben is értelmezhető, vagyis a későbbi drogfogyasztó életének egy adott pontján valószínűleg szemtanúja egy magasabb státuszú személy (szülő, testvér, kortárs) szerfogyasztásának.

A tanulás, mint patomechanizmus

A tanuláselméletek tehát a környezeti hatások által megvalósult tanulással magyarázzák az egészséges fejlődést valamint a mentális problémák kialakulását is. A pszichoaktív szerek többségének sajátossága, hogy rövidtávú hatásuk kellemes, ami jutalmazó módon tud hatni, emiatt a szerfogyasztás ismétlődhet. Ebből a sajátosságából fakadóan a kellemetlen érzéseket is képes elűzni (pl. unalmat, szorongást), emiatt is nőhet a szerfogyasztási gyakoriság. Az operáns kondicionáláshoz köthető jutalmazási elv mellett a szociális tanulás is válhat patomechanizmus eredőjévé, hiszen a családban tekintélyszemélyeknek számító anya, apa vagy nagyobb testvér szerfogyasztó viselkedése is eltanulható. Ezzel összefüggésben kifejezetten gyakori jelenség a transzgenerációs átadás, amikor a problémás szerfogyasztó családtagjai, különösen közvetlen felmenői között is számos problémás szerfogyasztó azonosítható (Bodrogi, 2010).

A szerfogyasztás patológiás tanulása tehát az alábbi folyamatokban nyilvánulhatnak meg: az egyén nemkívánatos viselkedéseket sajátít el (pl. deviáns viselkedésformákat modellkövetéssel, így válhat problémás szerhasználóvá, elvétve bűnözővé is). Az egyén kívánatos viselkedéseket nem tanult meg (pl. hiányos gyermekkori szocializáció, elhanyagolás miatt nincs megfelelő önmegnyugtatási képessége, így pszichoaktív szerekhez nyúl megnyugvás céljából). Az egyén élete során egy eredetileg ártalmatlan ingerhelyzetekhez szorongás kondicionálódott (pl. kellemetlen helyzetbe került egy társaságban, amit ezt követően már csak valamilyen szer hatása alatt lesz képes elviselni) (Mórotz, 2010).

Ezek alapján a tanuláselméletek terápiás hatótényezője az újratanulás, amely számos módon megnyilvánulhat. Elkerülésnek nevezzük, ha a személy a problémás szerfogyasztást kiváltó helyzeteket kerüli (pl. rossz társaság). Jutalmazás lehet a szermentes tevékenységek előtérbe helyezése (pl. otthoni „betépés” helyett séta a közeli parkban). Büntetés irányulhat a visszaeső szerfogyasztásra (pl. a terápiás közösségben valamilyen extra feladatot kell vállaljon, aki szerfogyasztásával lebukik). Ellenkondicionálás és kioltás érvényesülhet, amely rámutat, hogy a szerfogyasztás csak valamilyen kellemes közeg mellé társult csak (pl. társaság) és az szermentesen is élvezhető. Végül nagy jelentőségű a modelltanulás, amely során az egykori felépülő függő válhat jó példává – ez a módszer kifejezetten gyakori akár az egészségügyön kívüli önsegítő csoportokban, akár az addiktológiai ellátásban egyre inkább elterjedő tapasztalati szakértői hálózat által (Mórotz, 2010).

Konklúzió

A cikk célja a viselkedéslélektan és a tanuláselméletek bemutatása volt. A drogfogyasztás kialakulásának és fennmaradásának hátterében állhat klasszikus kondicionálás, operáns kondicionálás és a szociális tanuláselmélet egyaránt. Ezek a mechanizmusok pedig a szűkebb vagy tágabb társas közegből jöhetnek: családi modellek vagy kortárs modellek által.

Irodalomjegyzék

Bandura, A. (1999): Social cognitive theory: An agentic perspective. Asian Journal of Social Psychology, 2, 21-41.

Bodrogi A. (2010): Az addikciók kognitív viselkedésterápiája. In: Perczel Forintos D. & Mórotz K. Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó.

Mórotz, K. (2010): A viselkedésterápia alapelvei és módszerei. In: Perczel Forintos D. & Mórotz K. Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó.

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik