A kollektív emlékezet mindig rekonstruktív, vagyis a múlt emlékeinek az előhívását mindig az aktuális igények határozzák meg, ezáltal a múlt folyamatosan újraszerveződik, így befolyásolva a csoport jövőbeni cselekedeteit. Jelen írásunkban azt kívánjuk feltárni, hogy milyen módon próbálja ezt a technikát alkalmazni a liberális, a droghasználat legalizását elérni kívánó érdekcsoport azért, hogy a társadalomban meglévő természetes ellenállást leküzdje a drogokkal szemben. Ez az aktuális igény megpróbálja a régebbi történelmi és kulturális emlékeket oly módon előhívni, hogy abból a szerhasználat pozitív tulajdonságai kiemelkedjenek, és a mindig és minden korban meglévő pusztító hatása pedig marginalizálódjon vagy el is felejtődjön.
Ezt a „munkát” nem is aprózzák el az érintettek. Mindjárt az ősidőkbe, sőt az ősidők előttre nyúlnak vissza. Egyenesen az emberiség fejlődésének korai szakaszából kezdik levezetni a drogok jótékony hatását. Arra ugyan még nem tettek kísérletet, hogy a bolygó vagy az azon lévő élet kezdetét is górcső alá vegyék, de azt viszont szeretnék sugallni, hogy amikor az ember fejlődése elvált a többi élőlényétől, azaz az értelem kialakult, már igenis szerepet játszott egy bizonyos, ma újra nagy divatnak örvendő kábítószer jellegű anyag. A meglehetősen furcsa magyarázat szerint az eszközhasználat és később a nyelv, azaz a strukturált kommunikáció kialakulásában vezető szerepe volt az ún. „betépett főemlős” elméletnek. Eszerint emberré válásunk kulcsa a ma varázsgombaként reklámozott pszilocibin gomba fogyasztása volt. A Terence McKenna amerikai etnobotanikus, antropológus, író által publikált elmélet, amely az 1992-ben megjelent, Food of the Gods című könyvében látott napvilágot, meglehetősen nagy vihart kavart szakmai és laikus körökben egyaránt. McKenna szerint őseink körülbelül már 2 millió évvel ezelőtt pszilocibint gombákat – közülük is leginkább a Psilocybe cubensisa gombát – kezdtek fogyasztani, amelyek az erdők talaján és a szavannákon legelő állatok trágyakupacain nőttek ki. Ennek pszichoaktív vegyülete, a pszilocibin alkaloida, olyan mély hatást gyakorolt korai eleink agyára, ami merőben új, semmi földihez nem fogható kognitív képességek kialakulásához és végül hozzánk, a Homo sapienshez vezetett. A pszilocibint egy svájci gyógyszertár vegyésze fedezte fel, ugyanaz az Albert Hoffmann, aki véletlenül az LSD hatóanyagára is rábukkant. Ő így vall a szer hatásáról: „Teljesen lenyűgözött a természet szépsége… LSD-tapasztalataim és a valóságról alkotott új képem révén tudatosult bennem a teremtés csodája, a természet, valamint az állat- és növényvilág nagyszerűsége”. Természetesen mindezen csodálatos hatások mellett szó sem esik arról a pusztításról, amit az LSD vagy a varázsgomba végez a használó szervezetében, agyában, környezetében és életében. Mert ezek az információk már nem a kívánt irányba terelnék a kollektív emlékezet újra szerveződését. A varázsgomba jó tulajdonságainak, McKenna szerint, se szeri, se száma. Egy kevés pszilocibin például kiemeli a kontúrokat, javítja a látás élességét, ami jobb vadászokká tette eleinket. Ráadásul növeli a libidót, az energiaszintet, és emeli a hangulatot is, ami megint csak evolúciós előnyt jelentett számukra. Csupa, csupa pozitívum, és semmi káros hatás. Ez már már a tökéletes világot ígéri. Van azonban itt egy bökkenő, hogy ha valaki egy kicsit mögé lát a szabad droghasználatot elérni igyekvő kísérletnek. Mégpedig az, hogy mérvadó tudósok szerint, McKenna bármekkora sztár is pszichedelikus körökben, az elmélete nem több puszta spekulációnál. Eddig semmit nem sikerült belőle bizonyítani, noha egyes elemei a későbbiekben talán kiállhatják a bizonyítás próbáját. Azonban sem a pszilocibin káros hatásairól nem esik szó, sem arról a már a „betépett majom” elmélettel szemben bizonyított tényről, hogy az ősember többi főemlőstől elszakadó, gyors és azok köréből kiemelkedést hozó fejlődését a tűz használata illetve annak mindennapi gyakorlattá tétele hozta el.
Az antropológiai megközelítés mellett egy másik úton, inkább filozófiai módszerekkel is megpróbálják a pszichedelikus szereket valamiféle gyógyító, sőt már már csodatévő szernek beállítani. Bernardo Kastrup holland filozófus szerint mindannyian csupán lehasított részei vagyunk ugyanannak a nagy univerzális tudatnak – és a pszichedelikus drogok bölcs használatával visszafordíthatjuk ezt a kozmikus tudathasadást. Kastrup szerint az agyszkennerrel készített képek gyakran teljesen félrevezető módon vannak bemutatva a médiában. Eszerint a „fizikalista” elképzelés szerint az LSD hatására az agy biokémiai folyamatai megváltoznak, és alapvetően ez okozza azt, hogy teljesen másként érzékeljük a valóságot. Kastrup szerint azonban nem az agy gyártja a tudatot, hanem az agy maga csupán a tudat leképeződése. A filozófus egy cikkében olyan kifejezéseket használ, mint a „pszichedelikus élmény gazdagsága” vagy a „hihetetlenül lenyűgöző élmény”. Természetesen a negatív hatásokról, a tönkrement életekről egy árva szó sem esik. Ugyan azt ő is elismeri, hogy tudományos alapon az elméletét nem lehet bizonyítani, mindezek ellenére úgy érzi, „az emberi civilizáció jelenleg egy éretlen, tinédzser civilizáció, melynek vezetői éretlen kamaszokként viselkednek”. Nyilván mert még nem tették szabaddá, sőt kötelezővé a pszichedelikus szerek használatát.
Érdemes egy pillanatra még elidőzni ezen kísérletekben használt szavak változása mellett is. Mert nem elég a régmúltból kiemelni dolgokat és azokat gyógyító, csodatévő szerként bemutatni, ahhoz hogy a kollektív emlékezetben érdemi változást lehessen generálni, a megszokott kifejezéseket is meg kell változtatni. Azok esetlege negatív kicsengését eltörülni és kicsit homályos, kicsit varázslatos tartalmú új nevekkel ellátni. A kereszténység visszaszorulásával a valamiféle új hitet kereső emberek száma is megnőtt. Istenben már nem akarnak hinni, de keresnek valami pótlékot, hiszen az élet megválaszolatlan kérdései továbbra is ott motoszkálnak bennük. Azonban, ha a pótlékként eléjük tárt elméletek és jelen esetben szerek nevei inkább negatívak, úgy sokkal nehezebben válnak „hívőkké”, feltétlen elfogadóvá. Ezt figyelhetjük meg az előző két példa esetében is, ahol mindig a pszichedelikus kifejezés tűnik fel. Erről a pszichedelikus lobbinak a megfejtése a következő: „Hallucinogén – korábban így nevezték a szereknek ezen csoportját. Arra utalván, hogy ezeknek a szereknek – például az LSD, a varázsgomba, az ayahuasca, az iboga – a fogyasztása audiális és vizuális hallucinációkat okoz.” Tehát hatására olyan dolgokat látunk és hallunk, amelyek valójában nincsenek. Akárcsak bizonyos pszichiátriai zavarok elszenvedői. Amióta azonban egyre többet tudunk meg ezeknek a szereknek a hatásairól, annál világosabbá válik, hogy az elmebetegségekkel való analógia hibás volt. Pszichedelikus: ezt az új kifejezést használják rájuk manapság a kutatók. Ami görögül annyit jelent, mint lélek (pszükhé) kinyilvánító (delein) szer. Elősegítik ugyanis azt, hogy az ember teljesen új perspektívából lássa saját magát és a világot – elvágva az akár évtizedek óta rögzült hibás, torz, önpusztító szokások, rögeszmék gordiuszi csomóját”. Értjük, ugye? A régi, hibás, torz szokások helyett itt a megvilágosodást okozó szupercucc.
Akad egy másik megközelítés is a kollektív emlékezet újraértelmezésére. Ez pedig az, amikor a jelenkor újraértelmezői visszavetítik ezt a szándékot és így próbálják meg csökkenteni a drogok körül kialakult társadalmilag elfogadott negatív attitűdöt. Sárosi Péter, a szabad droghasználat feltétlen híve és szószólója 2017-es, Kokain és morális pánik Budapesten, az 1920-as évek média-beszámolói alapján című (DOI: 10.18030/socio.hu.2017.4.43) tanulmányában tesz erre kísérletet. Alapkoncepciója az, hogy a kokain megjelenésével egyidőben, sőt már előtte is az akkori média, ami persze ebben az esetben kizárólag az írott sajtót jelenthette, morális pánikot idézett elő, hogy a társadalom bizonyos rétegeinek szórakozási szokásaiba vagy mindennapjaiba beférkőző kábítószer használat, jellemzően a morfium és a kokain ellen eleve elítélő, negatív hangulat alakuljon ki. A Sárosi által használt kifejezés definícióját Stanley Cohen brit szociológus adta meg 1973-ban. Eszerint morális pánikról akkor beszélünk, ha egy állapot, epizód, személy vagy emberek egy csoportja a társadalmi értékekre és érdekekre veszélyesként tételeződik. A szerző szerint az akkori média azzal érte el, hogy az egyébként marginális kokainfogyasztás ellen teljes társadalmi ellenállás, és elitélő attitűd bontakozzon ki, hogy a sajtó a kokainfogyasztást az egyébként is szorongást és egzisztenciális bizonytalanságot okozó tényezőkkel, jelesül az I. világháború, Trianon, a forradalmak és az általános gazdasági válság, kötötte össze. A tanulmány részletesebb elemzése nem tartozik jelen írásunk tárgyába, ezért ezt most mellőzzük. Azonban figyelemre méltó, hogy egy ilyen részletes és alapos elemzés napvilágot látott, hiszen a fentebb említett jelenkori kísérletek mintha a tanulmányban taglaltak inverz megvalósítására tennének kísérletet. Azaz manapság morális pánik helyett egyfajta „pozitív morális eufóriát” próbálnának a média különféle eszközeivel teremteni. Csak ma jellemzően nem a kokain, hanem a hallucinogén, bocsánat a pszichedelikus szerek állnak a középpontban. Ugyanennek a jelenségnek jól tetten érhető jele, hogy bizonyos művészek, akár az előbb említett tanulmány tárgyalta korból, akár későbbről szerhasználatát úgy állítja be, mintha azok végtelen pozitív hatást gyakoroltak volna a művészi alkotások létrejöttére. Itt nemcsak a híresen, hírhedten morfinista Csáth Gézáról van szó, de egyre többet lehet olvasni unokatestvére, Kosztolányi Dezső kokainfüggőségéről is (bár a ráutaló jelekből az ópium sem zárható ki teljesen). Azonban így az idő elmúltával roppant nehéz lenne bizonyítani, hogy Csáth Géza vagy Kosztolányi Dezső a morfium, kokain, ópium vagy bármilyen kábítószer nélkül csupa fércművet alkotott volna. Valószínűleg ezt komolyan senki nem is gondolhatja. Azt viszont könnyű belátni, hogy Jim Morrison vagy Michael Jackson, akik későbbi korban, más műfajban, de kétségkívül ugyanolyan nagy hatású és világszínvonalú művészi teljesítménnyel álltak elő, még ha a szépirodalom és a rockzene nehezen hasonlítható is össze, sokkal tovább élhetett volna és ki tudja hány millió embernek ajándékozhattak volna a csodát zenéjükkel, ha nem halnak bele a szerhasználatba.
Összességében annyit tudunk zárásként leszögezni, hogy a kollektív emlékezet befolyásolására tett kísérleteknek az ellenszere a tudományos alapokon nyugvó megállapítások minél szélesebb körben való disszeminálása. Azon szakemberek hangjának a felerősítése, akik megalapozott, releváns információkkal dolgoznak, és annak nevezik a dolgokat amik. Az LSD-t hallucinogén szernek, a varázsgombát pedig az embere káros és romboló kábítószernek.
Forrás:
https://drogriporter.hu/aki-szerint-csak-egy-kozmikus-tudat-letezik-interju-bernardo-kastruppal/
https://socio.hu/uploads/files/2017_4/26_sarosi.pdf
https://drogriporter.hu/gyogyito-tudatallapotok/
https://index.hu/tudomany/tortenelem/2018/01/22/kosztolanyi_a_kokainista/
https://pszichologuskereso.hu/pszichologia-blog/pszichologia-blog/a-kollekt%C3%ADv-eml%C3%A9kezet