Drognapló sorozatunkban olyan személyekkel készítünk interjút, akik valamilyen módon érintettek a szerhasználattal kapcsolatban. Ezúttal Bajai Attila felépülő függő és erőnléti edző mesélte el nekünk függőségének történetét, hogy mi segített neki a leszokásban és hogyan találta meg ezáltal hivatását. Az interjút Pogácsás Nóra készítette.

Attila 14 évesen került először kapcsolatba a kábítószerekkel. Az első szer, amit kipróbált a marihuána volt, ami még nem okozott nála függőséget, viszont 15 évesen ópiát- és opioid származékokhoz nyúlt, amik 3-4 hónap alatt függővé tették.

Az első szerhasználatokat társasági élményként élte meg, kíváncsi volt arra, hogy milyen hatással lesznek rá a kábítószerek. A tiltáson kívül nem igazán került kapcsolatba prevenciós információkkal, így nem tudta felmérni, hogy milyen következményekre számíthat.

Szülei és osztálytársai sokáig nem tudtak arról, hogy napi szintű szerhasználó, mivel a gyógyszerek használata mellett is jól teljesített az iskolában, összeszedetten gondoskodott feladatai elvégzéséről. Mivel a függőség következményeivel sokáig maga sem szembesült és arról környezete sem adott visszajelzést, így mindez nem tűnt akkora problémának. Ahogy teltek az évek az állapota egyre rosszabbodott, így felmerült benne a késztetés, hogy valamit tennie kellene a leszokás érdekében. Egyre inkább azt érezte, hogy nincs a kezében az irányítás, hogy ezt nem fogja tudni sokáig csinálni, de mégsem tudott lépni.

Végül nem ő kért segítséget, hanem hosszas mérlegelést követően az egyik barátja írt egy névtelen levelet Attila édesanyjának. Ez volt az a fordulópont, amikor az életében. Tudta, hogy ezután nem folytathatja a kábítószerezést, mert nem akart fájdalmat okozni családjának. Nem ment elvonóra, hanem egyedül, tudatosan, két hét alatt fokozatosan csökkentette, majd elhagyta gyógyszereit. Egy hét elteltével szembesült a fizikai megvonásos tünetekkel, amik miatt szüleivel pszichiáter segítségét kérték, aki kedélyjavítót és altatót írt fel neki, terápiás segítség mellett.

A fizikai tünetek 3-4 hétig okoztak nehézséget, de a pszichés felépülés lassabb volt, csak 8-9 hónap elteltével tudott emberek közé menni, akkor is lassan, fokozatosan terhelve ezzel magát.

A társaságot, aminek tagjai a függőségében érintettek voltak, egyre inkább hanyagolta, tudatosan építette le. Így szüntetve meg a kísértést. Nem akart visszakerülni abba a közegbe, mert a leszokás után tisztán látta, hogy mennyi nehézséget, szenvedést okozott szeretteinek a függőségével.

Felépülése során az edzés hatalmas segítséget jelentett neki. Az akkori lakótársával vágott bele mindössze 63 kilósan. Megtapasztalta, hogy egy pozitív tevékenység is adhat neki dopamint és elégedettség érzést. Két és fél év elteltével elhatározta, hogy megszerzi az edzői végzettséget és ebből fog megélni.

Attila szerint a szerhasználatról nem leszokni lehet, hanem le lehet cserélni egy másik szerre, ami nem rombol, hanem épít. Ez a tevékenység lehet a zene, az edzés, vagy bármi, ami pozitív érzelmeket ad.

Persze ez az út sem volt nehézségektől mentes. Attila kezdetben hetente 10-12 órát edzett, aminek következtében lesérült, mivel teste jelezte, hogy pihenésre van szüksége. Azóta sikerült ebben is tudatosabbá válnia.

Manapság a hétköznapokban a folyamatos fejlődés az, ami segít számára megtartani a kereteket. Már nem csak az edzés teszi ki életének nagy részét, hanem sikerült más területeken is megtalálnia önmagát: zenél, villanyszerelő lett, megházasodott és feleségével első gyermeküket várják.

Köszönjük szépen Attila, hogy megosztottad velünk történetedet!

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik