Hatodik éve töretlenül nő a rekordméretű kokainlefoglalások száma az EU tagállamain belül, ami 2022-ben 323 tonnát jelentett a 2021-es 303 tonnát követően. Az európai lefoglalások száma mára meghaladja a történelmileg a világ legnagyobb kokainpiacaként számon tartott Egyesült Államokbeli lefoglalások számát, ugyanis Belgiumban 111 tonna a lefoglalt mennyiség, Spanyolországban 58,3 tonna, Hollandiában pedig 51,5 tonna, ami a teljes lefoglalt mennyiség 68%-át teszi ki. 2023-ban Spanyolországban például minden idők eddigi legnagyobb kokain lefoglalása történt az Ecuadorból érkező banánszállítmányban, ami 9,5 tonna volt.
Az európai tengeri kikötőkön keresztül konténerekben érkező nagy mennyiségű kokain beáramlása továbbra is jelentős a kontinensen. Az antwerpeni kikötőből származó friss adatok szerint 2023-ban 116 tonnára emelkedett az ott lefoglalt kokain mennyisége a 2022-es 110 tonnához képest. Mivel egyúttal a bűnüldözési módszerek is erősödtek, a beszállító csoportok az EU kisebb kikötőit is célba veszik. Ennek köszönhetően például Svédország és Norvégia is rekord mennyiségű tengeren érkező kokain lefoglalásról számolt be 2023-ban.
A kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem uniós ütemtervének részeként az új, 2024-ben létrehozott European Ports Alliance célja a kikötők ellenálló képességének növelése, valamint a kábítószer-kereskedelem és a bűnözők beszivárgása elleni küzdelem fokozása. A szervezett bűnözői csoportok a kokain feldolgozásával is egyre több európai fogyasztói piacot látnak el. Ugyanis míg 2021-ben 34 illegális kokainlabort számoltak fel, addig 2022-ben ez a szám 39-re emelkedett.
És ezek az adatok sajnos egyúttal maguk után vonják azt is, hogy Európa-szerte a közegészségügy is egyre jobban leterhelődik. A kokain ugyanis a második leggyakoribb tiltott kábítószer, amelyet mind a kábítószer-kezelési szolgálatra először jelentkezők, ami 2022-ben 29.000 főt jelentett, mind a kórházi sürgősségi osztályokon jelentkezők, ami az össz jelentkezői szám 28%-a, száma is igazol. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy 2022-ben a bejelentett túladagolásos halálesetek körülbelül egyötödében a kábítószer is jelen volt, gyakran más anyagokkal együtt, mivel a kokainhasználat növelheti a szív- és érrendszeri és egyéb egészségügyi problémák kockázatát.
A kokain Európa leggyakrabban fogyasztott tiltott stimuláns kábítószere, amelyet a 15-64 év közötti európai felnőttek körülbelül 1,4%-a, azaz 4 millió fő használt az elmúlt évben. A számok azt mutatják, hogy a kokain egyre szélesebb földrajzi és társadalmi eloszlásban érhető el Európában. A legfrissebb szennyvízelemzési adatok szerint 2022-ben és 2023-ban 72 városból 49-ben számoltak be a kokainmaradványok növekedéséről. Különös aggodalomra ad okot, hogy néhány országban a kokainhasználat egyre gyakoribbá válik a kiszolgáltatottabb vagy marginalizált csoportok körében, legyen szó kokaininjekció vagy crack kokain használatáról. A kokain injekciózásának gyakoribbá válása oda vezetett, hogy drasztikusan megemelkedett a HIV-fertőzöttek száma az intravénás kábítószert használok körében.
https://www.emcdda.europa.eu/news/2024/7/european-drug-report-2024-highlights_en