Olvasási idő: 5 perc

Drogradar – Rekordmennyiségű kábítószert foglaltak le az Ománi-öbölben

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2022.10.03.

Heti összefoglalónkban ismét számos hírrel érkeztünk. Öt magyar férfi is szerepel az Europol Most Wanted listáján. 2,4 tonna heroint foglaltak le az Ománi-öbölben. Engedélyezhetik a kannabiszból készült gyógyszereket Japánban.

Magyarország

5 magyar férfi is felkerült az Europol listájára

Az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára 5 magyar férfi is felkerült  – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A nyomozók korábban két bűnszervezetet azonosítottak, az egyik csapat Bács-Kiskun megyében működött, marihuána termesztésével, feldolgozásával és terjesztésével foglalkoztak. Ők látták el a másik, Hajdú-Bihar megyei csapatot is. A Bács-Kiskun megyei bűnbanda 7 tagjából korábban kettő személyt már sikerült elfogni, 5 ember ellen pedig jelenleg is belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Korábban nem volt még példa arra, hogy egy bűnszervezet kapcsán egyszerre 5 ember kerüljön fel a listára Magyarországról.
Az eredeti forrás itt található.

Kábítószert birtokolt, majd kereskedett is a férfi

Lezárult a nyomozás egy XV. kerületi férfival szemben, akinek lakásán a budapesti rendőrök egy korábbi házkutatás során kábítószergyanús anyagokat találtak a hűtőben. A későbbi vizsgálatokat követően beigazolódott, hogy azok amfetamin és delta-9-THC tartalmú kábítószerek voltak. Mivel a hatóanyag tartalom meghaladta a csekély mennyiséget, ezért a férfit kábítószer birtoklás bűntette miatt hallgatták ki. Később a férfi egy másik személy társaságában másodjára is összetűzésbe került a rendőrökkel egy igazoltatás során, ahol társa azt állította, hogy heti több alkalommal vásárol tőle amfetamint. A második sikeres házkutatást követően a férfit kábítószer-kereskedelem gyanújával hallgatták ki.
Az eredeti forrás itt található.

Sikeres rajtaütés

Régóta körözött mosonmagyaróvári férfin ütöttek rajta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök. A 41 éves férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán rejtőzködött, amikor a rendőrök szeptember 28-án hajnalban rajtaütöttek és elfogták. A férfit kábítószer birtoklás, és bódult állapotban történő járművezetés bűncselekmények miatt állították elő és kihallgatását követően megkezdte jogerős börtönbüntetését.
Az eredeti forrás itt található.

Európa

Partra mosott kokain 

A Wales-hez tartozó Tanybwlch strandon egy kutyáját sétáltató idős hölgy a parton heverő csomagokra lett figyelmes. A 30 zacskót tartalmazó szállítmány bójákhoz volt kötve, feltételezhetően így sodródhatott a partra. A helyszínre érkező rendőrök az egyik csomagot felbontották, mely feltehetőleg tiszta kokaint tartalmazott. A vizsgálatok még folynak, de ha beigazolódik, hogy valóban kokain található a csomagokban, akkor a szállítmány hozzávetőleges feketepiaci értéke 90 millió font.
Az eredeti forrás itt található. 

Amerika

Vezető halálok a kábítószer-túladagolás

Brit-Kolumbiában az illegális kábítószer használatból eredő halálesetek száma első helyen szerepel a nem természetesen módon történő halálozások listáján. 2016 óta legalább 10 326 brit kolumbiai állampolgár vesztette életét valamilyen drog miatt. 2020 októbere óta pedig havonta legalább 150 ember hal meg szerhasználat következményeként.  Az eddigi adatok alapján 2022-ben túladagolás miatt elhunytak 71%-a 30 és 59 év közötti és 78%-uk férfi.
Az eredeti forrás itt található. 

Ázsia

Rekordmennyiségű kábítószert foglaltak le az Ománi-öbölben

Amerikai erők az Ománi-öbölben 2,4 tonna heroint foglaltak le, közel 100 millió dollár értékben egy halászhajóról. Az idei évben ez a Közel-Kelet eddigi legnagyobb kábítószer fogása. Másnap egy másik halászhajón ugyanezen a területen 7,2 tonna hasist foglaltak le, becslések szerint 10 millió dollár értékben. Az Ománi-öböl a kábítószer-kereskedelem egyik gyakori színtere. A Combined Maritime Forces (CMF) egy 34 nemzetből álló együttműködés, melynek hála az idei évben 300 millió dollár értékű heroint, metamfetamint, amfetamint és hasist foglaltak le. Erői többek között a Vörös-tengeren, az Arab-tenger északi részén, az Ománi-öbölben és az Indiai-óceánon tevékenykednek.
Az eredeti forrás itt található. 

Engedélyezhetik a kannabiszból készült gyógyszereket Japánban

Japánban jelenleg is szigorú drogpolitika van érvényben, marihuána termesztéséért, birtoklásáért és értékesítéséért akár 10 év börtönbüntetés is járhat. A CBD (kannabidiol) nevű szer klinikai vizsgálatát ugyan engedélyezték, de a hatályos törvények szerint orvosi rendelvényre még akkor sem írhatják fel a betegeknek, ha a gyógyszer minisztériumi engedélyt kap. Az országban egyelőre csak olyan CBD termékek kaphatók, melyek a növény szárából vagy magjából készültek. Az Egészségügyi Minisztérium egyik testülete javasolja, hogy a kannabiszból készült gyógyszerek gyártását, behozatalát és használatát engedélyezzék.
Az eredeti forrás itt található. 

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!