Olvasási idő: 5 perc

Drogradar – TOP körözöttek között a kábítószer-kereskedő

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2021.02.08.

Hírösszefoglalónkban az elmúlt hét hazai és nemzetközi híreit olvashatják. Borsod-Abaúj Zemplén megyében új pszichoaktív szert árusító személyeket vett őrizetbe a rendőrség, illetve Grubacs Igor kábítószer-kereskedőt körözik a hatóságok, miután elmenekült egy rajtaütés helyszínéről. Angliában illegális összejövetelt tartottak, Mexikóban pedig egy óriási rakományt foglaltak le a hatóságok.

 

Magyarország

Rendőrkézen a “herbál”-t árusító dílerek

Négy férfit vettek őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Alosztálya és a helyi szervek nyomozói, akik új pszichoaktív szerekkel kereskedtek Edelény, Szendrő és Mezőkövesd térségében.
Az eredeti forrás itt olvasható.

25 millió forintnyi kokainnal kereskedett a két őrizetbe vett férfi

A január 9-én elfogott F. Krisztián és G. Károly letartóztatását a bíróság elrendelte, akik budapesti és kecskeméti ingatlanjában jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak a hatóságok. Azóta kiderült, hogy a lefoglalt fehér por kokain, és feketepiaci értéke körülbelül 25 millió forintra tehető.
Az eredeti forrás videóval itt található.

TOP körözöttek között a kábítószer-kereskedő: Grubacs Igor

A 33 éves Grubacs Igor elmenekült a rendőri intézkedések elől, amikor január 29-én Budapesten óriási mennyiségű kábítószert foglaltak le a hatóságok. “A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki a férfi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, írjon a korozes@nni.police.hu e-mail-címre, hívja a 06-1-432-7333 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.” – írja a police.hu.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Razzia Győrben

Február 4-én összehangolt akció keretében a nyomozók 6 kábítószer-kereskedőt fogtak el, köztük a a 24 éves D. Leventét, aki társaival 2018 óta kokaint és marihuánát adott el huszonéves fiatalok számára Győrben.
Az eredeti forrás videóval itt található.

13 fős bandát állítottak elő Oroszlányban

Összehangolt intézkedések során február 1-jén 13 főt állítottak elő a rendőrök Oroszlányban. A kábítószer-tesztek több személy esetében pozitívak lettek. A nyomozók több kábítószer-gyanús anyagot és a terjesztéshez szükséges eszközöket is lefoglaltak.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Kábítószer-kereskedőket fogtak el Békéscsabán

Február 2-án őrizetbe vettek két békéscsabai férfit, aki a gyanú szerint illegális pszichoaktív szerrel kereskedett. A házkutatás során több, mint 15 kg szárított kendert és 33 tő élő növényt foglaltak le. A terjesztésben a férfi édesanyja és barátnője is részt vett, ellenük is eljárás indult.
Az eredeti forrás videóval itt található.

Kábítószert találtak egy siófoki betörőnél

Február 1-jén este érték tetten azt 23 éves siófoki férfit, aki egy raktárból élelmiszert próbált meg ellopni. A rendőrök a tettesnél kábítószer-gyanús anyagot találtak, a drogteszt amfetamin és THC kábítószereket mutatott ki.
Az eredeti forrás itt olvasható.

 

 

Európa

Illegális összejövetelre csaptak le a rendőrök, kábítószert is találtak

A szórólapokon “COVID Rave” néven hirdetett  eseményre több száz jegyet adtak el Angliában. Az illegális összejövetel során A-osztályú (legveszélyesebb kategória) drogokat és dinitrogén-oxid tartályokat foglaltak le – derült ki a rendőrségtől. Öt férfit a helyszínen letartóztattak.

Az eredeti forrás itt olvasható.

Összehangolt akcióterv: “Érinthetetlen” drogdílereket fogtak el Angliában

Több banda főnökét, akik „érinthetetlennek” gondolták magukat, egy hatalmas titkos akció során elfogták. A 2019-ben indult összehangolt művelet eredményeként összesen 72 ítélet született. Főleg London és Midlands térségében zajlottak a rajtaütések.
Az eredeti forrás itt olvasható.

Csökkent a COVID-járvány miatt a kereskedelem

Az angliai Teesside térségében működő illegális kábítószer-ellátási láncot jelentősen megcsonkította a koronavírus-járvány – közölte a rendőrség. A helyi hatóságok reményei szerint a kábítószer-kínálat hiánya „rehabilitációra ösztönzi az embereket”.
Az eredeti forrás itt olvasható.

 

 

Amerika

2,5 tonna metamfetamint és 100 ezer fentanil tablettát próbáltak meg becsempészni az Egyesült Államokba

Jose Loreto Gastelum-Torres és Fredy Alejandro Gastelum-Vega ellen a Manhattan szövetségi bíróságon folytattak eljárást. A vád szerint a mexikói Secretaría de Marina (a „mexikói haditengerészet”) által 2021. január 29-én mintegy 2,5 tonna metamfetamint és 100 000 fentanil tablettát foglaltak le a mexikói Sinaloában, melyeknek úticélja az USA volt.
Az eredeti forrás itt olvasható.

 

 

Ázsia

Két diákot letartóztattak a Fülöp-szigeteken

Egy 18 és egy 17 éves diákot, illetve egy 48 éves férfit letartóztattak kábítószer-kereskedelem alapos gyanúja miatt Baguioban. A február 6-án elfogott gyanúsítottak a Fülöp-szigeteki Kábítószer-ellenőrzési Ügynökség szerint a régió 10 legfontosabb illegális kábítószer-személyisége közé tartoznak. Az akció során a jelentős mennyiségű kábítószer mellett 22 lőfegyvert is találtak a hatóságok.
Az eredeti forrás itt olvasható.


2021. február 8.

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!