A függőséget okozó szerek használata a társadalomban való részvételt korlátozó probléma. A kábítószerrel való visszaélés önmagában is kirekesztő ok lehet, és ha ehhez lakhatási problémák, alacsony jövedelem, munkanélküliség vagy rossz egészségi állapot társul, akkor a kábítószer-függőségi probléma megoldásának valószínűsége erőteljesen csökken.
Egy korábbi cikkünkben a magyarországi hátrányos helyzetű csoportok drogfogyasztási szokásait térképeztük fel több hazai kutatás és elemzés bemutatásán keresztül. Ebben a cikkben igyekszünk a témát távolabbról megközelíteni és megnézni, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek fedezhetőek fel a magyar gyakorlat és a nemzetközi példák között.
Jelen összefoglaló témakörét kiszélesítjük aszerint, hogy a drogfogyasztási szokások mögött levő szociális helyzeteket részletezzük, illetve újdonságként jelenik majd meg a drogfogyasztás és a bűnelkövetések közötti kapcsolat vizsgálata. Továbbá kíváncsiak vagyunk arra is, hogy egy átlagos emberhez képest milyen kihívások érik az akár halmozottan hátrányos helyzetű vagy társadalmilag kirekesztett drogfogyasztókat.
Az emberek mindig is éltek drogokkal, valószínűleg evolúciós és táplálkozási örökségük részeként. Ez a korábbi biológiai alkalmazkodás azonban már tovább haladt a modern világban, ahol 2006-ban 2 milliárd felnőtt (a felnőtt lakosság 48%-a) fogyasztott rendszeresen alkoholt, 1,1 milliárd felnőtt (29%) cigarettázott, és 185 millió felnőtt (4,5%) használt tiltott kábítószert. (Anderson, 2006) A kábítószer-használatot nagyrészt a piaci erők határozzák meg, a megfizethetőség és a hozzáférhetőség növekedése pedig egyértelműen növeli a fogyasztást is. A társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű emberek – bárhogyan is mérjük – fokozottan ki vannak téve a kábítószer-használat kockázatának, csakúgy, mint a hátrányos családi környezetben élők, és azok, akik olyan közösségben élnek, ahol alapvetően gyakoribb a kábítószer-használat előfordulása. A kábítószer-használat egyre növekszik az alacsony jövedelmű országokban, amelyek az elkövetkező évtizedekben aránytalanul nagy terhet viselhetnek majd a kábítószerek okozta fogyatékosság és korai halálozás tekintetében. (Anderson, 2006)
Egy 2006-ban publikált cikk a társadalmilag kirekesztett kábítószer-használók szociális jellemzőinek elemzését tűzte ki célul 9 európai ország 10 városában, és annak meghatározását, hogy mely társadalmi kirekesztettségi mutatók (pl. lakhatás, foglalkoztatás, oktatás) kapcsolódnak a legszorosabban az intravénás kábítószer-használathoz. (March et al., 2005) Mielőtt belemennénk a részletekbe, fontos tisztázni, hogy az említett kutatás nem a hátrányos helyzetűekre, hanem a társadalomból kirekesztett csoportokra koncentrál. A társadalmi kirekesztés tág fogalom, amely különböző jelenségeket foglal magában. Nagyjából úgy határozható meg, mint egy jelenség, amikor emberek olyan összefüggő problémák kombinációjától szenvednek, mint a munkanélküliség, az alacsony edukációs szint és jövedelem, a rossz lakhatás, a magas bűnözéssel járó környezet, a rossz egészségi állapot vagy családi háttér. Ebben az esetben tehát a társadalmi kirekesztés az elégtelen jövedelemre, valamint a lakhatás, az oktatás, az egészségügy és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén tapasztalható nélkülözésre utal, ami némileg átfedésben van a hátrányos helyzetű csoportok definíciójával, leszámítva a származásból és egyéb veleszületett adottságokból adódó szempontokat.
A függőséget okozó szerek használata a társadalomban való részvételt korlátozó probléma. A kábítószerrel való visszaélés önmagában is kirekesztő ok lehet, és ha ehhez lakhatási problémák, alacsony jövedelem, munkanélküliség vagy rossz egészségi állapot társul, akkor a kábítószer-függőségi probléma megoldásának valószínűsége erőteljesen csökken. (Clayton, 1992; Hawkins et al., 1992) A kábítószer-használók marginalizálása döntő jelentőséggel bír a függőségi folyamat kimenetele szempontjából. (Haden, 2002) Ha a kábítószer-használók nem tudnak a saját körülményeikhez mérten szükséges kezeléshez jutni, és nem állnak rendelkezésükre társadalmi vagy családi erőforrások, akkor egy olyan lefelé tartó spirálba kerülnek, amely csak súlyosbítja a kábítószer-függőségüket. Az olyan társadalmi és gazdasági tényezők, mint a bebörtönzés, az egészségügyi ellátás, a hajléktalanság, az alacsony jövedelem és a családi támogatás (Coumans & Spreen, 2003) mind befolyásolják a kábítószer-használók egészségi állapotát, és hozzájárulnak a droghasználati magatartás változásához. (Galea & Vlahov, 2002)
A társadalmi kirekesztés és a szegénység az Európai Unió modernizációjának folyamatában – a szociálpolitikai napirenden – már a 2000-es évek elejétől központi kérdéssé vált, ahogyan a kábítószer-függőség kezelése is új kihívást jelentett. A 2000-es években a kannabisz volt a leggyakrabban használt kábítószer az EU-ban, amelyet az amfetaminok és az ecstasy követett. A kokainfogyasztás, bár alacsony volt, növekedett, míg a heroin fogyasztása stabil szinten maradt. A heroin leginkább a marginalizált kisebbségeket, a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat, a bűnözőket, a börtönviselteket és a szexmunkásokat érintette. (EMCDDA, 2000)
A fentebb említett kutatás eredményeit tekintve a megkérdezettek 60,2%-a fogyasztott kábítószert az eredmények közlését megelőző 12 hónapban. Írországban, Németországban, Olaszországban és Ausztriában volt a legmagasabb az intravénás droghasználók aránya, Spanyolországban és Portugáliában ez kevésbé volt elterjedt. A heroin és a kokain (önmagában fogyasztva) széles körben elterjedt, azonban az egyes országok között jelentős különbségek voltak felfedezhetőek. A kirekesztett csoportok szokásait tekintve Spanyolországban és Portugáliában volt a legalacsonyabb a heroinfogyasztás, a kokaint pedig leginkább Ausztriában és Angliában használták. A kokainnal kombinált heroint (speedball) Spanyolországban és Ausztriában használták széles körben, míg a crack használata alapvetően nem elterjedt, Angliában és Spanyolországban volt magasabb a fogyasztás mértéke. A metadon használata minden országban széles körben elterjedt, a mintában szereplő felhasználók 50-95%-a használta, kivéve Olaszországot, ahol csak 34,8% alkalmazta a szert. A résztvevők minden országban magas kannabisz- és nyugtatószer-fogyasztást mutattak. Az ecstasynak változatosan alakult a mintázata, Ausztriában volt a legmagasabb a használók aránya. (March et al., 2005)
További eredményként meg kell említeni, hogy az intravénás kábítószer-használattal összefüggő egyéb társadalmi kirekesztő változók a bebörtönzés, a hajléktalanság, a rendszertelen foglalkoztatottság és az illegális tevékenységek voltak. Azok a résztvevők, akik vagy elhagyták a valamilyen függőséget okozó szerrel történő kezelést, vagy akiket kizártak belőle, nagyobb kockázatnak vannak kitéve az intravénás droghasználat szempontjából, mint azok a résztvevők, akik soha nem részesültek kezelésben, még mindig kezelési programban vannak, vagy akik már sikeresen befejezték azt. (March et al., 2005)
A hajléktalanság a rossz egészségi állapottal, a kábítószerrel való visszaéléssel, mentális betegségekkel és a társadalmi elszigeteltséggel kapcsolatos döntő tényező. A kábítószer-használat kontrollvesztésével is összefügg, és az intravénás kábítószer-használók marginalizálódásának folyamatában is sodró tényezővé válhat. (Coumans & Spreen, 2003) A hajléktalanok nagyobb valószínűséggel használnak intravénás kábítószert. Két alternatívát tudunk mondani a hajléktalanság és a kábítószerrel való visszaélés közötti kapcsolat magyarázatára: társadalmi szelekció és társadalmi alkalmazkodás. (Johnson et al., 1997) A korábbi kábítószer-fogyasztás növeli a hajléktalanná válás kockázatát (társadalmi szelekció), míg a kábítószer-fogyasztás egy megküzdési stratégiaként is működhet a hajléktalansággal való szembesüléskor (társadalmi alkalmazkodás).
A börtönbüntetés általában együtt jár az illegális kábítószerrel való visszaéléssel. (Fiellin et al., 2004) Az elemzés szerint azok a válaszadók, akik már voltak börtönben (azokhoz képest, akik soha nem voltak ott), a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve az intravénás szerhasználat szempontjából. További érdekesség, hogy a börtönbüntetés hossza is közvetlen hatással van a börtönben való injekciózásra. (Koulierakis et al., 2000) Szintén ehhez kapcsolódik, hogy az illegális tevékenységet űző résztvevők körében nagyobb a valószínűsége az intravénás drog használatának. Az intravénás használók több kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt követtek el, és hosszabb ideig voltak őrizetben, mint a nem intravénás használók. (Stohler et al., 2000)
A foglalkoztatottság, amely a társadalmi inklúzió fontos feltétele, szintén összefügg a kábítószer adagolási módjával. Azok a résztvevők, akiknek rendszeres munkájuk volt, kisebb valószínűséggel használtak intravénásan kábítószert. A foglalkoztatottság szintén kapcsolatba hozható azoknak a kezeléseknek az eredményével, amelyek során valamilyen szert kellett alkalmazni. Ez alátámasztó bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a kezelésben maradók képesek megtartani a munkahelyüket. (French et al., 1993; Duburcq et al., 2000)
Fontos szót említeni a bevándorlókat érintő drogfogyasztási helyzetről is. Egy publikáció az Egyesült Államokban vs. Mexikóban született, mexikói származású emberek közötti általános pszichopatológiai különbségeket vizsgálta. Megállapítása szerint a két populáció közti egyik legmarkánsabb mentális zavarokhoz köthető eltérés hátterében a kábítószerrel való visszaélés, különösen a problémás kábítószer-használat állhat. A problémás szerhasználat aránya átlagosan négyszer olyan magas az Egyesült Államokban születettek körében a Mexikóban születettekhez képest. A szerhasználatban mutatkozó különbségek hátterében állhat a szerek könnyebb elérhetősége és a rekreációs használat relatív elfogadottsága az Egyesült Államokban. Tekintettel a függőség és más pszichiátriai zavarok gyakori előfordulására, az amerikai születésűeknél mért magasabb arányok magyarázhatják a hangulati és szorongásos zavarok magasabb előfordulási arányát is. (Escobar, 2000)
Konklúzió
A kábítószer-fogyasztók aránytalanul nagy része hátrányos helyzetű és/vagy társadalmilag kirekesztett helyzetben van már a fogyasztás kezdete előtt. Sokak számára a mindent felemésztő kábítószerközpontú életmód az egyetlen felnőtt lét, amelyet ismernek. A kábítószer-függőség fiziológiai és pszichológiai aspektusainak fontosságát hangsúlyozó diskurzusok nehezen tudnak hatást gyakorolni, mivel kevéssé veszik figyelembe a kábítószer-használat mögöttes társadalmi kontextusát. Ha a kábítószer-használókat csupán büntetés-végrehajtással szankcionálják, az valószínűleg kevés hosszú távú hatást fog kifejteni, hacsak nem ismerik el, nem értik meg, és nem foglalkoznak a fogyasztás mögött álló társadalmi egyenlőtlenségekkel. Hajlamosak vagyunk a kábítószer-problémára összpontosítani, és az ártalomcsökkentést, a fizikai/pszichológiai függőséget tekintjük a változás eszközének, de a kezelésnek a társadalmi környezetre is összpontosítania kell, ha a rehabilitáció és a reintegráció reális és elérhető céllá válik a kábítószer-használók számára. (Buchanan, 2004)
A fentiek tekintetében fontos lenne megvizsgálni, hogy vajon a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet, illetve a társadalmi kirekesztettség áll-e nagyobb arányban a kábítószer-használat mögött. Esetleg pont fordítva: még a hátrányos helyzet kialakulása előtti drogfogyasztás vezetett oda, hogy az egyén a társadalom perifériájára sodródott. Mindenesetre fontos megjegyeznünk, hogy a kirekesztettséghez és a hátrányos szociális státuszhoz rendszerint magasabb esély társul a drogfogyasztást illetően, ezért az ilyen csoportoknál döntő fontosságú lehet a szociális háttér vizsgálata, akkor is, ha a leszoktatás vagy a helyzetük megértése a célunk.
Irodalomjegyzék:
Anderson, P. (2006). Global use of alcohol, drugs and tobacco. Drug and alcohol review, 25(6), 489-502.
Buchanan, J. (2004). Missing links? Problem drug use and social exclusion. Probation Journal, 51(4), 387-397.
Clayton, R. R. (1992). Transitions in drug use: Risk and protective factors.
Coumans M, Spreen M: Drug use and the role of homelessness in the process of marginalization. Subst Use Misuse 2003; 38: 311–338.
Duburcq A, Charpak Y, Blin P, Madec L: Two years follow-up of a heroin users cohort treated with high dosage buprenorphine. Results of the SPESUB study (pharmacoepidemiologic follow-up of general practice Subutex) (in French). Rev Epidemiol Sante Publique 2000; 48: 363– 373
European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction: Annual Report on the State of the Drugs Problem in the European Union, 2000. Luxembourg, Office for Official Publications of the European Communities, 2000
Escobar, J. I., Nervi, C. H., & Gara, M. A. (2000). Immigration and mental health: Mexican Americans in the United States. Harvard review of psychiatry, 8(2), 64-72.
Fiellin DA, O’Connor PG, Chawarski M, Schottenfeld RS: Processes of care during a randomized trial of office-based treatment of opioid dependence in primary care. Am J Addict 2004; 13(suppl 1):S67–S78
French, M. T., Zarkin, G. A., Hubbard, R. L., & Rachal, J. V. (1993). The effects of time in drug abuse treatment and employment on posttreatment drug use and criminal activity. The American journal of drug and alcohol abuse, 19(1), 19-33.
Galea S, Vlahov D: Social determinants and the health of drug users: Socioeconomic status, homelessness, and incarceration. Public Health Rep 2002; 117(suppl 1):S135–S145.
Haden, M. (2002). Illicit IV drugs: A public health approach. Canadian Journal of Public Health, 93, 431-434.
Hawkins, J. D., Catalano, R. F., & Miller, J. Y. (1992). Risk and protective factors for alcohol and other drug problems in adolescence and early adulthood: implications for substance abuse prevention. Psychological bulletin, 112(1), 64.
Johnson, T. P., Freels, S. A., Parsons, J. A., & Vangeest, J. B. (1997). Substance abuse and homelessness: social selection or social adaptation?. Addiction, 92(4), 437-445.
Koulierakis, G., Gnardellis, C., Agrafiotis, D., & Power, K. G. (2000). HIV risk behaviour correlates among injecting drug users in Greek prisons. Addiction, 95(8), 1207-1216.
March, J. C., Oviedo-Joekes, E., & Romero, M. (2005). Drugs and social exclusion in ten European cities. European addiction research, 12(1), 33-41.
Stohler, R., Dürsteler-Mac Farland, K. M., Gramespacher, C., Petitjean, S., Battegay, R., & Ladewig, D. (2000). A Comparison of Heroin Chasers with Heroin Injectors in Switzerland1. European Addiction Research, 6(3), 154-159.
