A szerhasználatról szóló kutatások egyre gyakrabban mutatnak rá arra, hogy az addikció nem csupán biológiai vagy viselkedési probléma, hanem mély pszichológiai és identitásbeli változásokat is magában hordozó jelenség. Az egyik legfontosabb ilyen változás a jövőhöz való viszony átalakulása. Több friss pszichológiai vizsgálat szerint a szerhasználati zavarokkal élők életében gyakran megszakad az élettörténet narratív folytonossága, és ezzel együtt gyengül vagy eltűnik a jövőorientáció. A jövő elképzelhetősége nem pusztán tervezési kérdés, de az identitás egyik alapvető eleme is. Ha a jövő perspektívája kikerül az ember saját történetéből, a döntések horizontja beszűkül, és a jelen válik az egyetlen értelmezhető dimenzióvá. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mit tesz a szer a testtel, de az is, hogy mit tesz az ember saját életének történetével.

A kutatások egyik kiindulópontja a narratív identitás fogalma. A tudomány mai állásai szerint az emberek saját életüket nem elszigetelt események sorozataként értelmezik, hanem történetekként. A vizsgált kutatások megfogalmazása szerint „a narratív identitás lehetővé teszi, hogy az egyén személyes tapasztalatait egy koherens és jelentéssel teli élettörténetté szervezze” (Deriu et al., 2024). Ez a történet három alapvető idődimenzióra épül: a múltra, amely az emlékeket és tapasztalatokat hordozza; a jelenre, amely a döntések és cselekvések tere; valamint a jövőre, amely célokat és terveket tartalmazza. Ha ez a narratív szerkezet megszakad, az identitás stabilitása is sérül. Zéró toleranciás nézőpontból ez különösen fontos felismerés, hiszen a szerhasználat nemcsak az egészséget károsítja, hanem az élet “történetét” is szétszakíthatja.

Az addikció egyik kulcsfontosságú pszichológiai hatása a jövőorientáció gyengülése. A kutatások szerint a szerhasználati zavarokkal élők gyakran az azonnali jutalmat részesítik előnyben a jövőbeli következményekkel szemben. A tanulmány így fogalmaz: „a szerhasználati zavarokkal élők gyakran nem képesek ellenállni az azonnali jutalomnak, és nem veszik figyelembe döntéseik hosszú távú következményeit” (Deriu et al., 2024). Ezt a jelenséget a pszichológia temporal discountingnak nevezi, vagyis a jövőbeli jutalmak jelentőségének leértékelésének. Amikor ez a folyamat tartóssá válik, a döntések horizontja beszűkül. A hosszú távú célok elveszítik jelentőségüket, a rövid távú impulzusok pedig dominánssá válnak. A szerhasználat tehát nemcsak a viselkedést torzítja, de a jövő elképzelhetőségét is rombolja.

A narratív identitás működéséhez az is szükséges, hogy az ember képes legyen saját élettörténetét koherens egészként értelmezni. A kutatás szerint „a narratív koherencia az identitás egyik kulcsfontosságú mutatója” (Deriu et al., 2024, 3). Az addikció azonban gyakran megbontja ezt a koherenciát. A tanulmány megállapítja: „az élettörténet narratív szerkezetének sérülése együtt járhat az én kohéziójának megbomlásával” (Deriu et al., 2024). Ilyen helyzetben a személy nehezen tudja összekapcsolni múltbeli tapasztalatait jelenlegi döntéseivel. A saját élet eseményei elveszítik az összefüggéseiket, és az élet története fragmentált élménnyé válik. A jövő így fokozatosan kikerül a személyes narratívából, mert nincs stabil történet, amelybe illeszkedhetne.

A kutatások egy másik fontos fogalma az úgynevezett “ágencia kérdése”, vagyis a cselekvőképesség élménye. Ez azt jelenti, hogy az ember saját életét irányítható folyamatként érzékeli. A tanulmány szerint „az alacsony fokú cselekvőképesség gyakran jelenik meg a pszichopatológiával élők autobiografikus narratíváiban” (Deriu et al., 2024, 5). A szerhasználók történeteiben gyakran jelennek meg olyan narratívák, amelyekben az események mintha külső erők hatására történnének. A személy passzív szereplőként jelenik meg saját életében, és a kontroll érzése gyengül. Ez azért különösen fontos, mert a szerhasználat nemcsak az egészséget veszélyezteti, hanem a személyes felelősség és önirányítás élményét is aláássa.

A jövőkép eltűnése identitásválsághoz vezethet. A pszichológiai kutatások szerint a stabil identitás egyik alapfeltétele, hogy az ember képes legyen jövőbeli eseményeket elképzelni saját életében. A tanulmány szerint „a jövőbeli önreferenciális epizódok elképzelésének képessége hozzájárul a stabilabb énstruktúra kialakulásához” (Deriu et al., 2024). Amikor azonban a szerhasználat dominánssá válik, ez a képesség gyakran beszűkül. A személy élettörténete három részre bomlik: a múltra, amelyet sokszor bűntudat vagy trauma határoz meg; a jelenre, amely a szerhasználat körül forog; valamint egy bizonytalan vagy elképzelhetetlen jövőre. A jövő nélküli identitás pedig instabil identitás.

A kutatások arra is rámutatnak, hogy a szerhasználat sok esetben érzelmi megküzdési stratégiaként jelenik meg. Az addiktív viselkedés segíthet ideiglenesen kezelni a negatív érzelmeket, például a szégyent, a depressziót vagy a bűntudatot. A tanulmány szerint az addikció „maladaptív stratégiaként működhet a szenvedés és a negatív érzelmek szabályozására” (Deriu et al., 2024). Ez a stratégia azonban csak rövid távú enyhülést hoz. A problémák gyökere nem oldódik meg, miközben a jövőorientáció tovább gyengül. A szerhasználat így fokozatosan a jelenbe zárja az egyént.

A kutatások egyik fontos tanulsága, hogy a szerhasználat elleni küzdelem nemcsak a fogyasztás csökkentéséről szól, hanem az identitás védelméről is. A narratív identitás stabilitása erősíti a jövőorientációt, növeli a személyes felelősség érzését, és csökkentheti az addikció kockázatát. Mindez azt jelenti, hogy a prevenció nem pusztán tiltást jelent. Ebben a megközelítésben találóbb a jövő elképzelhetőségének megőrzéséről beszélni inkább. Ha a fiatalok képesek saját életüket történetként látni, amelynek jövője is van, akkor a rövid távú kockázatok kevésbé válnak vonzóvá.

A kutatások végső tanulsága ezért túlmutat a szerhasználat kérdésén. Az addikció nemcsak egy viselkedési zavar, hanem az élet történetének szétesése is lehet. Amikor a jövő eltűnik egy ember identitásából, a döntések horizontja beszűkül, és a jelen válik az egyetlen értelmezhető idővé. A drogprevenció ezért nemcsak a kockázatok csökkentéséről szól, hanem arról is, hogy a fiatalok képesek maradjanak jövőt elképzelni saját életükben. Mert ahol van jövőkép, ott van ok nemet mondani a szerhasználatra is.

Források:

AdlerJ. M. (2012). Living into the story: agency and coherence in a longitudinal study of narrative identity development and mental health over the course of psychotherapy. J. Pers. Soc. Psychol.102, 367–389.

AntonsS.Brand – M.PotenzaM. N. (2020): Neurobiology of cue-reactivity, craving, and inhibitory control in non-substance addictive behaviors. J. Neurol. Sci.

HanninenV.Koski – JannesA. (1999): Narratives of recovery from addictive behaviours. Addiction, Vol. 94, 1837–1848.

Valentina Deriu – Daniela Altavilla – Ines Adornetti – Alessandra Chiera – Francesco Ferretti (2024): Narrative identity in addictive disorders: a conceptual review. Frontiers in Psychology Addictive Behaviors. Vol. 15, No. 1. Elérhető itt.