Olvasási idő: 20 perc

„Nagy elhatározásom lett, hogy én leszek a legnagyobb függő” – interjú Varga Balázzsal

Szerző
Drogkutató Intézet
Dátum
2021.05.26.

Drognapló sorozatunkban olyan személyekkel készítünk interjút, akik valamilyen módon érintettek a szerhasználatban. Cikkünkben Varga Balázs felépülő függő megrázó történetét ismerhetik meg, aki 20 év aktív szerhasználat után a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban gyógyult.

Balázs egészen gyermekkorára vezeti vissza a szerhasználattal kapcsolatos történetét. Már óvodásként mindig kiközösítve érezte magát a többi gyermek között, sokat szorongott. Elmondása szerint „belső magányában” élt, melyet ő okozott magának. Balázs iskolás évei alatt is teli volt félelmekkel, szorongással, haraggal, ezen felül pedig súlyos önértékelési problémákkal is küzdött. Első illegális szerfogyasztása a középiskolában történt meg, ahol nagyon szeretett volna az adott társasághoz tartozni, ezért próbálta ki a marihuánát.

  Nekem nem nagyon adott a fű először semmit. Jó volt, mert társaságban lehettem vele, de nem ez volt az igazi választott szerem. Viszont ez volt a kapudrogom. Később a megváltást az amfetamin hozta meg, először az extasy tabletta és a speed. Ettől viszont megkaptam azt az önfeledt felszabadulást, amire vágytam, olyan volt, mintha megnyílt volna a mennyország kapuja.

Varga Balázs, felépülő függő

Balázs drogfogyasztásának utolsó 3 évében már érezte, hogy muszáj változtatnia életén. Útjai utcáról-utcára, kocsmából-kocsmába vezettek. Annyira kilátástalannak érezte helyzetét, hogy el akarta pusztítani saját magát és a világot, ám környezetében több ismerősének családja lett. Ezen a ponton történt meg a felismerés, hogy ő is szeretne egy teljesebb, józan életet élni. Balázs egyik barátjától kért segítséget, aki több helyre is elvitte őt. Végül Győrben az addiktológián kapta meg a Válaszút Misszió telefonszámát, akik a Ráczkeresztúri Drogterápiás Otthonba irányították. Balázs 12 hónapot töltött Ráckeresztúron, ahol szépen lassan sikerült utat találnia önmagához és a közösséghez. Ez annyira felemelő érzés volt számára, hogy ott akarta leélni az egész életét, ami egy mérföldkő volt a gyógyulásában. Balázs jelenleg érettségire készül, szeretne hivatásos segítőként dolgozni és visszaadni mindazt a támogatást és szeretet, amit ő is kapott.

Köszönjük szépen Balázs, hogy megosztottad velünk történetedet, és további sok sikert kívánunk céljaid eléréséhez!

Interjú Varga Balázzsal

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!