Olvasási idő: perc

Drogradar – Kijelölték a fentanyl világnapját

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2022.08.22.

Heti összefoglalónkban ismét számos hírrel érkeztünk. Budapesten pszichedelikus élményt nyújtó múzeum nyílt. Svájcban egy kísérlet résztvevői gyógyszertárban vásárolhatnak marihuánát. Augusztus 21. a fentanyl prevenció és tudatosság napja.

Magyarország

Rendőrkézen a díler páros 

A Fővárosi Főügyészség két budapesti kábítószer-kereskedővel szemben emelt vádat. A 37 és 42 éves férfi egymás viszonteladói is voltak. A fiatalabb férfinál marihuánát, hasisgyantát, gombát, kokaint és amfetamint, továbbá értékesítéshez szükséges eszközöket, valamint abból származó forintot és eurót találtak. A házkutatás során további kábítószert, növényi örlőt, és műanyag zacskókat foglaltak le. Az elfogást megelőző napon a 42 éves férfinek marihuánát adott tárolásra, amelyért cserébe gombát kapott, akinek lakásán további 600 ezer forintot is találtak.
Az eredeti forrás itt található.

Pszichedelikus élményt nyújtó múzeum nyílt Budapesten

A Hold utcai vásárcsarnok épületében nyílt meg a Light Art Museum. A múzeum megálmodóinak célja, hogy népszerűsítsék a fény és új technológiák felhasználásával dolgozó művészetet. A két szinten elterülő kiállításon helyt kapnak digitális alkotások, immerzív vetített terek, fénylő installációk, interaktív alkotások és rövidfilmek is.  A múzeum – mely Európa legnagyobb fénynek szentelt múzeuma – spirituális, misztikus utazáshoz hasonló élményeket nyújt.
Az eredeti forrás itt található.

Rendőri intézkedések a Szigeten

Véget ért az idei Sziget Fesztivál, összesen 452 ezren látogattak ki a Hajógyári-szigetre.  A látogatók közé vegyülve civil ruhás nyomozók dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrése érdekében. A magas létszám ellenére a budapesti rendőröknek kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt mindössze hat, kábítószer birtoklása miatt, pedig tizenhét személy ellen kellett intézkedniük. Lopás miatt hat, garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy feltételezett elkövetőt állítottak elő. A fesztiválon a BRFK Prevenciós Pontját csaknem 1600-an keresték fel, ahol számos programmal, tájékoztatással, tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat.
Az eredeti forrás itt található.

Európa

Gyógyszertárban vehetnek marihuánát Svájcban

A svájci egészségügyi minisztérium kísérletet indít a marihuána feketepiacának visszaszorítása érdekében. Szeptember közepétől 370 kiválasztott személy korlátozott mennyiségben legálisan vásárolhat marihuánát 9 bázeli gyógyszertárban, ahol 2 féle hasiskészítmény és 4 féle kannabiszvirágzat közül választhatnak. A kutatásban résztvevő személyek kiválasztása során feltétel volt a betöltött 18. életév, a korábbi marihuánafogyasztás, melyet vizelet teszttel ellenőriznek. A projekt legfőbb célja az, hogy kiderítsék, milyen “alternatív szabályozási formákkal” lehet kontrollálni a kannabisz-fogyasztást, ennek kiderítése érdekében a program résztvevőinek félévente kérdőíveket kell kitölteniük.
Az eredeti forrás itt található.

Ausztrália

Márványlapok közé rejtve csempésztek metamfetamint

Az ausztrál határőrség munkatársai márványlapokba rejtett, 750 kg metamfetamint foglaltak le, melynek utcai értéke 675 millió ausztrál dollár. A szállítmány tengeri teherkonténerekben, az Egyesült Arab Emírségekből érkezett az országba. Ekkora mennyiség lefoglalásával 7 és fél millió utcai adás-vételt akadályoztak meg. Az ügyben 3 férfit tartóztattak le, akiket ha elítélnek, életfogytiglani börtönbüntetést kapnak ugyanakkor a rendőrség úgy véli, hogy a háttérben egy jól szervezett és felszerelt bűnszövetkezet áll.
Az eredeti forrás itt található.

Amerika

Nagy mennyiségű kokaint foglaltak le 

Az Amerikai Vám-és Határvédelmi tisztek tengeren túlról érkező repülőgépek műszaki tereit vizsgálták át és egy ilyen ellenőrzés során 16 darab, gyanúsnak vélt tégla alakú tárgyat fedeztek fel, melyekben fehér, porszerű anyag volt. A rakományt ellenőrző állomásra szállították, ahol az elvégzett teszt kimutatta, hogy a szállítmány kokaint rejt, melynek utcai értéke közel másfél millió dollár. Letartóztatás egyelőre nem történt, a nyomozás folytatódik.
Az eredeti forrás itt található.

Elfogadásra került a fentanyl prevenció és tudatosság napja

Az Amerikai Kábítószer-ellenes Hatóság augusztus 21-et elfogadta a fentanyl prevenció és tudatosság napjának, melynek célja a fentanyl-túladagolásban elhunytakra való megemlékezés és a prevenció. A hatóság felhívja a figyelmet a szer pusztító erejére. A Wisconsini Egészségügyi Minisztérium adatai szerint 2021-ben 1280 fentanyl túladagolás miatti haláleset történt Wisconsinban. Ez kétszerese a 2019-es adatoknak. A fentanyl egy szintetikus opioid, amit eredetileg fájdalomcsillapításra, krónikus fájdalmak kezelésére és műtétek utáni felépülés támogatására fejlesztettek ki. Jelenleg Amerika leghalálosabb drogja, veszélye abban is rejlik, hogy minimális a különbség a fogyasztói és a halálos dózis között, valamint már az érintése is végzetes lehet.
Az eredeti forrás itt található.