Olvasási idő: 5 perc

Német legalizáció következménye: a korábban elítélt drogdílerek is kiszabadulhatnak a börtönből

Szerző
Téglásy Kristóf
Dátum
2024.09.28.
A nemzetközi drogaktivista hálózat sikerként könyveli el a Németországi kannabisz legalizációt. A tudományos érvek és a német empíria is a legalizáció ellen szól. Most droggal kapcsolatos cselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt embereket engednek az utcára. Ez súlyos közbiztonsági kockázatot jelent.

A drogfogyasztással és terjesztéssel kapcsolatos bűncselekmények komoly társadalmi kárt okoznak. Ennek ellenére börtönbüntetést csak tényleg súlyos esetekben szab ki a bíróság. Most, a németországi kannabisz legalizációs törvény értelmében amnesztia jár azoknak a bűnözőknek, akiket korábban jogerősen elítélt a bíróság. Ez azért is érdekes következmény, mert egyre inkább növekszik az ellenérzés a kannabisz legalizációs törvénnyel kapcsolatban, így nem kizárt, hogy visszavonják azt.

Hogyha a törvényt vissza is vonják, a most és az elkövetkezendő hónapokban kiengedett több ezer vagy akár több tízezer bűnözővel, kábítószer dílerrel mi lesz? Őket majd megkérik, hogy legyenek kedvesek visszamenni és letölteni a büntetésüket?

Egyre több kétely és probléma kezd kialakulni az április 1-től hatályos marihuána legalizációs törvény következtében.

Radikálisan emelkedett a közlekedési balesetek száma, ugyanis Németországban engedélyezett minimális mértékű alkohol elfogyasztása után a járművezetés, de az évtizedek óta jól működő rendszerben nem számoltak a most korlátlanul szabadon engedett marihuána használattal. És az elfogyasztott kábítószer hatása összeadódik az eddig engedélyezett és kimutatható balesetszám növekedést nem okozó egy korsó sörével. Több közlekedési szervezet már élesen tiltakozott is, hogy a marihuána legalizációs törvény nemhogy korlátot nem szab a vezetés előtt elfogyasztható marihuánának, de még a hivatásos sofőröknek sem tiltja meg (az alkohol esetében a hivatásos sofőrökre a zéró tolerancia vonatkozik!).

Most egy újabb, egyébként a törvénytervezet benyújtásakor már előrelátható veszélyforrás került előtérbe. A törvény értelmében, mivel továbbiakban nem számít bűncselekménynek a marihuána fogyasztása, tartása, ezért az emiatt börtönben lévő elítélteket automatikus amnesztiával ki kell engedni.

Az első hónapban több, mint 100 elítélt szabadult és folyamatos az ügyek felülvizsgálata. A német közszolgálati televízió, az ARD bekérte a tartományi adatokat, amiből kiderül, hogy közel negyedmillió ügyet kell felülvizsgálni. Ez iszonyatos terhelést jelent az ügyészségek és bíróságok számára, mert hiába az automatizmus, össze kell vetni az elítélt aktáját a törvény szövegével. Például, ha a kábítószer fogyasztás iskola vagy sportlétesítmény 100 méteres körzetén belül történt, az az új törvény szerint is tilos, így kérdéses, hogy ebben az esetben lehet-e alkalmazni az automatikus amnesztiát. Ennél azonban sokkal nagyobb veszély a társadalomra nézve, hogy az így kiengedett elítéltek között hány dealer van, és hányan vannak az „egyszeri” szerhasználók. A most a német társadalomra rászabaduló dealerek ugyanis nyugodtan ott folytathatják, ahol abbahagyták.

A törvény szerint az árusítást cannabis klubok végezhetnék, de ezeknek a megalapítására az engedélyeket még nem lehet beszerezni, és a szabályzók annyira homályosak és bürokratikusak, hogy szinte lehetetlen cannabis klubot alapítani. Német elemzők szerint, bár a fogyasztás legális, a beszerzés annyira nehézkes, sőt lehetetlen, hogy a szerhasználók visszatérnek az illegális fekete piaci beszerzéshez.

A társadalom is reagált mindezekre a jelekre és úgy az európai parlamenti választásokon, mind az azóta megtartott tartományi választásokon a kormány koalíció pártjait súlyosan megbüntette.

A legalizációs törvényt erőltető és ahhoz végletekig ragaszkodó Zöldek több helyen még a bejutási küszöböt sem érték el. A párt társelnökei most bejelentették, hogy novemberben a teljes vezetés lemond az eredmények miatt. De azt már nem lehet meg nem történté tenni, hogy a saját nemzetük ellen mekkora bűnt követtek el a marihuána legalizációjának erőltetésével. Mindez oda is vezethet, hogy a szövetségi választások után az egész legalizáció visszafordul és a marihuána törvény megy a kukába. Ami helyes irány, de súlyos kérdéseket vet fel.

Forrás:

https://hu.euronews.com/my-europe/2024/09/13/nemet-marihuana-cannabis-legalizacio-burokracia-engedely

https://www.economx.hu/kulfold/amnesztia-kannabisz-marihuana-legalizalas-nemetorszag.789352.html/amp

https://www.atv.hu/belfold/20240925/oriasi-bajban-a-nemet-kormanykoalicio-lemond-az-egyik-part-teljes-vezetosege

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!