Olvasási idő: 5 perc

Egy tragédia tanulságai

Szerző
Téglásy Kristóf
Dátum
2024.07.11.

 

 

Sokszor elmondtuk már, hogy a kábítószerrel összefüggő halálozási statisztikák nem tekinthetőek tényleges adatnak. Ugyanis itt három ember halálának okaként közúti baleset, esetleg bűncselekmény lesz megjelölve. Márpedig egészen egyértelmű, hogy a tragédiában meghatározó szerepet játszott az elkövető drogfogyasztása.

 

Mint már a sajtóból széles körben ismert, múlt héten három halálos és több súlyos sérüléssel járó tragédia történt Budapesten, az Árpád hídon. Egy taxisofőr hölgy éppen cigaretta szünetet tartott, az autója mellett állva, amikor odalépett hozzá egy 43 éves, nagydarab férfi, beült a kocsiba és el akart hajtani. A hölgy hiába próbálta meg kirángatni, nem tudta megakadályozni, hogy elhajtson. Mivel tudta, hogy a taxiban lopásgátló van, ami meg fogja állítani az autót, megpróbált valakit leinteni, illetve a rendőrséget is kihívta, akik vele együtt a tolvaj után eredtek, de már későn érték utol. A férfi felhajtott a hídra, szembe a forgalommal és nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek, amibe aztán egy másik, szintén szabályosan haladó taxi belerohant. A 43 éves férfi és a vele frontálisan ütköző autóban ülő két személy a helyszínen életét vesztette. A harmadik autóban ülő taxisofőr súlyos életveszélyes, míg az utasai súlyos sérüléseket szenvedtek.

Felmerül a kérdés, hogy miért foglalkozunk ezzel a tragikus bűncselekménnyel. Nos, az is napvilágot látott, hogy az elkövetőt aznap reggel előállította a rendőrség, mert a közeli III. kerületből, lakók panaszt tettek, hogy a férfi zavartan viselkedik. A későbbi elkövető kábítószer hatása alatt állt és találtak is nála drogot. Ezt el is ismerte. A sajtóhírek szerint, a törvényeknek megfelelően szabadon engedték. Hogyan történhetett ez? A jogszabályok szerint, ha valaki kábítószert fogyaszt és/vagy tart magánál, amennyiben az csekély mennyiségnek minősül, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Azonban ezeknek az eseteknek a nagyon nagy százalékában végül nem kerül sor tényleges szabadságvesztés kiszabására. Egy büntetlen előéletű ember esetében (a szóban forgó esetben erről nincs információ a sajtóban), 5–7 olyan lehetősége van a bírónak, a megrovástól a feltételes szabadságvesztésig, ami büntetés ugyan, de nem kell börtönbe vonulni. Nem beszélve az „elterelés” intézményéről, amit két éven belül egyszer lehet kérni, mind a rendőrségi, mind az ügyészségi, mind a bírósági szakaszban. Ilyenkor az eljárás alanya részt vesz egy állapotfelmérésen, majd ennek megfelelő kezelésen illetve felvilágosító programban. Így mentesül minden következmény alól, köznyelven szólva nem lesz priusza. Ezért az intézkedő rendőrök jogszerűen tekintettek el a letartóztatástól. 

Azonban nem kizárt, hogy a nap folyamán újra fogyasztott kábítószert a tettes és ennek hatása alatt állt, amikor ellopta a taxit. És itt jön egy nagyon fontos tanulság. Sokszor elmondtuk már, hogy a kábítószerrel összefüggő halálozási statisztikák nem tekinthetőek tényleges adatnak. Ugyanis itt három ember halálának okaként közúti baleset, esetleg bűncselekmény lesz megjelölve. Márpedig egészen egyértelmű, hogy a tragédiában meghatározó szerepet játszott az elkövető drogfogyasztása. A szomorú statisztikákban, ami a drog által okozott haláleseteket illeti, sem az áldozatok, sem az elkövető nem lesznek benne. És még hány ilyen és ehhez hasonló baleset vagy éppen öngyilkosság mögött sejlik fel sötét árnyként a kábítószer-használat.

Ne hallgassunk tehát semmiképp azokra a hangokra, akik azt mondják, hogy a droghasználat nem olyan súlyos probléma. Azért se, mert az évi statisztika szerinti 40 haláleset is sok. Egyetlen emberéletet se lenne szabad elveszteni a drog miatt. És azért se, mert a helyzet ennél sokkal súlyosabb. 

Forrás: 

https://index.hu/belfold/2024/07/09/arpad-hid-tragedia-tulelo-serult-taxis-nagy-tamas-halalos-baleset-budapest-autolopas-rendorseg-drog-kabitoszer-video/

https://444.hu/2024/07/04/az-arpad-hidi-tragediat-okozo-ferfit-a-rendorseg-mar-aznap-reggel-eloallitotta

https://arsboni.hu/milyen-buntetes-jar-kabitoszer-fogyasztasa-birtoklasa-termesztese-eseten-melyek-az-eltereles-feltetelei/

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!