A történelem során számos kultúra alkalmazott különféle tudatmódosító szereket annak érdekében, hogy harcosaikat megváltozott pszichikai vagy tudatállapotba hozzák. Az ókori társadalmakban gyakran hittek abban, hogy bizonyos növények vagy főzetek fokozzák a bátorságot, csökkentik a félelmet, vagy éppen transzszerű állapotot idéznek elő a harcban. A viking harcosokról például úgy tartják, hogy különféle gombákat vagy gyógynövényeket fogyasztottak, hogy „berserker” állapotba kerüljenek, és így félelmet nem ismerve küzdjenek. Más kultúrákban a harcosok rituális italokat vagy füstölőket használtak, amelyek egyszerre szolgáltak spirituális és katonai célokat. A tudatmódosító szerek ilyen jellegű alkalmazása sokszor összefonódott a vallási hiedelmekkel, a közösségi identitással és a háborúhoz kapcsolódó rítusokkal. Cikkünk egy-két történelmi kitekintő által igyekszik végig venni a tudatmódosító szerek alkalmazásának hátterét a harctéren.

Az egyik legrégebbi történet a korábban említett vikingeké lehet. A berserkerek egy viking harcosokból álló csoport voltak, akik arról voltak híresek, hogy csatába menet őrjöngő, egzaltált állapotba kerültek, és szinte válogatás nélkül támadtak barátra és ellenségre egyaránt. Úgy tartják, hogy ezt az állapotot hallucinogén gombák fogyasztásával érték el.[1] Valószínűleg a piros kalapú légyölő galócát (Amanita muscaria), vagy esetleg a beléndek néven ismert Hyoscyamus niger nevű növényt használták, amely a burgonyafélék családjába tartozik. Mindezek mellett kétségtelenül vallási vagy spirituális elemei is voltak annak a tudatállapotnak, amelybe harc előtt kerültek.[2]

Talán a következő jelentős előrelépést a harcosoknak szánt pszichoaktív szerek terén a németek érték el a második világháborúban. A Pervitint (metamfetamint) szinte korlátlanul adták a német hadigépezet minden ágának.[3] A frontvonalban harcoló nácik Panzerschokolade-nak („tankcsokoládénak”) nevezték, mivel a tabletták hihetetlen erő és legyőzhetetlenség érzetét keltették bennük. Hitler orvosa naponta adott neki Eukodol-injekciókat, egy olyan stimulánst, amely eufóriát okozott, és — mint utólag látható — súlyosan rontotta a döntéshozatali képességét.[4]

Ehhez hasonlóan, az amerikai hadsereg a vietnámi háború idején — amelyet gyakran „az első farmakológiai háborúként” emlegetnek — példátlan mennyiségben fogyasztotta a dexedrine nevű amfetamint.[5] A hadsereg utasításai szerint 20 mg-ot kellett bevenni 48 órányi harckészültség fenntartásához, de a veteránok beszámolói szerint a katonák úgy szedték a szert, „mint a cukrot”.[6]

60 évvel később azt látjuk, hogy a Közel-Keleten harcoló felek továbbra is amfetamint használnak, ezúttal főként a captagon nevű stimulánst — amelynek gyártása ma Szíria külföldi bevételeinek jelentős részét adja.[7]^,[8]

Amikor a fenti példákat vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a harcosok által használt drogok három nagy kategóriába sorolhatók: depresszánsok, hallucinogének és stimulánsok.[9]

Depresszánsnak minősül például az alkohol is, amely az agyi aktivitás csökkentésével nyugtatja az idegeket. Az olyan pszichedelikus gombák, mint az Amanita muscaria, különféle pszichoaktív anyagokat tartalmaznak. A Hyoscyamus niger szintén több aktív vegyületet hordoz, amelyek hallucinációkat idéznek elő, és ami különösen fontos: agresszív, harcias viselkedést válthatnak ki.[10]

Különösen fontos volt az adagolás. A túladagolás könnyen kábultsághoz vezethetett. Remek példa erre a „groggy” szó — amely kábult, bizonytalan állapotot jelent — onnan ered, hogy a brit haditengerészet matrózai ilyen viselkedést mutattak a napi rum‑ és vízadagjuk (grog) elfogyasztása után. A 18–19. századi brit flottában az ittasság mindennapos jelenség volt.[11]

A metamfetamin, a pervitin, a dexedrine és a captagon mind pszichomotoros stimulánsok, vagyis fokozzák az éberséget és hiperaktivitást okoznak. Ezeknél a szereknél ismét kritikus volt a megfelelő dózis. Bár a nikotinból és koffeinből — amelyek enyhébb stimulánsok, és amelyeket a katonák gyakran fogyasztottak — nehéz lett volna túl sokat bevinni, a többi stimulánst viszont könnyű volt túladagolni.[12]

A megfelelő mennyiségű amfetamin növelhette az agressziót és az állóképességet, de a túl nagy dózis paranoiához és hallucinációkhoz vezethetett — ami aligha előnyös egy csatában.[13]

Végső soron egyes stimulánsok nagyon magas adagban szívleállást vagy stroke‑ot is okozhattak.[14] A stimulánsok — különösen a metamfetamin — jelentős súlyvesztést idéztek elő akár már néhány nap használat után is. Hosszú távú alkalmazásuk pedig, ahogyan azt a náci katonák esetében is láthattuk, könnyen lesoványodott, fizikailag kimerült katonákhoz vezethetett.[15]

A történelmi példák világosan mutatják, hogy a harcosok által használt tudatmódosító szerek soha nem voltak ártalmatlan eszközök, hanem komoly kockázatokat hordoztak. Bár sok kultúra hitt abban, hogy ezek az anyagok növelik a bátorságot, az állóképességet vagy a harci kedvet, a mellékhatások gyakran kiszámíthatatlanok és veszélyesek voltak. A stimulánsok túlpörgették a szervezetet, a hallucinogének torzították az érzékelést, a depresszánsok pedig könnyen kábultságot okoztak. A túlzott használat nemcsak a harci teljesítményt rontotta, hanem súlyos egészségkárosodáshoz, sőt halálhoz is vezethetett. A modern példák azt mutatják, hogy ezek a kockázatok ma sem kevésbé súlyosak, sőt a szerek erőssége és elérhetősége miatt talán még nagyobbak. A pszichoaktív anyagok használata így nemhogy előnyt nem jelent, hanem hosszú távon gyengíti a katonákat és rombolja a hadseregek működését.

[1] Fatur, K. (2019). Sagas of the Solanaceae: Speculative ethnobotanical perspectives on the Norse berserkers. Journal of Ethnopharmacology, 244, 112151.

[2] Heath, M., & Cooper, M. (2021). Wearing the wolf skin: psychiatry and the phenomenon of the berserker in medieval Scandinavia. History of Psychiatry, 32(3), 308-322.

[3] https://www.amusingplanet.com/2020/05/pervitin-wonder-drug-that-fueled-nazi.html

[4] https://www.wbur.org/news/2017/03/30/norman-ohler-blitzed

[5] https://www.theatlantic.com/health/archive/2016/04/the-drugs-that-built-a-super-soldier/477183/

[6] Davidson C. (2024). A brief history of drug‑fuelled combatants. The Conversation.

[7] Ardabili, H. M., Akbari, A., Rafei, P., Butner, J. L., Khan, R., Khazaal, Y., … & Baldacchino, A. M. (2022). Tramadol, captagon and khat use in the Eastern Mediterranean Region: opening Pandora’s box. BJPsych international, 19(3), 58-62.

[8] https://spectator.com/article/how-syria-became-the-worlds-most-profitable-narco-state/

[9] https://anon.healthline.com/

[10] Alizadeh, A., Moshiri, M., Alizadeh, J., & Balali-Mood, M. (2014). Black henbane and its toxicity–a descriptive review. Avicenna journal of phytomedicine, 4(5), 297.

[11] Dunbar-Miller, R. A. (1984). Alcohol and the fighting man—an historical review. BMJ Military Health, 130(2), 117-121.

[12] Koob, G. F., Arends, M. A., McCracken, M. L., & Le Moal, M. (2020). Psychostimulants (Vol. 2). Academic Press.

[13] Babina, A., Sokolova, I., & Vysotskyi, M. (2023). Characteristics of Amphetamine Psychosis with Respect to the Length of Drug Exposure. CNS & Neurological Disorders-Drug Targets-CNS & Neurological Disorders), 22(4), 599-606.

[14] Devlin, R. J., & Henry, J. A. (2008). Clinical review: Major consequences of illicit drug consumption. Critical care, 12(1), 202.

[15] Bray, G. A. (1993). Use and abuse of appetite-suppressant drugs in the treatment of obesity. Annals of internal medicine, 119(7_Part_2), 707-713.