Olvasási idő: 5 perc

Oregonban dekriminalizálták a keménydrogokat – Drogradar

Szerző
Drogkutató
Dátum
2020.11.06.
A Drogkutató Intézet e heti hírgyűjteményében a leginkább említésre méltó fejlemény, hogy az USA területén ezidáig elsőként Oregonban dekriminalizálták a keménydrogokat. Ezen kívül nagyobb volumenű kábítószerlefoglalások is történtek, miközben egyre több áldozata van a Rodrigo Duterte által meghirdetett radikális kábítószer ellenes kampánynak a Fülöp-szigeteken. A Drogkutató Intézet e heti hírösszefoglalója.

Magyarország

26 éves fiatal a Bika legújabb áldozata

A fiatal holttestét a hétfői napon a nagymamája találta meg, a férfi ugyanis épp a haldokló nagyapját látogatta meg – értesült a TV2 Tények. Mint kiderült, a fiatal halálát az úgynevezett 4fmdmb-bica drog, ismertebb nevén a bika okozta.

A teljes forrás itt olvasható.

86 éves korában szabadulhat a Lamborghinivel gyorsuló drognagyi

Vádat emeltek egy drogkereskedő nő ellen, aki 200 millió forint értékű kábítószert hozott Hollandiából Magyarországra. Tavaly, amikor elfogták, még nem töltötte be a 70-et, akkor nevezték el többen drognagyinak. Ha beismeri a bűncselekményt, 15 évvel megúszhatja, és 86 éves korában szabadulhat

A teljes forrás itt olvasható.

 

Európa

Heroint kaphatnak a szerfogyasztók egy egészségmegőrző program keretében Észak-Walesben

A kábítószerhasználók heroint kaphatnak az egészségvédelem és a bűnözés csökkentésének érdekében – mondta az észak-walesi rendőrség. A szerfogyasztókat speciális minőségű orvosi heroinnal látják el, amit naponta kétszer adhatnak be maguknak. Arfon Jones, volt rendőrfelügyelő régóta kampányol a kábítószer-reformok mellett. „A kábítószer-fogyasztás nem életmódbeli választás, ahogyan azt egyesek elhitetik velünk, sokkal inkább kezelhető betegség” – mondta. „Az illegális utcai drogok alternatíváinak biztosítása csökkentheti a szolgáltatások iránti keresletet és a szervezett bűnözés piacát, de ami a legfontosabb, életeket menthet meg.”

Az eredeti forrás itt található.

Közel 1 millió euro értékű kannabisz lefoglalás Írországban

Kildare megyében történt akció keretében egy kéábítószerkereskedelmi főhálózatot sikerült lebuktatni.  A rendőrség először két férfit vett őrizetbe, akiknél mintegy 10 kg kannabiszt találtak, majd az ezt követő nyomozás során még mintegy 800 ezer eurónyi kannabisz ültetvényt talált az ír Garda. Az elfogott személyek közül a rendőség közleménye szerint vannak akik az ír szervezett bűnözéshez is köthetők, és már korábban is a hatóságok látóterében voltak.

A teljes forrás itt olvasható.

A belga ügyészség bejelentette a világ legnagyobb tengerentúli kábítószerfogását

Újabb csapást mértek a belga hatóságok egy széthullóban lévő bűnszervezetre, amit egy korábbi belga rendőr vezetett. A belga ügyészség egy 11.5 tonnás kokainszállítmány hajóútját követte végig Guayanától egészen Antwerpenig, ahol a hatóságok lefoglalták azt. A hatóságoknak tett közleményük szerint a szállítmány utcai értéke mintegy 900 millió euro, amivel az eddigi legnagyobb tengeren túli kábítószerfogásnak minősül a világon. Az akció során 20 embert tartóztattak le, köztük több rendőrt, és egy ügyvédet.

A teljes forrás itt taláható.

 

Ázsia

Rekord mennyiségű „kristályt” foglaltak le Hong Kongban

A hongkongi vámtisztek rekord mennyiségű metamfetamin származékot foglaltak le, majdnem 300 millió HKD (11.6 milliárd HUF) értékben egy Mexikóból Ausztráliába tartó hajó egyik konténerében, cementeszsákokba rejtve.
A hatóságok úgy döntöttek, hogy átkutatják a konténert, miután gyanúsnak ítélték az útvonal jellegét. A hajó már a múlt héten megérkezett Hong-Kongban történő kikötése előtt megállt Dél-Koreában és Vietnamban, valamint várhatóan Szingapúrban állt volna meg, mielőtt Ausztráliába ér.
Barry Chu Yin-min főfelügyelő, a Vám- és Pénzügyőrség Kábítószer-kivizsgálási Irodájának vezetője elmondta, hogy az 501 kg-os szállítmány vélhetően ötszörös áron lett volna értékesíthető Ausztráliában.

Az eredeti forrás itt olvasható.

Eddig nyolcezer embert öltek meg a Fülöp-szigeteki kábítószerellenes kampányban

A Camilo Cascolan országos rendőrfőnök jegyezte közlemény szerint csak idén szeptemberben és októberben 119 gyanúsított vesztette életét több mint 9 ezer rendőrségi akcióban, és 2016 óta már összesen 7987-en haltak meg a műveletek során. Októberben Rodrigo Duterte elnök, a kampány meghirdetője egy televíziós műsorban azt mondta, kész felelősséget vállalni a kampányban elkövetett gyilkosságokért, és boldogan vállalná akár a börtönt is a halálesetekért, ha azzal a hazáját szolgálja.

A teljes forrás itt található.

 

Amerika

Oregon lett az első USA állam, amely dekriminalizálta a keménydrogokat

Azoknak a személyeknek, akiket kis mennyiségű, személyes használatra tartott kábítószerrel kaptak el, most 100 dolláros bírságot kell fizetniük, vagy állapotfelmérést kell végezniük egy függőség-helyreállító központban. Szintén Oregon lesz az első állam, amely legalizálja a hallucinogén gombák terápiás alkalmazását. Az új intézkedéseket nyilvános szavazással hagyták jóvá a drogtörvények enyhítésére irányuló országos törekvés részeként és 2021. február 1-jén lépnek hatályba.

A teljes forrás itt található.

2020. november 6.