Az egyik legismertebb olasz újságíró és nemzetközileg is elismert maffiaszakértő, Roberto Saviano az, aki a legtöbbet foglalkozott és foglalkozik ma is a drogok hatásával az egyénre és közvetlen környezetére, ugyanis több évet foglalkozott azzal, hogy feltérképezze a kokain Európába érkezését Amerikából. Ezt fogalmazta meg 2013-ban a Zéró, zéró, zéró című könyvében, amelynek az első oldalain mellbevágóan őszintén ír arról, hogy “…aki drogot használ, ott van melletted”. A legközelebbi rokontól kezdve a barátig, az orvosig, a rendőrökig, a bírókig, és még lehetne sorolni. Minden társadalmi rétegben megtalálhatók a kokainfogyasztók, akik sokkal többen vannak, mint akár azt a legsötétebb pillanatainkban gondolnánk. Hiszen sokszor olyan emberekről van szó, akiket jól, vagy csupán átvitten ismerünk, viszont mégsem tudjuk róluk, hogy a drog használatának köszönhetően az életük és az egészségük is romokban hever. És ezeknek az életeknek a tönkremenetele nem kis mértékben a filmek hatásának köszönhető.
Szerhasználat a ‘20-’90-es évek filmjeiben
Kubinszky Viktor újságíró és filmkritikus, aki maga is megjárta a függőség, majd az elvonókúrák poklát, egy hosszabb írásában kitér a kábítószerek “kultúrtörténetére” az adott korszellem, vagy a történelmi-társadalmi kapcsolatok tükrében. Ennek alapján többféle szerepet lehet tulajdonítani a különböző drogoknak, a jelképtől a filozofikus szimbólumrendszerig, de talán az egyik legfontosabb nézőpont a szerhasználat okainak és következményeinek feltárásának a szerepe.
A marihuána például már a húszas évek mozijaiban is megjelent, ahol még kizárólag negatív tényezőként, a bűnözői életforma kellékeként lehetett találkozni vele, továbbá egyfajta edukációs eszközként, hiszen a társadalom pusztító tényezőjeként, és a használat veszélyességének bemutatására nagy hangsúlyt helyező eszközként lett bemutatva.
Az éles váltást a hatvanas évek hippi mozgalma hozta meg, ahol már a fű a társadalmi és politikai tiltakozás eszközévé lépett elő, ami jól megmutatkozott az 1978-as Hair, vagy az egy évvel későbbi Szelíd motorosok című filmekben. Ebben az időszakban nyerte el magának a kannabisz a “kapudrog” elnevezést, hiszen úgy jelenítették meg, mint a pokolba vezető út első lépését.
A következő váltás a ‘90-es években történt, ahol felvett egyfajta lazaságot, már-már poén szintre emelve a fű használatának a veszélyeit akár A part, vagy a Fűbenjáró bűn című filmekben.
‘90-es évek: a kokain és a heroin, mint státuszszimbólumok megjelenése a filmvásznon
Míg a fű megragadt a vígjátékokban használt szer kategóriájában, addig a kokain és a heroin térhódítása kiterjedt a gazdagok világára, amiből nem hiányozhatott az ezekből a drogokból származó elképesztően magas anyagi haszon, és a vele járó fény, csillogás és pompa megszerzése sem.
Míg a kokaint egy jól körülhatárolt társadalmi réteg státusszimbólumaként jelenítették meg, például a Keresztapa-trilógiában, addig a heroin már egy olyan sötét világ velejárójaként jelent meg, amelyet leginkább a drámai alkotásokban lehetett tetten érni, mint például a Trainspotting, és nem kevés esetben járt együtt a bűnözéssel, mint például az Egy kosaras naplójában.
Új idők: térhódítás a Netflixen és az HBO-n, a “narkónovella” kora
A kábítószerekkel való kereskedelem megjelenése a online televíziókban magával hozta a “narkónovella” műfajának kialakulását, ami nem csak az értékesítést mutatja be, hanem magát a drogfogyasztást is. Így tehát az online filmes csatornák megjelenésével indult el egyfajta – bár nem tudatos – “drogmarketing” is, aminek köszönhetően már több szálon, több társadalmi rétegben, sokkal szélesebb fizikai területet lefedve jelentek meg a tudatmódosító szerek.
Az első ilyen filmek egyike a római alvilágot bemutató Suburra volt, amely nem csak filmként, de sorozatként is hatalmas nézettségettséget tudhatott magáénak. A cselekmény középpontjában egy központi terv áll, melynek lényege, hogy a római tengerparti rész, az Ostia mintegy új Las Vegasként kerüljön újradefiniálásra. Természetesen a gigantikus ötlet mögé besorakoznak a politika és a maffia, sőt, még a Vatikán jeles képviselői is. És ahogy haladnak a cselekmények, ki díler lesz, ki fogyasztó, ki mindkettő egyben, sőt, lesz aki a kereskedőket üldözi az egész film alatt. Viszont van egy említésre méltó szál, az elismert politikus, Amadeo Cinaglia személye, aki maga is a drog hatására indul el a lejtőn, majd egy orgián történt örömlány túladagolása miatt nincs más választása, mint az alvilág segítségét kérni a holttest eltüntetésében, aminek következtében a hozzá társított mítosz-kép egy pillanat alatt válik semmivé. Jól mutatja tehát ennek az egy, emblematikus szereplőnek a sorozaton végig ívelő története, hogy a drog hiába emel(het) talán az elején elképzelhetetlen piedesztálra, hosszabb vagy rövidebb idő után a következményekkel minden esetben számolni kell. A Suburra egy kifejezetten jó példa arra, hogy a néző éles különbséget tudjon tenni az “elit” bűnözők, és a csupán eszközként használt, drogfogyasztó, “végrehajtó” szereplők között. Ennek fényében a sorozat egyértelműen rávilágít arra, hogy bár a maffia az egyik legnagyobb drogterjesztő a világon, mégis a saját körükön belül a szerhasználat szigorúan tilos, hiszen pontosan tisztában vannak a drogok tudatmódosító hatásával, amit szervezeten belül nem engedhetnek meg maguknak.
Folytatva a sort, a Gomorra című sorozat félreérthetetlen módon mutatja be a Nápoly és Campagnia tartományban lévő Camorra szervezet mindennapjait, az azt kitevő kábítószer-kereskedelmet minden nehézségével és esetleges könnyedségével együtt. Sokat hozzátettek a sorozat hitelességéhez a nápolyi dialektusban folytatott beszélgetések, amelyek nagyban hozzájárultak a sikerességhez is, aminek köszönhetően szinte kultfilmként volt nyilvántartva a vetítés idejében, és még ma is számos streaming csatornán nézhető végig. De hiába a hatalmas nézettség, a régió vezetői politikusai és az igazságszolgáltatás vezetői lesújtó véleménnyel voltak a sorozatról és annak hatásáról.
A Maffiaellenes Kerületi Igazgatóság nápolyi részlegének vezetője, Giuseppe Borelli bíró szerint nem élethűen, és közel sem annyira agresszíven sikerült a főszereplők jellemrajzát visszaadni, amilyenek ezek az emberek a valóságban. Ugyanezt állapította meg Federico Cafiero de Raho terrorizmussal és maffiaügyekkel foglalkozó államügyész is. Nicola Gratteri catanzanói ügyész, aki a ‘Ndrangheta calabriai maffiacsoport’ szakértője, egyenesen azt mondta, szimpatikusnak állította be a rendező a maffia tagjait és vezéreit. Mindannyiuk egybehangzó véleménye az, hogy ez a kevésbé jól megragadott jellemábrázolás veszélyes lehet a nézők véleményalkotására, valamint a szervezett bűnözés elleni harc szemszögéből nézve is kontraproduktívnak bizonyulhat.
A 2014-ben induló sorozatról Nápoly akkori polgármestere, Luigi De Magistris úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy a Gomorra indulása óta megnövekedett a városban és a tartományban a bűncselekmények száma, ugyanis az emberek olyan mértékben szimpatizáltak a Camorra tagjaival, hogy a törvényes út helyett nagyon sok esetben a bűnözői karriert választották követendő példának. Továbbá feltételezése szerint mindezek után az sem elképzelhetetlen, hogy a kábítószer-szereskedelem és a drogfogyasztás is pozitív reklámként, követendő példaként találhat gazdára a nézők szemében.
Mint ahogy ez nem csak Amerikában, hanem Magyarországon is megtörtént egy másik sorozat, a Breaking Bad vetítése után. A film főszereplője Walt, egy ötven éves kémiatanár, akinél rákot diagnosztizálnak. A megemelkedett kezelések árának fedezésére összefog a diákjával, Jesse-vel, és elkezdenek metamfetamint készíteni és árulni egy lakókocsiban Heisenberg néven. Ahogy a sorozat halad előre, egyre bonyolultabbá válik a történet, sokszor élet-halál közé kerül a két szereplő, hiszen a drogbiznisz legmélyebb bugyrai őket sem kímélik. De csodával határos módon, mindig kikerülnek a problémából, sok esetben még a kémiatanár széthullani látszó családja is visszarendeződik. A sorozat rendezőjének annyira tökéletesen sikerült “testközelbe” hoznia az egyszerűnek tűnő pénzszerzés lehetőségét egy hétköznapi kémiatanár példáján keresztül, hogy Amerikában több cikk is született arról, hogy tanárok kristályt, vagy egyéb tudatmódosító szereket kezdtek el készíteni fizetéskiegészítés képpen, akiket a legtöbb esetben az állami szervek tetten értek, így nem csak a legfrissebb bevételi forrásukat, de a biztonságot adó állásukat is elvesztették. Valamint, az itthoni vetítés után néhány héttel Pécs mellett foglaltak le a rendőrök egy lakókocsit, amiben metamfetamint készítettek.
És ha már Amerikánál tartunk, nem mehetünk el az egyik legnagyobb nézettséget hozó film főszereplője, Pablo Escobar mellett, akinek a történetét számtalan film dolgozta fel, és a hatalmas nézettség miatt nem is volt kérdés, hogy az itthon is vetített Narcos című sorozat minden eddiginél magasabb nézettséget hozott. Pablo Escobar történetének a népszerűsége is nagyon jól mutatja, hogy a drogbizniszt körülölelő népszerűség egy percig sem lankad a nézők körében.
Nem elvitatható tény a népszerűség kialakulásában, hogy Escobart a hazájában, Kolumbiában hatalmas mítosz övezte, mert annak ellenére, hogy vagyonát a drogkereskedelemből gyűjtötte össze, annak egy jelentős részét visszafordította a szegények segítésére, akiknek iskolát, óvodát, és egyéb szociális intézményeket építtetett. És később, amikor már a fia is belépett a bizniszbe, mindazon túl, hogy tiltotta a szer fogyasztásától, hiszen tudta annak minden veszélyét, a szegények segítését is egyúttal átadta neki. Talán ennek a kiemelkedően magas nimbusznak köszönhető, hogy szinte minden önéletrajzi filmjében a főszerepeket A-kategóriás Hollywood-i sztárok játszottak.
A latin-amerikai “narkónovellák” egyik legtanulságosabb esete Az egek ura 8 évados, és több mint 700 epizódos filmje tartogatja. Pablo Escobar halála után Aurelia Casillas lett a dél-amerikai drogbáró, aki repülővel csempészte ki a kokaint az országból az Egyesült Államokba, ezért is ragadt rá az egek ura elnevezés. Az ő életét és munkáját mutatja be a sorozat, Rafael Amaya főszereplésével. A forgatások végére viszont a színész olyan szinten azonosult a szerepével, hogy a kollégái szerint már a forgatások között és a magánéletében sem tudta levetkőzni a karakterét. Majd hosszú hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, és amikor ismét hírt adott magáról, épp egy hosszabb drogrehabilitációval végzett. Mint kiderült, már a forgatás alatt is a kokain rabjává vált, amit a forgatásokra is becsempészett. Annyira megszakadt tehát a kapcsolata a valósággal a kokainnak köszönhetően, hogy teljesen a karaktere és a kábítószer fogságába esett, amiből később sem tudott teljesen kilépni.
Ez az eset, de a feljebb is olvasható filmek példája is jól mutatja, hogy az igény a drogkereskedelem témakörére olyannyira népszerű, hogy pillanatok alatt a drogmarketing eszköztárába kerülhetnek ezek az alkotások, hiszen nem csupán jó példát tudnak adni bárkinek a könnyűnek vélt pénzszerzés lehetőségére, de még akár a színészeket is csapdába tudja ejteni a szer használata. És ezen a ponton emlékezzünk vissza a bevezetőben írt gondolatokra Roberto Saviano könyvéből, miszerint a szerhasználók valóban ott vannak a közvetlen környezetünkben. És ehhez a filmek még ha önkéntelenül is, tökéletes táptalajt biztosítanak. Mert a nézők egy része nem azt a konzekvenciát vonja le egy-egy ilyen sorozatból, hogy a drogfogyasztás és a droggal való kereskedelem veszélyes, sőt, akár halálos kimenetelű is lehet, hanem ötletet ad arra, hogyan lehet esetleg több pénzhez jutni… Nem számolva persze a következményekkel, hogy akár egy egész élet addigi munkáját veszítheti el.
Forrás: Dr. Katona Brigitta: Drogszonda a médiában: a médiatartalmakban megbúvó potenciális drogmarketing veszélyei. Transzparens Újságírásért Alapítvány. 2023.
https://ojim.hu/drogszonda-a-mediaban-mediatartalmakban-megbuvo-potencialis-drogmarketing-veszelyei/
