Olvasási idő: 5 perc

Mexikóban legalizálták a marihuánát – Drogradar

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2020.11.20.

Heti hírösszefoglalónkban ismét számos aktualitást olvashatnak. A mexikói szenátus elfogadta a marihuána legalizálására vonatkozó törvényjavaslatot, illetve az Egyesült Államok ejti a vádat a mexikói exminiszter ellen. Hazánkban a héten ismét több kábítószer-kereskedelemmel és termesztéssel kapcsolatos rajtaütés történt, a hatóságok összesen 100 millió forint értékű marihuánát foglaltak le.

Magyarország

Elütött egy rendőrt a menekülő drogdíler

November 18-án délután egy feltételezett kábítószer-kereskedő autóját próbálták megállítani a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói Velencén. gyanúsított a jelzésre azonban nem állt meg, így gépjárművével elsodorta a nyomozót, aki könnyű sérülésekkel megúszta a gázolást. A gárdonyi lakhelyű férfit pár km-rel arrébb a hatóságok elfogták, gépkocsijában körülbelül 6 kg kábítószergyanús növényi anyagot találtak.

Az eredeti forrás videóval itt található.

Százmillió forint értékű marihuánát foglaltak le

A szerdán őrizetbe vett velencei drogdíler egyik feltételezett társa lehetett az a szerb férfi, akit 2020. november 18-án éjjel fogtak el a BRFK nyomozók a IX. kerületben. A hatóságok ezúttal 32 kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, csaknem nyolcmillió forintot és két gépkocsit foglaltak le. Összesen a két rajtaütéssel közel 100 millió forint értékű marihuána került a hatóságokhoz.

Az eredeti forrás videóval itt található.

Sátrakban termesztette a kannabiszt egy férfi Szekszárdon

A 37 éves szekszárdi férfit a rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A tanyán a helyszíni szemle során 11 tő kannabiszt, új pszichoaktív anyagokat, illetve a kábítószer termesztéséhez szükséges felszereléseket – a szellőztetőberendezést, lámpákat, sátrakat – foglaltak le.

Az eredeti forrás videóval itt található.

Európa

Az Európai Unió szerint a CBD nem kábítószer

A napokban az Európai Unió legfelsőbb bírósága ülésezett egy cseh CBD-tartalmú elektronikus cigarettapatronokat forgalmazó társaság ellen indított jogi lépések ügyében. A bíróság hatályon kívül helyezte a kenderre – a pszichoaktív tetrahidrokannabinol (THC) kevesebb mint 0,2 százalékát kitevő kannabiszra – vonatkozó uniós szabályozást az agrárpolitikában (CAP), mert a CBD “nem tekinthető mezőgazdasági terméknek”. Ezen felül a bíróság úgy nyilatkozott, hogy bár az országok megtilthatják az illegális szerek, például a kábítószer áruk szabad mozgását, ez a tilalom nem vonatkozik a CBD-re – mivel az anyag nem kábítószer.

Az eredeti forrás itt olvasható.

Amerikai Egyesült Államok

Tizennégy embert vádoltak heroin, fentanil és kokain kereskedelmével Wisconsinban

A Kábítószer-végrehajtási Igazgatóság (DEA) Chicagói Osztályának különleges ügynöke 2020.11.19-én bejelentette, hogy 14 vádlottat fogtak el a szövetségi bíróságon kábítószer-kereskedelem kapcsán, amely a wisconsini Racineban működött. A nyomozás eredményeként a tisztek 7 lőfegyvert foglaltak le. Ezen felül több, mint 200 gramm heroint, 100 gramm „crack”-et, több, mint 50 gramm fentanil, valamint különböző mennyiségű tablettát találtak a nyomozás során.

Az eredeti forrás itt olvasható.

Latin-Amerika

Legalizálták a marihuánát Mexikóban

A mexikói szenátus csütörtökön marihuána legalizálási törvényjavaslatot hagyott jóvá. Minden 18 éven felüli állampolgár birtokolhat 28 gramm vadkendert, háztartásonként összesen hat tő termeszthető. Mielőtt bármilyen értékesítés megtörténhetne, a szenátus szerint létre kell hozni egy kannabiszügynökséget és másodlagos szabályokat kell törvénybe iktatni.

Az eredeti forrás itt olvasható.

Az Amerikai Egyesült Államok ejti a vádat a mexikói miniszter ügyében

Az Egyesült Államok azzal vádolta Salvador Cienfuegos Zepeda volt védelmi minisztert, hogy kenőpénzt vett fel a H-2 drogkartelltől. William Barr főügyész és Alejandro Gertz Manero mexikói főügyész keddi közös nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok ejti a vádat, Mexikó veszi át az ügyet. Ennek értelmében Cienfuegost “ki lehet vizsgálni, és a mexikói törvények szerint lehet vádat emelni ellene “.

Az eredeti forrás itt olvasható.

2020.11.20.

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!