Heti összefoglalónk ismét számos hírt tartalmaz. Budapesten 42 millió forint értékű kokaint foglaltak le, illetve új pszichoaktív anyagot és marihuánát árusító dílereket is lebuktatott a Magyar Rendőrség. Három amerikai államban legalizálták a kannabiszt az EMCDDA legújabb összefoglalója szerint, illetve a szakértők meghatározták a kannabisszal végzett humán kutatásokhoz használatos standard THC egységet.
Magyarország
Óriási rajtaütés: 42 millió forint értékű kokainra bukkantak Budapesten
A nyomozók Soroksáron érték tetten az 51 éves F. Lászlót május 7-én, miközben épp kokaint adott el. A házkutatás során Erzsébetvárosban több, mint 1.5 kg kokaint foglaltak le egyéb kábítószer-gyanús anyagot és jelentős mennyiségű készpénz mellett.
Az eredeti forrás videóval itt látható.
Egy kőbányai pincében árusítottak marihuánát
Lakossági bejelentés alapján május 2-án a X. kerületi rendőrök igazoltattak egy férfit, aki az alagsorban árulta a marihuánát. A gyanú szerint az ingatlan tulajdonosa adta az illegális anyagot, akit szintén előállítottak.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek
Az 57 éves S. István és felesége feltételezhetően 2020 óta terjesztettek új pszichoaktív anyagot Hevesen és környékén. A hatóságok május 5-én kábítószer-beszerzés közben fogták el a férfit.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Bódult sofőr Tiszanánán
Igazoltatás során a 63 éves bódult sofőr elismerte a rendőröknek, hogy aznap pszichoaktív anyagot fogyasztott. Utastársa ruhájában kristályos és por alapú kábítószer-gyanús anyagot fedeztek fel, mindkét férfit előállították.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Nem hittek a figyelmeztető hívásnak – rajtaütés Tatárszentgyörgyön
Épp üzletkötés közben érték tetten a rendőrök a két dílert, akik több, mint 70 gramm marihuána adás-vételét bonyolították volna le. A 26 éves kakucsi férfi még figyelmeztető telefonhívást is kapott a rendőrök járőrözéséről, amit nem vettek komolyan.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Elfogtak egy dílert Szarvason
A 47 éves H. Attilát május 7-én vették őrizetbe Szarvason, akit kábítószer-kereskedelemmel vádolnak. A házkutatás során kábítószer-gyanús növényi törmeléket és készpénzt foglaltak le.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Európa
“A kannabisz legalizálása 3 amerikai államban: New York, Virginia, Új-Mexico” – EMCDDA
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) május 4-én közzétett összegző cikkében a kannabisz legalizálásáról írt. “Az elmúlt hetekben három amerikai állam legalizálta a kannabiszt szabadidős célokra, mindezt a törvényhozáson keresztül, és nem nyilvános szavazás útján. New York, Virginia és Új-Mexikó először saját felhasználás céljából engedélyezi a kannabisz használatát, 21 évesnél idősebb felnőttek esetében (gyermekektől távol). A következő években a kereskedelmi piacok bevezetése a cél, miután megállapodtak a részletes szabályozási követelményekben” – olvasható az EMCDDA honlapján.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Amerika
Meghatározták a kutatásokban alkalmazandó standard THC-egységet
Az Országos Kábítószer-visszaélési Intézet (NIDA) a kutatóknak szóló közleményében kijelentette, hogy a kutatásokban alkalmazandó standard THC-egységet öt milligrammban állapítják meg. A kannabisszal kapcsolatos vizsgálatok egyik fő korlátját kívánják áthidalni a standard egység meghatározásával, melyet május 7-én jelentettek be azonnali hatállyal.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Ázsia
17 éves heroin-csempész
Vádat emeltek egy 17 éves perthi lány ellen kábítószer-csempészet miatt, mert 22 kilogramm heroint próbált csempészni Kínából Ausztráliába. A jelentős mennyiségű kábítószert hálószobája ruhásszekrényében találták meg május 4-én.
Az eredeti forrás itt olvasható.
- május 10.