Miért szükséges a szigorítás? – tanulságok az Árpád hídi tragédiából
Velenczei Szabolcs
2025.04.17.
A jogrendszernek olyan eszközöket kell biztosítania, amelyek lehetővé teszik a gyors és
megelőző beavatkozást akkor is, ha az eljárás korai szakaszában még nem minden részlet tisztázott.
A Magyar Hírlap 2025. április 16-án megjelent cikke szerint két férfi, akiket jelentős mennyiségű
kábítószer előállításával és terjesztésével gyanúsítanak, szabadlábon védekezhet.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsítás nem tartalmaz elég konkrétumot a letartóztatás
elrendeléséhez. Noha a döntés jogilag alátámasztható lehet, a közvélemény számára sokkal inkább
riasztó: a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított személyek szabad mozgása egy olyan rendszer
képét festi, amely nem képes időben és határozottan reagálni.
E döntés kritikája azonban nem önmagában a konkrét ügy ellen szól, hanem egy tágabb problémára
világít rá: arra, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet gyakran nem tudja biztosítani a társadalom
védelmét a potenciálisan veszélyes elkövetőkkel szemben.
A legmegrázóbb példa erre a 2024. júliusi Árpád hídi tragédia. A 43 éves férfit, aki halálos balesetet
okozott, még aznap hajnalban állították elő a rendőrök, mivel zavartan viselkedett, és kábítószert
találtak nála. A gyorsteszt igazolta is, hogy drogot fogyasztott, amit ő maga is beismert. Ennek
ellenére elengedték, mivel formálisan nem álltak fenn az őrizetbe vétel törvényi feltételei. Délutánra
a férfi ellopott egy taxit, majd a forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra, ahol frontálisan
ütközött két másik járművel. A balesetben ő maga és két vétlen ember életét vesztette.
Három család élete omlott össze, és mindez olyan eseménysorozat következménye volt, amely
megelőzhető lett volna, ha a hatóságoknak lehetőségük van a gyanúsított őrizetben tartására
mindaddig, amíg a helyzetet teljes körűen fel nem mérik.
Ez az eset nem egyszerű rendőri hiba, hanem jogalkotási hiányosság következménye. A rendőrség
saját bevallása szerint nem tehetett mást, mert a jelenlegi szabályozás nem biztosít kellő mozgásteret
olyan esetekben sem, ahol a veszély nyilvánvaló.
A kábítószer hatása alatt álló, instabil személyek potenciálisan közvetlen veszélyt jelenthetnek a
társadalomra, és ezt a veszélyt nem lehet figyelmen kívül hagyni pusztán formai kritériumok miatt.
Ezért különösen aggasztó, hogy újabb, kábítószerrel kapcsolatos súlyos ügyekben ismét szabadlábra
kerülhetnek a gyanúsítottak. Bár az ártatlanság vélelme alapelv a jogállamiságban, nem szabad
elfeledni: a közbiztonság nem másodlagos kérdés.
Jelenleg az előzetes letartóztatás szigorú formai feltételekhez kötött. Ilyen például a szökés,
bűnismétlés vagy bizonyítékok eltüntetésének veszélye. A jogalkotó megfontolhatná, hogy ezek
mellé bekerüljön a „közvetlen társadalmi veszélyesség”, mint önálló indok. Ezt lehetne alkalmazni
kifejezetten a kábítószer, pszichoaktív szer befolyása alatt álló, vagy zavartan viselkedő személyek
esetében.
Újabb javaslat, hogy ideiglenes őrizetbe vonható legyen az a személy, akit kábítószer hatása alatt
állónak tartanak. Legyen lehetőség egy rövid, 48-72 órás „közérdekű megfigyelési őrizetre”. Ez idő
alatt el tudják végezni a szükséges toxikológiai és pszichológiai vizsgálatokat, valamint a
hatóságoknak több idő jut a megalapozott döntésre a további intézkedésekről.
A jogalkotó bevezethetne egy újabb fogalmat: „kiemelten veszélyes ideiglenes állapotban lévő
személy”. Ez lehetőséget biztosítana arra, hogy nem csak elkövetett bűncselekmény, hanem
rendszeres veszélyeztető viselkedés alapján is korlátozható legyen az illető mozgásszabadsága.
(kötelező megfigyelés, felügyelet vagy elektronikus nyomkövető)
Ezek a javaslatok nem az ártatlanság védelmét sértik, hanem a társadalom biztonságát szolgálják,
olyan esetben, amikor a gyanúsított állapota vagy viselkedése közvetlen veszélyt jelenthet.
A csepeli droglabor és az Árpád hídi tragédia két különálló ügy, de ugyanarra a rendszerszintű
problémára mutatnak rá. Olyan jogszabályi környezetre van szükség, amely nemcsak a gyanúsítottak
jogait védi, hanem a társadalom egészének biztonságát is garantálja. Ha ez nem történik meg, újabb
tragédiák válhatnak elkerülhetetlenné. Ha nem cselekszünk időben, az emberi életekbe is kerülhet.
Ezért indokolt és sürgető a törvényi szigorítás. Nem megtorlásként, hanem megelőzésként. Az
ártatlan áldozatok emléke, és a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében.
Forrás:
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20250416-szabadlabon-vedekezhetnek-a-droggyarosok
https://www.origo.hu/itthon/2024/07/arpad-hid-halalos-baleset