Olvasási idő: 5 perc

Drogradar – Kábítószer mindenhol, mindenben, mindenkiben

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2022.04.25.

Heti összefoglalónkban ezúttal is számos hírrel érkeztünk. Svájc ideiglenesen engedélyezi a marihuánafogyasztást. Az EMCDD szerint kábítószer mindenhol, mindenben, mindenki életében jelen van. Gondot jelent a prevenció hiánya a székelyföldi iskolákban. A kereskedő felel a fentanil túladagolásért.

Magyarország

Fogyasztókkal szemben járt el a rendőrség

A Veszprémi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt rendelt el nyomozást tizenegy, húszas, harmincas éveiben járó személlyel szemben. A gyanúsítottak elismerték, hogy valóban marihuánát birtokoltak és fogyasztottak. A rendőrség a nyomozati cselekményeket elvégezte, az iratokat további eljárás céljából az ügyészségre továbbította.
Az eredeti forrás itt található.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt az „okos drogpolitika” mellett kampányolt

A párt vállalta, hogy kiáll a marihuána fogyasztása mellett. Céljuk, hogy kevesebb biofüvet használó és több felvilágosult fiatal éljen Magyarországon. A rendezvényen felszólalt a Kendermag Egyesület egykori szóvivője Juhász Péter és a párt elnöke Kovács Gergely. Szó volt arról, hogy véleményük szerint miért nem engedélyezi a kormány a marihuána fogyasztást, illetve a mértékletes fogyasztásra buzdítottak.
Az eredeti forrás itt található.

Európa

Svájc ideiglenesen engedélyezi a kannabisz fogyasztását

Kedden a svájci Szövetségi Egészségügyi Hivatal engedélyezte, hogy négyszáz jelenleg is szerfogyasztó bázeli személy nyár végétől rekreációs célból átmenetileg legálisan vásárolhasson marihuánát. A kísérlet célja olyan alternatív szabályozási formák kipróbálása, melyek egy jövőbeni szabályozás alapját képezhetik. Svájcban jelenleg tilos a kannabisz termesztése, importja, előállítása és értékesítése, ennek ellenére ez a legelterjedtebb tiltott szer az országban. Felmérések szerint a svájciak többsége helyesli, hogy új módon közelítsék meg a kannabisz-kérdést. A program résztvevői a városi patikában juthatnak hozzá a megjelölt kannabisztermékekhez. Folyamatosan monitorozásra kerül, hogy milyen hatással van a szer a fizikai és lelki egészségükre, valamint hogy változnak-e a fogyasztási szokásaik, ha legálisan juthatnak hozzá a kannabiszhoz.
Az eredeti forrás itt található.

Hiányzik a prevenció a székelyföldi iskolákban

Egy friss felmérés szerint a diákok már 12-14 éves korukban találkoznak a drogokkal, azelőtt, hogy azokról prevenciós foglalkozásokon hallanának. A felvilágosítást szakemberek szerint előbb kellene megtartani, 10-12 éves korban. A diákok szerfogyasztása nagyon elterjedt, ennek ellenére szervezett, szakmai kábítószer-fogyasztás megelőzési tájékoztatást csak kevesen kapnak, azt is csak egy-egy lelkes pedagógusuktól. 2020-2021-ben a pandémiás helyzet miatt teljesen háttérbe szorultak az iskolán kívüli tevékenységek, köztük a drogprevenciós foglalkozások is. Ugyan online térben lett volna lehetőség felvilágosítást tartani, de a tanárok inkább az órák megtartására és a gyerekek lelkiállapotára fókuszáltak.
Az eredeti forrás itt található.

Az EMCDDA – kábítószer mindenhol, mindenben, mindenkiben

Három szó foglalja össze Európa mai kábítószer-problémáját: mindenhol, mindenben, mindenkiben. A drogok nagy mennyiségben és könnyen beszerezhetők, szinte bármi lehet drog, mivel a határvonalak elmosódnak a legális és a tiltott anyagok között, és a fogyasztás mindenkit érinthet, akár közvetlenül, akár közvetve. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy az elkövetkező években a fokozódó szerhasználat és a függőség egyre nagyobb problémát jelent majd. Az EMCDDA szerint bővíteni szükséges a meglévő erőforrásokat, amelyeket olyan prevenciós programokba kellene fektetni, ami összekapcsolja a kábítószer-, a mentális egészség- és a szociálisszféra tudományterületeit. A drogokat is új megvilágításba kell helyezni, mivel egyre több szer kerül forgalomba, ami által az utcán heroint injekciózó emberek régi sztereotípiája már nem tükrözi a valóságot vagy a társadalmaink előtt álló valódi problémákat.
Az eredeti forrás itt található.

Csempészhajóból állami forrás

A héten a kormány nevében egy online aukción eladásra kerül egy szuperjacht, ami Plymouthtól 80 mérföldre kábítószercsempészektől került lefoglalásra. A csempészek 160 millió font értékű kokaint próbáltak bejuttatni az Egyesült Királyságba. A hatóságok a csónak belsejében több mint két tonna kokaint találtak, több száz lezárt csomagban. Az Egyesült Királyságban a bűnjövedelemről szóló törvény értelmében a bűncselekményekkel összefüggésben lefoglalt vagyontárgyakat elárverezik, hogy a befolyt összeggel az kormány gazdálkodhasson.
Az eredeti forrás itt található.

Amerika

A túladagolásos halálesetért a fentanilkereskedő felel

A bírósági feljegyzések és bizonyítékok alapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy Newport news-i férfit, heroin és fentanil birtoklása és terjesztése, súlyos testi sérülést, illetve halált okozó a fentanil és az acetil-fentanil terjesztése és lőfegyvertartás miatt. Mivel az Egyesült Államokban a fentanil túladagolás rendkívüli veszélyt jelent az esküdtek egyre határozottabban képviselik a haláleseteket okozó fentanil terjesztésében résztvevő személyek felelősségrevonását.
Az eredeti forrás itt található.

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!