Olvasási idő: 6 perc

Németországban továbbra is cél a drogliberalizáció

Szerző
Ozsváth Kálmán
Dátum
2023.03.23.

Korábban már több EU-s ország is engedélyezte a marihuána használatát

Az Európai Unió több országában, például Ausztriában, Belgiumban és Csehországban is engedélyezték az elmúlt években a kannabisz orvosi célú használatát, illetve több helyütt dekriminalizálták a rekreációs célú fogyasztást, és néhol a terjesztését is kivonták a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből. Ez azért is szomorú tény, mert a nyugat-európai társadalmak visszafordíthatatlan útra léptek, amely úgy tűnik, hogy az orvosi célú felhasználás engedélyezésével kezdődik és a legtöbbször a személy önálló szabadságával, illetve döntési jogkörével magyarázott és indokolt legalizálás irányába halad. Vagyis a marihuána orvosi, illetve „rekreációs” célú használata és magáncélú fogyasztása több államban már nem számít bűncselekménynek, azaz büntetőjogilag nem szankcionált tevékenységnek minősül, annak ellenére, hogy fogyasztásának hatásai rendkívül vitatottak (1) (2) (3).

Az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction – Kábítószer és Kábítószer Függőség Európai Ellenőrző Központja) legutóbbi jelentése alapján az Európában leggyakrabban fogyasztott kábítószert, a kannabiszt 31 millió nő és 48 millió férfi használta már. A kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt évben az Európai Unióban a 15 és 64 év közöttiek 29 %-a, vagyis körülbelül 83,4 millió fő használt már valamilyen tiltott kábítószert, melyből 22 millió európai felnőtt marihuánát (is) fogyasztott (4). Maga az EMCDDA jelentés készítői is hangsúlyozzák, hogy „a kannabiszhoz kapcsolódó problémák most már nagyobb jelentőséggel bírnak az adatokban is, mivel a kábítószer kiemelt helyen szerepel mind a sürgősségi ellátás során tapasztalt, kábítószerekkel kapcsolatos megjelenések, mind a kábítószer-használók új kezelési igényei között” (4).

Az Európai Unió legnagyobb és legerősebb államában, Németországban szintén már tervezik a marihuána használatának és termesztésének legalizációját

Tény, hogy a legutóbbi választások előtt a jelenlegi baloldali német koalíciós kormány tagjai már a kampány időszakában is egyértelműen kiálltak a legalizáció mellett. Azonban Németországban sem mindenki támogatja a kannabisz fogyasztásának és árusításának engedélyezését. A koalíciós kormány tervezete alapján rekreációs kannabiszt a gyógyszertárakban is lehetne vásárolni. Ez jelentősen szembe megy a gyógyszerészek egészségvédelemre és megőrzésére vonatkozó hitvallásával, ami ellen a többtízezer német gyógyszerész kábítószer bizottsága felszólalt és felhívták a figyelmet a szer használatának rendkívül súlyos egészségügyi kockázataira és a legalizáció káros hatásaira (5).

A kannabisz legalizációjának törvényjavaslatát a CSU parlamenti képviselőcsoportja is rendkívül problémásnak tartja. Aggályosnak vélik a fiatalkori szerhasználatot, a baloldali koalíciós kormány által meghatározott személyenként birtokolható mennyiséget soknak tartják, és úgy vélik, hogy a feketepiaci kereskedelemre kedvező hatással lesz a kannabisz otthoni termesztése is (5).

Bár a tavaly október 26-án bemutatott szabályozási-legalizálási törvényjavaslatot még nem tekinthetjük véglegesnek, német kormányzati források alapján 2024-ben lehet majd számítani a marihuána szabad, büntetés nélküli fogyasztásának és termesztésének engedélyezésére.

Hogyan legalizálnának Németországban?

A tervezett német legalizáció nagyobb szabadságot jelent, mint a más országokban már bevezetett dekriminalizáció. A tervezett német szabályozás engedélyezné a kannabisz termesztését és az állam által szabályozott körülmények között való kereskedelmet is. 

A kannabisz legalizációs törvényjavaslat értelmében a bevezetést követően személyenként legálisan 30 gramm birtokolható „rekreációs” használat céljából. A német kormányzat terve a legalizációt követően a marihuánát engedéllyel rendelkező szaküzletekben lehetne majd vásárolni. A magánhasználat szintén engedélyezett lenne, a dekriminalizációt követően maximum három női ivarú virágos növényt lehet majd saját használatra tartani. A jövőben legálisan beszerezhető kannabisztermékek THC tartalmának felső határa 15%, viszont sem az illegális úton beszerzett anyagok, sem a magánszemélyek által birtokolt termékek esetében nem garantálható a THC tartalom, vagyis ezen szerek „erősségét” nem fogják tudni ellenőrizni, az egészségre gyakorolt hatásuk teljesen bizonytalan lesz.

A német baloldali koalíció közleményében egyértelműen kifejezi, hogy a legalizáció egyik fő célja, hogy megakadályozza a szennyezett anyagok továbbadását, és biztosítsa a kiskorúak védelmét. A megállapodás döntő pontja az engedéllyel rendelkező üzletek létesítése, amelyeknek meg kell felelniük a minőségi előírásoknak, valamint felelősséget kell vállalniuk, hogy csak felnőttek részére árusítanak. Szintén az üzletek létrehozásában látja a német kormány a kannabisz feketepiacának felszámolását, hiszen amíg ez nem megoldott, addig a kábítószerek nem ellenőrzött minőségben és szabadon hozzáférhetők a gyerekek és fiatalok számára is. A németországi zöldek azzal érveltek a legalizáció mellett, hogy a kannabiszpiac megadóztatása „elég bevételt adna az államnak ahhoz, hogy elegendő oktatási és prevenciós kampányt lehessen folytatni” (6). Egy másik felhozott érv a rendőrség és az ügyészség tehermentesítése. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy ha az igazságszolgáltatást tehermentesíteni szeretnénk, akkor azt a potenciális fogyasztók és a már használók megfelelő elterelésével, edukációjával és a megelőzéssel tehetjük.

Mivel a marihuánafogyasztás jelenleg bűncselekmény, a hatóságok kötelesek az eljárások lefolytatására. Németországban ez nem csekély mennyiség, hiszen napjainkban átlagosan minden harmadik percben a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás hatókörébe kerül egy kannabisz fogyasztó.

A legalizálási törvény bevezetését követően eleinte még csak a dohányzásra és az inhalációra használt marihuánát, sprayt, cseppeket, illetve kapszula formájában lenyelhető kannabisz termékeket fogják értékesíteni. Majd a későbbiekben döntenek arról, hogy a kannabiszos süteményeket és édességeket mikortól lehet legálisan árusítani. A német állam – az marihuána termékek értékesítésének forgalmi adója mellett – tervezi a „kannabiszadó” bevezetését is, amit az adott termékek THC-tartalma alapján állapítanak majd meg.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a dekriminalizációnak lehetnek nem várt káros következményei. Kanadában 2018-ban tették a marihuánát elérhetővé a fogyasztók számára, s egyelőre úgy tűnik, nem a fogyasztás és/vagy a fogyasztók számának esetleges növekedése, hanem a gyerekeket érintő mérgezések számának a megugrása jelent valódi és bizonyított veszélyt. Két tanulmány szerzői is azt közölték, hogy a kannabisz dekriminalizációjának második lépcsőfoka megnövelte a gyermekek kannabisz-mérgezés miatti kórházi ellátásának a számát. A kétlépcsős rendszerben, a dekriminalizáció folyamatának első szakaszában a kannabiszvirág, -magok és -olajok árusítására, majd a második periódusban, 1 év elteltével a termékek szélesebb körére terjedt ki a szabályozás, beleértve az ehető kannabisztermékeket is. A Myran és társai által jegyzett kutatás eredményei szerint a vizsgált időszakban a gyermekek kannabisz expozíció miatt 522 esetben kerültek sürgősségi betegellátásba, ebből 81 látogatás a legalizálás előtti időszakban, 124 látogatás az 1. időszakban és 317 látogatás a 2. időszakban történt. A kannabiszhoz kapcsolódó kórházi kezeléssel járó sürgősségi ellátások aránya szignifikánsan megnőtt az ehető termékek bevezetését követően (7).

További problémát jelenthet, hogy az engedélyhez kötött árusítás megnöveli a fogyasztói árakat, amely Kanadában is azt eredményezte, hogy kevésbé fordulnak a vevők a legális csatornák felé, sokkal inkább vásárolnak a fekete piac nyújtotta olcsóbb szerekből. Fontos megjegyezni azt is, hogy a legális boltok csak meghatározott THC tartalmú terméket helyezhetnek el polcaikon, melyek sok esetben sokkal kevésbé erősek, mint a fekete piacon kapható „társaik”, így aztán félő, hogy a németországi döntések leginkább csak egy párhuzamosan működő fekete gazdaság kialakulását eredményezik majd.

A jelenlegi baloldali német koalíció azonban nem elégszik meg egy viszonylagos szabályozással, teljes legalizációt akar, az állam által biztosított saját termesztést és saját kereskedelmet a rekreációs használattal összefüggésben.

Miért lehet szintén életveszélyes a kannabisz és a szintetikus kannabinoidok fogyasztása?

Az EMCDDA 2021. évi jelentésében külön kitér a szintetikus kannabinoidokkal, különösen az alacsony THC-tartalmú növényi és gyantatermékekkel hamisított kannabisz okozta nemzetközi problémára. „A szintetikus kannabinoidok a kannabisz pszichoaktív hatásaiért elsődlegesen felelős anyagok, a THC hatásait utánozzák, ám nagy hatáserősségűek és mérgezőek is lehetnek”. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók természetes kannabiszt szándékoznak vásárolni, ami helyett egyre alacsony THC-tartalmú, olcsó ipari kendert kapnak, a megfelelő hatás elérése érdekében szintetikus kannabinoid porral „felütve”. Ezek a hamis hatóanyagok kifejezett veszélyt jelentenek a fogyasztók számára, mivel a hamis és rossz alapanyagok gyakran egyenlőtlenül oszlanak el a termékben, így akár egy adott-megszokott adagban mérgező mennyiségben fordulhatnak elő. A nagy hatáserősségű szintetikus kannabinoidok intenzívebb mérgezést, valamint mentális, fizikai és viselkedési hatásokat okozhatnak, mint a kannabisz, emellett Európa szerte egyre több súlyos és halálos kimenetelű mérgezésről is beszámoltak. Tekintettel arra, hogy ezek a „szerek” jóval olcsóbban elérhetőek a drogpiacon, feltehetően nem kerülnek ki az elérhető „termékek” köréből, valószínűleg Németországban is van egy olyan réteg, amelynek tagjai az anyagi helyzetük miatt csak a szintetikus anyagokat fogják tudni megvásárolni.

Összegezve

A németországi baloldali kormány marihuána liberalizációs törekvése fentiekre is tekintettel erőteljesen megkérdőjelezhető, az emberéletekre rendkívül veszélyes és káros lehet, továbbá biztosan nem jelent megoldást a feketekereskedelem ellen. A felfogásbeli különbség óriási, hiszen a kannabisz használatának és forgalmazásának állami szinten történő legalizálása nem jelenti a kábítószer terjedésének visszaszorítását, éppen ellenkezőleg. A tervezett legalizáció alapján kialakulhat egyfajt kettős „drogpiac”, ahol, bár az állam megpróbálja hivatalos üzletekbe terelni a vásárlókat és felhasználókat, a szerek „tisztasága” és az árak nagysága miatt sokan továbbra is a feketepiacról történő beszerzést fogják választani. Vagyis párhuzamos „gazdaságként” a legális állami hozzáférés mellett megmarad a fekete úton történő vásárlás is.

A megoldás a teljes tiltás, illetve a büntetési tételek jelentős emelése, ami elrettentő hatással van a fogyasztókra és az előállítókra.

Források és hivatkozások:

  1. NIDA: Cannabis (Marijuana) Research Report (https://-nida.nih.gov/publications/research-reports/marijuana/letter-director, letöltés ideje: 2023. március 21.)
  2. Cohen, K. & Weizman, A. & Weinstein, A. (2019). Positive and Negative Effects of Cannabis and Cannabinoids on Health. Clinical Pharmacology & Therapeutics, 105(5)., doi: 10.1002/cpt.1381   
  3. Atakan, Z. (2012). Cannabis, a complex plant: different compounds and different effects on individuals. Therapeutic Advances in Psychopharmacology, 2(6), doi: https://doi.org/10.1177/2045125312457586 
  4. EMCDDA: Jelentés 2022 (https://www.emcdda.europa.eu/system/files/publications-/14644/20222419_TDAT22001HUN_PDF.pdf, letöltés ideje: 2023. március 22.)
  5. Tóth Enikő (2022). A német legalizációs tervvel együtt érkeztek a kritikák is (https://drogkutato.hu/cikkek/a-nemet-legalizacios-tervvel-egyutt-erkeztek-a-kritikak-is/, letöltés ideje: 2023. március 21.)
  6. Tóth Enikő (2022). Összefoglaló a németországi marihuána-legalizációs törekvésekről. Magyar Drogfigyelő, 2(9). (https://drogkutato.hu/wp-content/uploads/2022/10/Osszefoglalo-a-nemetorszagi-marihuana-legalizacios-torekvesekrol.pdf, letöltés ideje: 2023. március 23.)
  7. Molnár István Jenő (2023). Felelőtlen emberkísérlet: a kanadai drogpolitika margójára, Magyar Drogfigyelő, 3(2) (https://drogkutato.hu/wp-content/uploads/2023/03/-MDF_Felelotlen-emberkise-rlet-A-kanadai-drogpolitika-margojara.pdf, letöltés ideje: 2023. március 21.)

Egyéb hivatkozások:

https://drogkutato.hu/wp-content/uploads/2022/12/A-nemet-drogliberalizacio-es-ami-m-ogotte-van.pdf?fbclid=IwAR1DyKgx CizfuEqQpqoeyUfWwkBYmBXEgU8s25DndksVJyhMYg-XcIUOTK8 

Haller József (2021). A kannabisz gyógyászati felhasználásának dilemmái, előadás. https://drogkutato.hu/cikkek/a-kannabisz-gyogyaszatifelhasznalasanak-dilemmai-eloadasu-nk-a-muveszetek-volgyen/

https://www.tagesschau.de/inland/innenpolitik/cannabis-legalisierung-bundeskabinett-105-.html 

https://www.swp.de/panorama/cannabis-legalisierung-deutschland-aktuell-wann-2022-ver-kauf-geschaefte-lizenz-besitz-konsum-anbau-regeln-61444407.html 

https://www.br.de/nachrichten/deutschland-welt/eckpunkte-zur-cannabis-legalisierung-br-24live,TLLtWeg