Heti híreink között szerepel a Dr. Demetrovics Zsolttal készült interjú, mely a magyarországi droghelyzettel kapcsolatos nemzetközi felmérés mellett a viselkedéses addikciók, és a kannabisz gyógyászati használatának kérdéskörét is körbejárja. Az EMCDDA új publikációi az európai országok drogpolitikájának értékelésével, valamint az iráni metamfetamin-kereskedelemmel foglalkozik. Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le Belgiumban, egy antwerpeni kikötőben, Új-Zélandon pedig egy új törvény szerint lehetőség nyílik az illegális kábítószerek tisztaságának ellenőrzésére.
Magyarország
Interjú Dr. Demetrovics Zsolttal az EMCDDA felmérése kapcsán
A Nők Lapja Cafének nyilatkozott Dr. Demetrovics Zsolt, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének professzora a magyarországi droghelyzetről. Demetrovics szerint “most másfajta kihívásokkal kell szembenézni, mint, mondjuk, a kétezres évek elején. Akkor a problémás szerhasználatot, a kezelésben megjelenőknél dominánsan a heroin vagy más opiát típusú szerek jelentették, illetve ezek mellett a klasszikus stimulánsok és a kannabisz-származékok. A kétezres évek második felében viszont ezt fokozatosan elkezdték felváltani az úgynevezett új szintetikus szerek, amelyek a rekreációs szcénában is megjelentek” – írja az nlc.hu.
Az interjú itt olvasható.
Drogkereskedelem és szexuális szolgáltatás a bérelt lakásban
Komáromban egy 41 éves nő bérelt lakása egyik szobáját kiadta prostitúció céljára. F. Tünde a napidíjból fedezte albérlete árát. A házkutatás során a hatóságok kábítószer-gyanús anyagot és az eladáshoz szükséges eszközöket is találtak.
Az eredeti forrás itt található.
Menet közben a gépjármű ablakán dobták ki a drogot
Zalaegerszeg közelében szabálysértés miatt állítottak volna meg egy autót a rendőrök, ám a sofőr megállás helyett menekülni kezdett, majd két zacskó kábítószer-gyanús anyagot kidobott az autóból. A gépjármű kis idő múlva lecsúszott az útról.
Az eredeti forrás itt található.
Kábítószer hatása alatt, engedély nélkül vezetett
Két karácsondi férfit állítottak elő április 5-én a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, amiért közúti ellenőrzés során autójukban kábítószer-gyanús fehér port találtak. A 37 éves sofőrnek nem volt érvényes jogosítványa sem. A Rendőrkapitányságon alkalmazott kábítószer-gyorsteszt mindkét férfi esetében pozitív lett, kihallgatásuk megtörtént.
Az eredeti forrás itt található.
300 millió forint értékű tisztázatlan eredetű gyógyszerre bukkantak
Április 7-én a XXII. kerületben Magyarországon nem engedélyezett potencianövelőket, teljesítményfokozókat, illetve vényköteles nyugtatókat foglalt re a rendőrség egy férfi lakásán és raktárában. A 43 éves S. Viktor a gyanú szerint elsősorban postai úton, külföldre értékesítette a tisztázatlan eredetű gyógyszereket.
Az eredeti forrás videóval itt található.
Európa
Mi a drogpolitika értékelése és miért fontos? – EMCDDA
“Az értékelés elengedhetetlen a hatékony politikai döntéshozatalhoz, segít abban, hogy a szakpolitikák és programok a kívánt hatást fejtsék ki” – írja az EMCDDA, azaz a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja, akik új publikációja kitér az Európai Unió elmúlt éves drogstratégiájának országonkénti értékelésére.
Az eredeti forrás itt található.
EMCDDA: Metamfetamin-fejlemények Dél-Ázsiában
Az EMCDDA, azaz a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja új publikációjában Irán droghelyzetét és annak következményeit elemzik az Európai Unió országainak vonatkozásában. “A tanulmány az iráni bűnüldöző tisztekkel, az ENSZ tisztviselőivel és a kábítószer-ellátásban részt vevő legfontosabb informátorokkal készített interjúkon alapul, több mint 70 iráni újságcikk és több török, kurd és ausztrál hírcikk elemzésével kombinálva vázolja fel az iráni metamfetamin-kereskedelem mértékét” – írja az EMCDDA.
A teljes tanulmány itt érhető el.
Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le Belgiumban
A belga hatóságok rekord mennyiségű kokainszállítmányt foglaltak le. Az antwerpeni kikötő vámtisztviselői csaknem 10 tonna kábítószerre bukkantak, melynek becsült utcai értéke körülbelül 1,4 milliárd euró. A rendőrségnek a bűnözők által használt titkosított kommunikációs hálózat megszakításával sikerült rajtaütni az óriási szállítmányon.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Amerika
Dr. Janet Woodcock észrevételei a 2021-es Rx kábítószerrel való visszaélésről és a heroinnal foglalkozó csúcstalálkozón
“Valójában az opioid válság még mindig velünk van, és tovább terjedt, és saját pusztítását kényszerítette sok családra és közösségre. Az opioid válság továbbra is az FDA (Food and Drug Administration) sürgető közegészségügyi prioritása. Az egyik különös aggodalomra okot adó terület a pandémia korai szakaszában a fokozott elszigeteltség hatása volt azokra, akik a kábítószer-fogyasztási rendellenességek terheivel küzdenek” – nyilatkozta Dr. Janet Woodcock amerikai orvos.
Az eredeti forrás itt olvasható.
Ausztrália és Óceánia
“Tiszta az illegális kábítószered? Új-Zéland ellenőrizni fogja neked” – The New York Times
A The New York Times új cikke szerint a törvény lehetővé teszi az illegális kábítószerek tisztaságának tesztelését, a büntetés felmerülése nélkül. Az Egészségügyi Minisztérium egy független gyógyszerellenőrző szolgálatot, a KnowYourStuffNZ-t nevezte ki. Az eljárás során tesztelik a tablettákat vagy porokat, hogy a felhasználók tisztább képet kapjanak kémiai összetételükről, elérve a biztonságosabb használatot.
Az eredeti forrás itt olvasható.
- április 12.