Mivel kezdődhet egy drogkarrier és hány utolsó esély jár anyától, mire ráeszmélünk, hogy ez nem mehet így tovább? Valami fáj, valami hiányzik, a szer pedig csillapít és pótol. Legalábbis amíg a vérben pezseg és elfeledteti velünk az elfogadhatatlan valóságot. „Az anyagozással jó volt elfedni, jó volt előle elmenekülni, nem venni róla tudomást” – mondja Barnabás, aki 14 éves kora után hamar átállt az intravénás szerhasználatra. Hogyan lehet a terápia az, ami kézen fogva visszavezet minket önmagunkhoz? Drognapló sorozatunkban esettanulmányokat mutatunk be, ahol pszichológus szakemberünk beszélget drogfüggőkkel, rehabilitáción résztvevőkkel, valamint a szerhasználat által egyéb módon érintett személyekkel. Barnabás története.

Arra kérlek, hogy mutatkozz be, meséld el mit tartasz fontosnak elmondani magadról.

Barnabásnak hívnak, 28 éves vagyok, 14 éves koromban kezdődött a droggal kapcsolatos pályafutásom. Először a marihuánás cigarettát próbáltam ki, majd 15 éves koromban, mivel egy pár évvel idősebb barátaim voltak, akik Pestre jártak szórakozni elkezdtem én is Pestre járni. Egy olyan szórakozó helyre, amely majdnem, hogy megkövetelte a szintetikus drogok használatát. Az ecstasy, a speed, az jelen volt mindenkinek a szervezetében és én is mindent kipróbáltam. Alapból úgy mentem el, már az első ilyen bulikba, hogy előtte vettem az egyik barátomtól anyagot és olyan euforikus hangulat kerített teljesen a markába, hogy onnantól fogva csak ilyen bulikba akartam járni. Megtapasztaltam egy közösséget, ahol úgy viszonyultunk egymáshoz, hogy a szeretet átjárta mindenkinek a szervezetét. Igaz, ez egy mesterségesen generált érzés volt, de ott egy konfliktust nem láttam és verekedés sem volt, az biztos. Mindenki szerette a másikat, ha én nekimentem valakinek, az kért elnézést és ez engem nagyon magával ragadott.

Aztán 16 éves koromban próbáltam ki a pikót, onnantól fogva lettem ennek a függője. Ez egy szlovák származású metamfetamin származék, úgy is hívják, hogy a szlovák kokain. De igazából ez metamfetamin kristály, csak egy szlovák előállítási módszerrel készül. Erősebb, mint a speed, de kicsit szélesebb skálán is mozog a hatása. 17 éves koromban már lőttem magam. Belekerültem egy olyan társaságba….Ez az egyik legerősebb stimuláns, érszűkítő vagy pörgető cucc. 16 éves koromtól fogva teljesen az volt a célom, hogy minél jobbat, minél tisztábban, minél jobb helyről, első kézből tudjam beszerezni. Mivel ez Szlovákiában kapható, ott őshonos, egy olyan társaságban kellett elindulnom, akik ezt be tudták szerezni és kapcsolatteremtésben is tudtak nekem segíteni. Ez pont egy idősebb társaság volt, ahol mindenki intravénásan használta. Nekem nem volt semmilyen gátlásom, bajom a tűvel kapcsolatban. Láttam azt az érzést az arcukon, ahogy húzták ki a tűt és már 2-3 másodperc után benne van a véráramodban és 100% a felszívódás. Egyből kellett nekem is az az érzés.

Ebben az évben már 2 tárgyból megbuktam a suliban, mert minden hétvégén, általában már csütörtökön, beálltam. Pénteken úgy mentem suliba és vasárnap feküdtem le. Hétfő,kedd,szerda és még a csütörtök is abból állt, hogy az iskolában végig aludtam az órákat. Rengeteg dolgozatot áldoztam be, aludtam át, hogy ki tudjam magamat pihenni csütörtökig, meg kicsit össze tudjam magam szedni. Ekkor kezdtem el otthon lopkodni pénzt, ékszereket és az év végén ez ki is bukott. Otthon balhé volt belőle. Igazából akkor a család még kiszedett ebből a társaságból, nyáron át is mentem a pótvizsgán, de ugye ezzel a függőség nem szűnt meg, csak volt 3 hónap, amíg nem voltam ebben a közegben.

A nyári szünetben csak egyszer tudtam beállni. Erre azért emlékszem, mert nem nagyon engedtek sehova, és utána a nyár végén, amikor másodszor álltam volna be, akkor rendőrségi ügyem lett. Úgy érezte a társaság – mert elég szoros kapcsolatban álltunk továbbra is, meg ilyen lakóparkban laktunk – hogy elég befolyásolható vagyok és az egyikükkel két biciklit kitoltam a közös tárolóból. Másnap, amikor leadtuk volna a bicikliket, elkaptak minket a rendőrök, mert megfigyelték, lehallgatták ezt az illetőt. Elfogató parancs volt ellene és a sráccal együtt (akinek egyébként az anyukája lőtt be engem először ebben a társaságban) elkaptak minket.

Itt volt egy hullám, amikor ebből a társaságból teljesen kiszakadtam. Volt még egy évem a suliból, ekkor jöttek a dizájner drogok. Még nagyon az elején voltak, nem ezek a nagyon súlyos cuccok, mint ma, mert ez ugye jó 10-11 éve volt. Akkor, abban az évben 5-6-szor pikóztam csak, ilyen szülinapkor, karácsonykor, húsvétkor, szilveszterkor. Hétvégén meg bogyóztam. Akkor csináltam meg igazából az érettségit, fölvettek főiskolára is, de a ballagás után az elkövetkező 3-4 hétben már nem sokat voltam otthon. Hetente 1-2 napot aludtam otthon, a ballagási pénzemet azt élből elvertem pikóra, azt ugye végig lőttem. Nyár végére szóltak a szüleimnek, mert ez kibukott, aztán elmentem főiskolára és akkor azt lehet mondani, hogy abban az évben viszonylag tartottam magam. Körülbelül másfél havonta pikóztam, de amúgy meg a füvet rendszeresen szívtam, napi szinten. Koleszos voltam, jó is volt a közösségi élet, ott azért már valamilyen szinten egy leszűrt közeggel találkoztam és sokkal színvonalasabbak is voltak. Hozzám jobban passzoló emberekkel találtam magamat egy társaságban. De a füvezős cimborák azok már egyből kialakultak, pl. amikor mentünk le Zánkára, már a vonaton egy 5-6 fős csapatot alkottunk és akkor együtt szívtunk. Meg a koleszban azért szerettem inni. Tehát ott egy fél évig azért rendszeresen alkoholt is fogyasztottam a fű mellé. Fél év után ki is rúgtak a koleszból, mert volt 1-2 két ilyen veretős buli.

A második félévet az egyik csoporttársamnál töltöttem, ott elkezdtem még jobban lazulni. Elkezdtem füvet is árulni, de azt már gimiben is csináltam. Akkor passziváltattam magam, mert nem volt meg, csak két tárgyam, tehát azt lehet mondani, hogy a főiskola is erre ment rá. Érdektelen voltam, vizsgákat áldoztam be, hogy a társasággal együtt tudjak mozogni. Szóval motiválatlan voltam, és passziváltattam magam év végén. Felvettem a diálkhitelt, a fű árulás mellett, meg elkezdtem dolgozni és akkor szeptember körül egyből megint elkezdtem cuccozni. Visszaestem. Annyi különbséggel, hogy 21 éves koromtól 24 éves koromig nem lőttem magam, dolgozgattam, árultam a füvet, pikót is rendszeresen szívtam, a végén már munka közben is. 24 éves koromban összejöttem egy szlovák lánnyal, és igazából onnantól fogva mostanáig, amíg ide bejöttem, megint lőttem magam. Miatta laktam Szlovákiában, ahol a pikó őshonos, tehát nekem az nagyon kézenfekvő volt. Ezt a kapcsolatot én itt zártam le bent. Azt lehet mondani, ha ez a kapcsolat nincs, akkor én még mindig anyagozok kint.

Kb. 10 évig vígan használtam az anyagot, nem volt problémám. Igaz, voltak mély pontjaim. A legsúlyosabb 17 éves koromban volt, akkor tényleg olyan környezet vett körül, ahol a bűnözés, meg a lehúzás, meg a lopástól kezdve minden játszott, de utána tényleg sokkal normálisabb emberekkel vettem körbe magam. Ők inkább ilyen szociális fogyasztók voltak, akiknek a munka azért számított, benne volt az értékrendjükben, hogy rendes munkaviszonyuk legyen, eltartották magukat, saját házban, albérletben laktak. Sokkal rendezetteb környezetem is volt és én sem csúsztam le. De az előző mocsokban ott lecsúsztam, meg akkor, amikor Szlovákiába kiköltöztem és megint szúrtam magam. A végére már megint teljesen más emberek vettek körül. Tehát a 17-18 éves koromtól 24 éves koromig teljesen más volt, mint most az utolsó két évben. Ekkor már minden nap lőttem magam, nem dolgoztam, a család az támogatott, fizették az albérletet, de a végére már azon kívül semmit, mert tudták, hogy mit csinálok.

Nagyon sok utolsó esélyem volt, édesanyámnál is már nagyon sokszor kiborult a bili. Nagyon sokszor megígértem, hogy ez lesz az utolsó, hogy helyre jövök, hogy megcsinálom magam. Akkor 1-2 hónapig tartottam magam, de ahogy egy kicsit is úgy éreztem, hogy minden oké, jól van dolgozok, most már lehet. Jogosultságom van és megint elkezdtem anyagozni, semmibe venni azt, amit ígértem.

Mit gondolsz, honnan eredhet mindez?

Igazából ezeknek mind ilyen lelki probléma az eredete, azt lehet mondani. Talán erre tudom visszavezetni. Nekem már kiskoromban a biztonságérzetem az megszűnt. Ezt az érzést kerestem az anyagban és az anyagos emberek között biztonságban éreztem magam.

Ez a biztonság érzés, amit említettél, ez nagyon fontosnak tűnik. Emlékszel, hogy történt-e valami, amitől ez megszűnt? Tudod esetleg valamihez kötni?

Nekem elváltak 9 hónapos koromban a szüleim és onnantól kezdve anyával voltam. Persze anya jót akart nekem, ezt itt a terápián sikerült megértenem, ezt az egészet és elfogadnom. Neki volt 2-3 élettársa és mindig az volt, hogy amikor ők szétmentek, vagy valami volt, akkor billentem meg. Hosszútávú kapcsolatokról beszélünk. Az első élettársa, apám után az egy jó bő 4 éves kapcsolat volt. Ott volt az első play station-özésem meg az első Batman filmet ő hozta. Mindörökké Batman, ez a kedvenc filmem amúgy. Aztán hirtelen vége lett és erre nem kaptam választ. Anyukám pedig azt mutatta, hogy jól van. Azt egyáltalán nem értettem. Utólag mesélte el nekem, hogy a fogát összeszorítva csinálta végig, mert minden nap azt láttam rajta, mintha mi sem történt volna, próbált rólam gondoskodni és ellátni. Érdekes volt, mert amikor volt élettársa, akkor így biztonságban éreztem magam, de ahogy ketten maradtunk onnantól fogva lámpafénynél tudtam csak aludni, féltem a betörőktől is, pedig nem volt jellemző. Valahol itt szűnt meg a biztonságérzetem.

Mi a helyzet édesapáddal? Vele milyen volt ekkor a kapcsolatod?

Édesapám sokat volt külföldön, mert akkor ő, abban az időben anyagos volt. Amikor anyámmal szétmentek öngyilkossági kísérlet is járt a fejében egy darabig, amiről az egyik barátja beszélte le. Akkor inkább elkezdett anyagozni. Neki is hasonló életútja volt, mint nekem. Ő háromszor találkozott az apukájával, harmadjára a temetésén. De ott is, a mamának volt 2-3 férje, akikkel ő nem jött ki, és aztán hirtelen volt, aztán nincs… Tehát valahogy onnan jön ez a hajlandóság.

Amikor itthon volt édesapám, mert néha ki kellett mennie külföldre, mert anyagos volt, meg néha árult is (neki forró volt a talaj, meg benne volt az éjszakai életben, történetekben, ő ezért volt sokat külföldön kiskoromban), de amikor meg itthon volt, akkor minőségi időt töltött velem. Hiányzott nekem sokszor 3-4. osztályos koromban. Sokszor jött fel bennem az az érzés, hogy apa miért nincs itthon, meg miért nem jön, miért nem visz el? Úgyhogy ilyen szempontból egy elég bizalmi kapcsolatot ki tudott velem alakítani. Annyira megtisztelt mindig, hogy sokszor azért nem jött el, amikor itthon volt, mert be volt állva. Megtisztelt annyival, hogy oké hogy anyagozik és ez rossz, de akkor legalább nem jön el értem, ennyi azért volt benne és ez tök jó. Valahogy ezekkel is összekapcsolódik, hogy a biztonságérzetem az elszállt.

Sokat voltam a nagyszüleimnél is amúgy, mert amikor elváltak, édesanyám, beindított egy kis vállalkozást és nap közben ő rendszeresen áruért ment, szállított. Emiatt rendszerint a nagyszüleim tudtak sokszor értem jönni. Gyakran ott is aludtam náluk hétköznap, de azért anya arra nagyon ügyelt, hogy minden nap jött és meglátogatott és ha úgy volt, akkor másnap elvitt suliba. Itt borulhatott meg ez az egész, mivel kb. 65%-ban a nagyszüleimnél voltam, a maradék időben meg vele. Ezt követelte meg ez a helyzet. Ő mindent megtett azért, hogy nekem meg legyen minden: jártam különórára, jártam karatézni, gitározni, alapítványi iskolába jártam, ilyen emberközpontúba, úgyhogy igazából tényleg mindent megtett. Mellette csinált egy második diplomát, ő is azon volt, hogy minél biztosabb körülményeket teremtsen. Valahol itt sérült a biztonságérzetem. Önbecsülési hiányom is elkezdett kialakulni, mert azért tudat alatt felmerült kicsit bennem szerintem, hogy apa miért nincs itthon? Most nem kellek neki vagy fontosabb a munka? Tehát nem tudtam hova tenni ezt az egészet.

Hogyan alakultak a párkapcsolataid? Mennyire jelent meg a biztonságérzet hiánya?

14 éves koromban volt egy barátnőm, fölöttem járt 2 osztállyal és én azt sem tudtam hogyan kell egy nővel bánni. Akkor ez a lány már a 16. életévében volt és neki már volt dolga a testiséggel, bár ő is szűz volt még, én meg főleg. Igazából ő ért hozzám először. Megvártuk, hogy betöltse a 16. életévét, ekkor voltunk fél évesek és én másodjára vesztettem el a szüzességemet, mert először annyira izgultam, hogy nem tudtam mit-hogy kéne csinálni. Nem volt ugye apakép sem, mert akkor ő meg pont Amerikában volt kint. Annyira izgultam, hogy nem volt normális erekcióm, annyira rágörcsöltem erre az egészre, hogy elsőre nem sikerült és másodjára vesztettük el együtt a szüzességünket. Utána már ez annyira belém ivódott, meg ez annyira rossz tapasztalás volt, hogy ezzel nekem nagyon sokáig problémám volt, kb. 24 éves koromig.

Utána is volt egy barátnőm, aki szintén idősebb volt, kb. 2,5 évvel, vele pl. 3-4 hónap alatt egyszer feküdtem le, mert annyira előjött ez a gondolat. Szóval, amikor tudtam, hogy ebből most szex lesz vagy lenne, jött ez a gondolat, hogy akkor basszus mi van, ha most megint nem áll fel, mint először? Ez olyan szinten belém ivódott, hogy nekem ez problémám is volt és azzal a barátnőmmel volt rendszeres szexuális életem, akivel összejöttem később, azzal a szlovák lánnyal. Neki ezt elmondtam, meg valószínűleg 14 évesen erre én lelkileg éretlen is voltam, főleg úgy, hogy nem volt apaképem, és pl. ez lehet egy ilyen mellékszál, hogy emiatt is nagyon sokat anyagoztunk. Az anyaggal ezt is elfedtem valahol és belefeledkeztem és nem gondoltam erre.

16 éves koromban volt egy lány barátom, akivel volt minden csak szex nem, de vele meg sem mertem próbálni, meg mondjuk az ő részéről sem jött ez. Valószínűleg ő többet érzett, mint én és lehet emiatt. A főiskolán volt még egy lány, akivel lefeküdtem, de vele is ittas állapotban. Azt lehet mondani, hogy 20-24 éves korom között semmi nem volt, igazából 15-19 éves korom között sem volt konkrétan szexuális élményem és valószínűleg a tudatalattimban ez is nyomasztott. Ez olyan érzés volt, amit az anyagozással jó volt elfedni, jó volt előle elmenekülni, nem venni róla tudomást.

Említetted a közeget, ahol mindenki kedves és barátságos volt. Az merült fel bennem, hogy akkor esetleg korábban nem volt ez meg, vagy volt tapasztalatod az agresszióval, mint olyannal?

Hát nem, nem tudom, nyilván a szerek is közrejátszottak. Nekem igazából szép gyerekkorom volt. A nagymamám szép kertesházban lakott, hosszú udvarú kert, a kert végében egy kis folyó, meg mittudomén…igazából boldog gyerekkorom volt, meg minden szeretetet megkaptam, meg jó osztályközösségbe is jártam. Voltak barátaim, de valahogy mindig kívülállónak éreztem magam. Ezt az apai hiányt nagyon sokat kompenzáltam a suliban, hülyéskedéssel tereltem el a figyelmemet. Felvettem a suliban is egy hangulatfelelős szerepet, ami egy nagy kontrollvesztettségbe ment át. Sokszor óra alatt sem bírtam magammal. Mintha figyelemzavarom lett volna, de igazából azt gondolom ez mind a kompenzálás és egy hamis énkép kialakulása volt. Emiatt egy idő után amikor 5-6.-os lehettem, azt éreztem, amikor egy komoly dologhoz szeretnék hozzászólni, féltem a megnemértettségtől. Inkább mindig hülyéskedtem, pedig olykor-olykor én is nyilván tudok komoly lenni, vagy szeretem a komoly témákat, megosztani a gondolataimat. Valamiért volt egy belső érzésem, hogy engem ilyenkor nem vesznek komolyan.

A terápián nagyon sok mindenre rájöttem, főleg arra, hogy elég összetett dolog ez a függőség, és valahol azért gyerekkorban van ennek a gyökere. Nem tudom, valahogy a kábítószeres világban, az, hogy mindenki be van állva és az, hogy valahol ugyan azt érezzük, biztonságérzetet adott. Tudtam, hogy nagyjából ugyanazt éreztük, ezt a mesterséges érzést. Én az iskolában nem tudtam, hogy most ugyanazt gondoljuk-e a többiek. A buliban vagy abban a kis társaságban, ott tényleg nem nagyon voltak széthúzások a szer miatt, olyan volt, mint egy kis család és mély szeretetet árasztott el, a megnyilvánulásaink is hasonlóak voltak.

Szóval ez kicsit pótolta azt, ami valójában hiányzott volna?

Igen.

Említetted a pikót és a hatásait. Erről mesélnél kicsit, milyen érzéseket közvetít? Ezek az úgynevezett mesterséges érzések hogyan pótolták a hiányt?

Hát a pikó az mindenképpen egy magabiztosságot, egy határozottságot, egy céltudatosságot ad. Ahogy benyomtam magam, körülbelül megváltozott az egész személyiségem, a hangleejtésem, hangsúlyozásom. Sokkal elszántabbá és céltudatosabbá, határozottabbá, férfiasabbá váltam. Valahogy így tudnám leírni. Boldognak egyáltalán nem mondanám magam, mert ezek pörgető szerek. Nem a természetes boldogság látszik az emberen, inkább be vagy feszülve, és hát sokkal fogékonyabbnak hiszed magad bármire. Bármi le tud kötni, olyan hétköznapi dolgok is, mint a takarítás. Számítógép szereléshez nem értesz, de elkezded szerelni. Elkezdtem szerelni egy rossz számítógépet belülről, mert szét volt kötve és elkezdtem összerakni, és tökre nem értettem hozzá, legalább 3 óra volt mire össze tudtam dugni a meghajtókat. Azt is akkora sikernek éltem meg, mint még soha. Olyan dolgokkal lehet elbabrálni órákig, ami 5 perc is lehet, ha értek hozzá.  Közben persze zsibbad a tarkód, meg élénkebb is vagy tőle, az első pár órában kiéleződnek a reflexek, illetve a szexuális része is teljesen más. Volt olyan, hogy órákon át önkielégítettem otthon a számítógép előtt. Lezsibbad az ember, nem tudom most ezt az érzést leírni, érzed, hogy egy mesterséges dolog. Elég összetett, így konkrétan nagyon nehéz leírni, de talán ez, hogy az ember fogékonyabbnak hiszi magát, pedig valójában beszűkül a látóköre.

Nagyon sok érzést hitet el veled, ami nem valós. Ami sokszor ott van benned, arra is azt hiszed, hogy ezt a cucc hozza ki. De ez a kreativitás mind ott van benned és teljesen más formában szabadítja fel a cucc belőled. A kreativitást én azt gondolom, ha józanul kiteljesíted, sokkal szélesebb skálán mozogsz mintha a cucc hozza elő belőled. Meg az lehet, hogy csak neked tetszik. Ha adni akarsz a világnak, meg a környezetnek, vagy meg akarod osztani, akkor mindenképpen inkább a józanul megtapasztalható készségeknek a felszabadítását ajánlom. Amúgy erre is itt jövök rá, nagyon sok mindent elhitet a cucc, hamis énképet ad, hamis magabiztosságot.

Ha jól értem, amit mondasz, akkor mióta bekerültél a rehabra, nagyon sok mindenre rájöttél és kezded máshogy látni a dolgokat. Hogyan kerültél be, mióta vagy ott, hogy érzed magad?

Hát február 24-én jöttem be, 8 hónapja és 2 napja. Igazából én úgy kerültem be, hogy az utóbbi időszakomban, mint mondtam is, nem dolgoztam, a családot is kerültem. Valahogy ez az édesapámtól jön, hogy ő sem jött haza beállva, ezt vittem tovább, én is kerültem a családot. Mivel minden nap anyagoztam, minden nap kerültem őket. Nem is hívtam őket, hogyha hívtak sokszor nem vettem fel, mert nem akartam, hogy édesanyám levágja a hangomon, mert levágja a hangomról. Édesapám meg tudta, mert ő tudta már régóta, hogy mit csinálok, és ő neki meg azért nem vettem fel, mert tudtam, hogy akkor hegyi beszédet akar tartani. Ekkor már olyan emberekkel vettem körbe magamat, akikkel minden nap tudtam anyagozni. Lefelé ívelt a karrierem, a normálisabb környezetem, az megszűnt. Olyanokkal lógtam, akik szintén nem dolgoztak, akiknek szintén az anyagszerzés tölti ki a mindennapjaikat. Árultuk a pikót és teljesen lecsúsztam, tartozást halmoztam fel, meg mindenféle.

Aztán január 7-én volt béreltem egy szlovák autót, külön arra, hogy azzal menjek cuccért, mert paranoiás voltam. Azt kiadtam bérbe egy roma származású szlovák barátunknak. Ő hozta vissza és mondtam neki, hogy még vezethet ő, de szembe jöttek a rendőrök, és mivel nem volt bekapcsolva a biztonsági öv, félre állítottak minket. Akkor kiderült, hogy ő el van tiltva a vezetéstől, én átültem a helyére és ezt magamra vállaltam, de két tűt találtak a kocsiban, ezért előállítottak minket. Engem is eltiltottak a vezetéstől. Én január 21-ig ugyanúgy vezettem, jogsi nélkül, de január elején még egy magyar autóval is megfogtak 10 napra rá. Az volt a szerencse, hogy nem jöttek ki házkutatásra. Az előző esetnél pont elfogyott a cuccom és ott nem találtak nálam csak egy gramm füvet, meg kéket. A másik esetben elég sok cuccot találhattak volna nálam, de akkor nem jöttek, mert 10 nap volt a két eset között. Erről jött egy levél haza és a nevelőapukám rendőr volt ’98-ig, rendőrkapitány, vagy mittudomén, és mondta, hogy segítenek ebből kijönni. Édesapám az egészségügyben dolgozott, és összebeszéltek, hogy van ez a Ráczkeresztúr, és én egyből mondtam, hogy jövök.

Tudtam, hogy valószínűleg csak kapok egy felfüggesztettet, a jogsimat majd visszaadják, amikor visszaadják, de az utolsó fél évben én már elgondolkodtam, mondogattam, hogy nekem elvonóra kell mennem. Párkapcsolatokban is olyan krízisek, mélypontok halmozódtak fel, amire szintén csak anyagozni tudtam. Ez a lány megcsalt kétszer, azt így én nyomoztam ki. Ez is annyira felemésztett, meg az önbecsülésemben egy akkora törés volt, hogy a boldog élettel kapcsolatos törekvéseket eldobtam tudat alatt. Öngyilkossági gondolatom nem volt, de úgy voltam vele, hogy majd a cucc elvisz, bírom, amíg bírom. Szóval ilyen életszemlélettel éltem a mindennapokat, 20 kilóval vékonyabb voltam. Két leszokási kísérletem volt, mikor összejöttem ezzel a lánnyal 24 évesen, akkor volt egy 3 hónapos időszak, visszamentem sportolni, bokszolni, de aztán ez megdőlt. Meg 17 évesen, amikor a család szedett ki ebből, akkor is volt egy periódus, amikor nem drogoztam, de amúgy azt lehet mondani, hogy drogoztam 13 évet. A fű az folyamatosan volt, a pikóról volt néha pár hónapos leszokási kísérletem, meg az ilyen szintetikus anyagokról, de ez nem jött össze soha. Egyből rávágtam, mikor hallottam Ráckeresztúrról, hogy igen. Nekem egy ilyen utolsó lökés kellett igazából, hogy bejöjjek.

Hogyan éled meg a bent létet? Milyen ott az élet?

Figyelj az első…az első négy hónap nekem elég meredek volt. Egyrészt szakítok a kábítószerrel, szakítok ugye azzal a lánnyal…igazából még ma is szeretem. Durván 3 hónapja lezártam ezt a kapcsolatot, nagyon nehéz volt, nagyon érzékeny lelkű srác vagyok. Két nő nevelt és skorpió a csillagjegyem, elég sok szeretetet kaptam meg elkényeztetve is voltam, úgyhogy nekem az eleje rázós volt. De nagyon segítőkész volt mindenki, nagyon melegszívű fogadtatásban részesültem. Az elején nagyon furcsa volt nekem. Egy hét után, amikor kipihentem magam, egy kisebb sírógörcs rám tört. Akkor fogtam fel, hol vagyok, miért vagyok itt, mire készülök, így gyökeresen ki kell gyomlálni az eddigi életem. Már azt lehet mondani, hogy jól…jól vagyok…most is sok mindenen kell dolgoznom, de jól vagyok.

A közösségnek nagyon nagy gyógyító ereje van, együtt cipeljük a másik terhét, törődünk egymással, nem vagyunk egyedül, mind ugyanazért a problémáért vagyunk itt, nagyjából ugyanazokon mentünk keresztül, ugyanazokon a veszteségeken, csak más városban, máshol, más barátokkal, de aki önszántából idejön, az nagyjából mind hasonló dolgot keres, vagy hasonló érzéssel jön be. Mi mindnyájan elmagányosodva, értékrendünket, boldogságunkat eldobva jövünk be ide. Így tudnám leírni, de amúgy nagyon nagy önismeretet szerezhet a kliens, nagyon sok mindenre van lehetőség, kreatív foglalkozás, testedzés, bizonyos idő után kapsz patronáltat, segíthetsz, nagyon sok kompetenciát lehet elsajátítani, meg kiélesíteni magunkban. Úgyhogy most már jól érzem magam ilyen szempontból.

Van-e valami, amit tanácsolnál a kint lévő, hasonló sorsú társaidnak?

Hát az a baj, hogy nekem is beszélhettek akkor…de ha valaki egy kicsit magába tud nézni, vagy érzi, hogy rossz vége lesz, vagy érzékeli az elmagányosodást, kezd eltorzulni az értékrendje, a környezete már nem a régi, kezdi átvenni az anyag az irányítást, ha objektívabban ránéz és belátja, hogy az anyag irányít, akkor kérjen segítséget. Mindenképp a segítségkérés, és beismerni magamnak, hogy benne vagyok a slamasztikában. Kezd kicsúszni az irányítás a kezem alól. Minél előbb annál könnyebb, annál könnyebb kijönni az egészből, ne várjuk meg a legvégét, amikor már tényleg a börtön vagy a halál a két választás.

A Drogkutató Intézet esettanulmányai segítségével a droghasználat veszélyeire szeretnénk felhívni a figyelmet, emellett célunk a szerhasználattal kapcsolatos érzékenyítés és az ebből fakadó stigmatizáció és marginalizáció enyhítése. A droghasználatot tekintve érintett lehetsz személyesen, de szülőként, barátként, tanárként, illetve egyéb módokon is. Ha te is elmondanád a történetedet egy drognapló keretein belül, keress fel minket a honlapunkon található elérhetőségek egyikén!

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, a segitunk@mindsetpszichologia.hu e-mail címen fordulj a Mindset Pszichológia szakembereihez, készséggel felveszik Veled a kapcsolatot! 

Az interjút Szitár Ádám pszichológus készítette, az esettanulmányt Szabó Jennifer pszichológus szerkesztette. 

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik