Elérte a balliberális, droglegalizáció párti sajtókatonák ingerküszöbét a napokban publikált átfogó tanulmányunk, ami a német marihuána legalizációs törvény előéletét, előkészítési folyamatát, az azt övező vitákát és a mai napig fennálló társadalmi ellenérzéseket veszi górcső alá.

Az egyik, szélsőségesen liberális portál vezető újságírója ragadott tollat, hogy kifigurázza írásunkat. A probléma csak az, hogy vagy nem olvasta a tanulmányunkat, csak elvégezte a kiszabott házi feladatot, vagy nem tudja értelmezni a leírottakat. Ez utóbbit egyébként nem gondoljuk, hiszen a szerző, bár szinte semmivel nem tudunk egyetérteni ahogy a világról gondolkozik, újságíróként mégis üdítő kivételt képezett a minőség tekintetében az adott portál munkatársai közül. Eddig. 

Mindjárt az írás elején az általunk felvillantott helyzetképet kérdőjelezi meg. Mivel tanulmányunkban mindent az írott és íratlan szabályoknak megfelelően kellőképpen lehivatkoztunk, a felületesnél kicsit mélyebb olvasás után nyilvánvaló lenne, hogy a tanulmányban megjelentetett pillanatkép a német legalizációs gondolat előtti állapotot tükrözi. Ha valaki, mint ahogy azt a szerző is megtehette volna, tovább olvassa a tanulmányt, abból az is kiderül, hogy az említett országokban mindenhol zsákutca jellemezte a folyamatot. A hollandok nem győznek szigorítani, Máltán a kannabiszklubok rendszere csúfos kudarcot vallott, és sehol nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sem a feketepiac visszaszorításának, sem az egészségügyi vagy igazságszolgáltatási rendszer tehermentesítésének tekintetében. 

A második nagyon komoly tévedés a dekriminalizálás fogalmának ismertetésében van. A szerző szó szerint ezt írja: „A dekriminalizálás a valóságban egyáltalán nem ezt jelenti. A dekriminalizálás – mint azt a neve is mutatja – definíciószerűenazt jelenti, hogy a fogyasztás nem a szabálysértés kategóriájába tartozik, hanem a szabad kategóriába.” Ezzel szemben a bárki által könnyen kideríthető valóság az, hogy a dekriminalizálás fogalma a következő: „A dekriminalizáció az a folyamat, amely során egy tevékenységet kivonnak a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből.” Tehát nem bűncselekmény az adott tevékenység, de szabálysértésként, maximum pénzbírsággal sújtható, és elkövetőjét nem terheli következmény, azaz nem lesz priusza. Arról már ne is beszéljünk, hogy a harmadik országból megvett magok beszerzése kereskedelemnek minősül, a dekriminalizálást engedő országokban ez tilos, a termesztéssel együtt továbbra is bűncselekménynek minősül. A fenti állítások már aligha sorolhatóak a tévedés kategóriába, ezek szándékos csúsztatások. Ez alól csak az az eset lehetne kivétel, ha a cikk szerzője tényleg nem olvasta el a tanulmányunkat. Ez viszont súlyos médiaetikai problémákat vetne fel. Nem tudom igazán, hogy melyik a rosszabb rá nézve. 

A cikk végén még egyszer tanúbizonyságot tesz a szerző arról, hogy vagy nem olvasta el a tanulmányt alaposan, vagy tényleg teljes tudatlanságban szenved. Ugyanis amikor a vadkender rövid történelmi összefoglalását citálja egyrészt szándékosan hagy ki részleteket a tanulmányban lehivatkozott szövegből (hiszen senki nem állította, hogy a biofűnek köze lenne a kannabiszhoz, ezt számos publikációban és interjúban sokszor és hangsúlyosan kiemeltük), de ugyanúgy a kínai több ezer éves használatra hivatkozik, mint az általa is beidézett szöveg. Arról nem is beszélve és talán itt érhető tetten leginkább az eredeti szándék, azaz a tanulmány hiteltelenítése bármi áron, hogy az újságíró azzal a nemzetközi szaktekintély neurobiológus professzorral vitatkozik, aki az MTA doktora és a tanulmányban lehivatkozott, egyébként remek és tényleg hiánypótló művet, a „Drogenciklopédiát” írta. Jómagam, közel 15 éves szakmai múlttal sem venném a bátorságot, hogy Prof. Dr. Haller József szavait megcáfoljam, pláne ilyen pikírt és erősen hányaveti módon. 

A Drogkutató Intézetet támadó cikk így inkább a visszájára sült el, hiteltelen, nívótlan egyszerű ideológia vezérelt támadásként fogható csupán fel.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dekriminaliz%C3%A1ci%C3%B3