Olvasási idő: 5 perc

Drogradar – egy nemzetközi szervezet 20 tagját tartóztatták le Németországban

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2021.03.08.

Összefoglalónkban számos hazai és nemzetközi hírről számolunk be az elmúlt hét kapcsán. Magyarországon a rendőrség több szervezett kábítószer-kereskedelemnek vetett véget, többek között Szeged, Encs, Szentes és Csongrád környékén. Németországban nemzetközi kereskedelmi hálózaton történt rajtaütés, az Egyesült Államokban és Szingapúrban is jelentős lefoglalások történtek.

Magyarország

Drogterjesztő triót fogtak el Csongrád-Csanád megyében

Összehangolt akció során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság több, mint 5 kg kábítószert foglalt le március 3-án. Három helyszínen zajlott az akció: Szegeden, Deszken és Tiszaszigeten. A feltételezett elkövetők ellen eljárás indult, a házaspár és társuk valószínűleg 2020 őszétől árusítják a tiltott szereket a térségben.
Az eredeti forrás videóval itt található.

Új pszichoaktív szerrel kereskedtek Encsen

Március 3-án az Encsi Redőrkapitányság két férfit és két nőt vett őrizetbe, akik a gyanú szerint új pszichoaktív szerrel kereskedtek. Több családi házban és egy helyi sörözőben is tartottak házkutatást a hatóságok, ahol illegális szert fedeztek fel.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Kábítószer-birtoklás és vezetéstől való eltiltás

Március 4-én egy endrefalvai férfit ellenőriztek a rendőrök, akinek járművében fóliába csomagolt kábítószer-gyanús növényi törmeléket találtak. Mint kiderült, a férfi úgy ült volán mögé, hogy korábban eltiltották a vezetéstől.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Kábítószer befolyása alatt vezetett egy férfi Tótkomlóson

A rendőrök március 3-án ellenőrizték a gépjárművet, melynek 46 éves vezetője pozitív kábítószer-gyorstesztet produkált. A házkutatás során többféle illegális pszichoaktív szert találtak a hatóságok, melynek következtében a kereskedelem gyanúja is felmerült.
Az eredeti forrás itt olvasható.

8 fős csapat árult “kristályt” Szentesen, Csongrádon és Hódmezővásárhelyen

Hat férfit és két nőt vettek őrizetbe, akik a “kristály” nevű illegális pszichoaktív szert több településen árusították. A házkutatások során több százezer forint értékű kábítószert foglaltak le a hatóságok március 2-án és 3-án.
Az eredeti forrás videóval itt található.

Ablakpárkányon tárolta a kábítószert, elfogták a rendőrök

A 21 éves hajdúnánási férfi otthonát március 3-án ellenőrizték a rendőrök, akik már a bejáratnál kábítószer-gyanús zöld növényi törmelékre bukkantak az ablakpárkányon egy neilonzacskóban. Az ingatlant kábítószer-kereső kutya segítségével vizsgálták át, ahol nagyobb mennyiségű fehér port is találtak.
Az eredeti forrás videóval itt található.

Európa

Razzia Németországban: 20 főt állítottak elő

Az állítólagos elkövetőket azzal vádolják, hogy rengeteg kábítószert importáltak értékesítés céljából, Dél-Európából Németországba kannabiszt, valamint a Dél-Amerikából kokaint csempésztek az országba. A hálózat állítólagos tevékenységei 2017-re nyúlnak vissza, a rendőrök 20 gyanúsítottat tartóztattak le.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Amerika

Több metamfetamint és marihuánát foglaltak le a koronavírus-járvány alatt az Egyesült Államokban

A hatóságok elemzése az Egyesült Államok öt kulcsfontosságú régiójában a metamfetamin és a marihuána (kannabisz) elkobzások számának növekedését állapította meg a COVID-19 járvány során. Míg a nyomozók szerint a heroin, a kokain és a fentanil lefoglalásának tendenciáit nem befolyásolta a járvány, a túladagolás miatt történő halálozási adatok azt mutatják, hogy a 2019-ben megfigyelt növekedés 2020 első felében tovább fokozódott.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Óriási metamfetamin-típusú szerkereskedelem, 18 vádlott ellen indul eljárás

A kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó szervezet birtokában összesen csaknem 300 liter folyékony met, több mint 340 kg kristálymeth, 40 lőfegyver és egymillió dollár készpénz volt, melyek egy részét a hatóságok március 3-4 között összehangolt akció keretében foglaltak le. A többszörös elfogatóparancsok során az Oklahoma City metró területén 15 vádlottat tartóztattak le.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Ázsia

200 üveg illegális fentanilt foglaltak le egy repülőtéren

A hatóságok három embert tartóztattak le kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt Szingapúrban.  200 injekciós üveg fentanilt és más illegális anyagokat foglaltak le, miután rendellenességeket észleltek  a csomagok átvizsgálása során a Changi Repülési Központban. A csomagban egyéb illegális szereket is találtak, köztük 3 990 diazepám, 400 kodein-foszfát címkével ellátott tablettát.
Az eredeti forrás itt olvasható.

2021. március 8.

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!