“…Szerezzük meg azt a tudást, amely a valódi szabadsághoz nélkülözhetetlen – ami kompetenssé teheti döntéseinket.”
Prof. Dr. Haller József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kriminálpszichológia Tanszékének vezetője, a Drogkutató Intézet igazgatója a legelismertebb magyar kutatók közé tartozik a világon. Fő szakterülete a magatartás neurobiológiája, ezen belül a kannabinoidok hatásának vizsgálata. Publikációs tevékenysége kimagasló, számos jelentős tudományos szakkönyv, könyvfejezet és nemzetközi folyóiratokban megjelent tanulmány szerzője. A drogokról sem most ír először, Drogenciklopédia című könyve ugyanakkor az első olyan mű Magyarországon, amely a legmérvadóbb nemzetközi szakirodalom alapján mutatja be a drogokkal kapcsolatos aktuális tudományos eredményeket, mindenki számára érthető és követhető formában. A mű a laikus olvasónak szól, a legmagasabb tudományos igényesség mellett. Bárki a kezébe veheti, és mindenkinek ajánlott, akinek kérdései vannak a drogokkal kapcsolatban, aki hiteles forrásból szeretne tájékozódni, és aki egy izgalmas könyvet szeretne olvasni.
A 2023 októberében megjelent könyv hátoldalán a következő, a szerző által vizsgált fő kérdéseket és témaköröket olvashatjuk: „Milyen drogok léteznek? Hogyan hatnak, és miben térnek el egymástól? Miért ártalmasak? És ha ártanak, miért használják őket mégis ennyire sokan?” A Drogenciklopédia ennél azonban sokkal többről szól. Haller József tisztázza napjaink legfontosabb, legaktuálisabb, legmegosztóbb, sokakat foglalkoztató, és ilyen mélységben, részletességgel és nyíltsággal ritkán tárgyalt kérdéseit.
A könyv két, általános ismereteket összefoglaló fejezete keretet ad a műnek: az első fejezetben a szerző azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miért fogyasztanak az emberek drogot, majd az olvasmány végén megvizsgálja, hogy ezt vajon jól teszik-e? A kettő közötti hat, a drogok fő csoportjait bemutató fejezet vezet el és szolgáltat információt az utolsó kérdés megválaszolásához. A szerző először bemutatja a drogok működését neurobiológiai oldalról, foglalkozik a droghasználat hátterében fellelhető lehetséges motivációkkal, és ezek, a drogkarrier egyes állomásait elkülönítő metamorfózisával, valamint a szabad akarat kérdéseivel. Ezt követően olyan szerkezeti bontásban mutatja be a legfontosabb drogcsoportokat, amely a fogyasztás folyamatát követi nyomon. Csoportonként mutatja be a drogok történetét, fogyasztási módjait és technikáit, hatásmechanizmusát, a drogok által keltett érzést, a függőség kialakulását, a fogyasztás gyakoriságára vonatkozó nemzetközi adatokat, valamint a gyógyászati felhasználás lehetőségeit. Az utolsó fejezetben a szerző megvizsgálja a kamaszok döntéséhez rendelkezésére álló információforrásokat, az azok által közvetített álláspontokat és érveket, a drogok hozzáférhetősége és fogyasztása közötti összefüggéseket; összeveti a droghasználathoz kapcsolódó mítoszokat a valósággal, majd mindezek alapján levonja a megfelelő következtetéseket és egyértelmű állásfoglalást tesz.
A “Miért fogyasztanak az emberek drogot?” című fejezet záró bevezetőjében és útmutatójában a szerző gondolatait olvashatjuk a műről magáról: a drogokról sokan és sokat írtak, ez a könyv a tudományt és a fogyasztót emeli ebbe a témakörbe. Haller József könyvében a sokak számára elérhetetlen tudományos publikációk ismeretanyagát hozza be a drogokról folyó diskurzusba, közvetlenül, konkrétan, teljeskörűen, közérthetően és nem részrehajlóan. Vélemények helyett információkat közöl, mert úgy gondolja, azok beszélnek a legmeggyőzőbben. Valós ismeretekkel látja el olvasóit, hogy azok birtokában tudjanak döntéseket hozni, a megosztott tudást pedig minden esetben egy-egy kutatással támasztja alá. A tudomány tehát mindannyiunk számára elérhetővé és felhasználhatóvá válik. A szerző ezt a következőképpen fogalmazza meg, ha úgy tetszik, ars poeticájában: “…Szerezzük meg azt a tudást, amely a valódi szabadsághoz nélkülözhetetlen – ami kompetenssé teheti döntéseinket”. A tudomány mellett egy másik fontos információforrás felhasználásának fontosságát hangsúlyozza a szerző: könyvében a fogyasztókat szólaltatja meg, az érintettektől származó idézetekből ismerhetjük meg, hogy mit élnek át azok, akik valóban használják a drogokat.
A könyv tehát rendkívül informatív, tudományos igényességgel megírt mű, amely függetlenül attól, hogy laikusoknak szól, nem konyhanyelven szól olvasóihoz. Következetes, egységes szerkezete lehetővé teszi a különböző típusú drogok azonos dimenziók mentén történő összehasonlítását, az olvasó gondolkodásában azok értelmezhető, logikus rendszerbe szerveződnek. A mű elolvasása valódi, alapos tudással vértezi fel az olvasót, ez azonban csak egy a számos hozadéka közül. A szerző által alkalmazott közvetlen hangnem, a logikus levezetések és az életszerű példák rendkívül olvasmányossá teszik a könyvet, nem beszélve a fogyasztóktól származó idézetek által keltett, személyes jellegű befogadói élményről. A Drogenciklopédia tehát nem szakkönyv, és nem szépirodalmi mű, hanem egy egészen sajátos jellemzőkkel bíró olvasmány.
A könyv komolyan veszi az olvasót, és túlmutat a laikus érdeklődésen, mégis tökéletesen érthető. A drogok bonyolult neurobiológiai működését például a következőképp foglalja össze: az agy néha melléfog, összetéveszti a különböző jelátvivő anyagokat/neurotranszmittereket, amelyek az idegrendszerben található hézagokban közvetítik az idegrendszeri impulzust két idegsejt között. Ezeknek saját transzportfehérjéje, vagyis receptora van, amely a vegyi üzenetet fogja fel, visszajuttatja a jelátvivő anyagot a sejtbe, ezzel véget vet az üzenetnek, és megspórolja a jelátvivő anyagot a következő üzenet számára. A drogok azért tudják befolyásolni a tudatunkat, mert a növényekben olyan anyagok vannak, amelyek hasonlítanak valamelyik jelátvivő anyaghoz. Ezek egy része növényi eredetű, valamint szintetikusan és véletlenül is elő lehet állítani. Az idegsejtek üzenetként fogják fel ezeket, és így is reagálnak rájuk. Egyes drogok pedig a jelátvivő anyagok újrahasznosítását akadályozzák meg, így azok felhalmozódnak és nem bomlanak le. Ezért az üzenet hosszú lesz és megváltozik az idegsejt működése. Ahhoz, hogy egy anyag drogként működjön, vagyis a droghatáshoz dopamin-felszabadulást kell előidéznie a nucleus accumbens “boldogságközpontban”, amely a környezet kedvező és kedvezőtlen ingereit különbözteti meg, jelzi előre és értékeli, például a molekuláris szintű kellemes élményt.
A Drogenciklopédia fogalmakat tisztáz, jelenségeket ír le. Megtudjuk, hogy mi a sóvárgás (a drog már nem örömet okoz, hanem szükségletet elégít ki) és a tolerancia (ugyanahhoz a hatáshoz nagyobb adag kell), valamint hogy ezek milyen kapcsolatban állnak egymással (a szervezet alkalmazkodik a droghoz → tolerancia → sóvárgás). A bemutatott fogalmakat, jelenségeket érzékletes példákkal szemlélteti a szerző. Az alkalmazkodás és a tolerancia jelenségét a pupilla működéséhez hasonlítja: ha verőfényből a sötét szobába lépünk, egy ideig alig látunk, de aztán a pupilla kitágul és minden rendben van ismét. Alkalmi fogyasztásnál a szer hatásának elmúlása ehhez hasonlóan csak átmeneti zavart idéz elő, tolerancia esetén viszont a pupilla nem akar kitágulni a sötétben, verőfényre van szükség, hogy ismét látni tudjunk.
Érdekes kutatási eredményeket ismerünk meg, például a drogfogyasztásra irányuló motivációk vizsgálatával kapcsolatban: egyetemisták elsősorban nem társadalmi igazságtalanság és annak következményei miatt, búfelejtés céljával vagy instrumentális célokkal (pl.: fogyás, szexuális öröm fokozása, mesterséges energizálás) fogyasztanak drogot, hanem “pozitív” motivációk miatt (hogy “megfűszerezzék” az életüket). Amerikai tengerészeknél, illetve nem célzottan válogatott, lakossági mintán is pozitív motivációk fordultak elő a legnagyobb arányban. Az ESPAD 2003-as jelentése szerint sokkal több kamasz hitt abban, hogy a drog boldoggá tesz, mint abban, hogy árt az egészségének. A tipikus alkalmi drogfogyasztó kivételes élményre vágyó “aranyifjú”, akinek a drog belépő a csodák világába. Nem a társadalom alsóbb rétegeiből származó személy, aki meg akar feledkezni a gondjairól, és megismerni egy boldogabb világot. Ugyanakkor az ”aranyifjú” is válhat a drogok miatt problémás fogyasztóvá (motivációk egymásutánisága).
A Drogenciklopédiát jellemző nyílt, közvetlen hangnem humorral és iróniával is társul, amely szintén rendkívül olvasmányossá teszi a könyvet. Többek között amikor a szerző arról ír, hogy a drogot ellenzők tábora rendszerint figyelmen kívül hagyja a drogok által keltett élményt, a következő megjegyzést teszi: „Mintha a drogos azért nyúlna a droghoz, hogy bambán bámuljon és szorongva heherésszen, miközben viszketve hány”. A kannabisz gyógyhatásaival kapcsolatban a következőket fogalmazza meg: „Jelenleg olyan sok mindent gyógyít, hogy ha a hallucinogénekben nem találtuk volna már eleve meg a mindent gyógyító csodafüvet, a vadkenderben mindenképpen ráleltünk volna”; „Ha minden gyógyító hatást autentikusnak fogadunk el, a gyógyszertárakat bezárhatjuk, elég, ha nyitunk egy kannabiszboltot az utcasarkon, kivéve persze, ha van ott már egy hallucinogéneket árusító bolt, mert akkor a marihuána fölöslegessé vált”; “A csőlátás csodákat tesz, akárcsak a kannabisz”.
Haller József könyvében nem csak kérdéseket vet fel – meg is válaszolja azokat. Amellett, hogy gyakorlatilag minden, a drogokkal kapcsolatban felmerülő kérdést tisztáz, állásfoglalásokat is tesz. Óriási értéke a műnek, hogy semmivel kapcsolatban nem hagyja kétségek között az olvasót. A könyv végére valóban úgy érezhetjük, hogy a téma legnagyobb szakértőjével vitattuk meg az összes felmerülő kérdésünket a drogokkal kapcsolatban, mégpedig egy kötetlen, négyszemközti beszélgetés során.
A Drogenciklopédia tételmondatok sokaságát tartalmazza, amelyeket biztosan magunkkal vihetünk a műből. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány érdekes példa:
„A drog örömet okoz.”
„Valószínűbb, hogy valaki elszegényedik a drogtól, mint az, hogy droghoz nyúlna a szegénysége miatt.”
„A drog senkinek sem használ, de a kamaszoknak sokkal jobban árt, mint másoknak.”
„A kannabiszról értekezni egyenlő egy metodikai és politikai aknamezőn tett sétával: akármerre tévelygünk rajta, egyetlen lépésnyire vagyunk a robbanástól. Akár jót, akár rosszat mond valaki a kannabiszról, a szégyenpadon köt ki, legfeljebb valaki másnak a szégyenpadján.”
„Ami nem tetszik, arról hallgatunk, ami tetszik, azt a kirakatba tesszük.”
„Sokan próbálnak meggyőzni minket arról, hogy nincs mitől félnünk, ám a klinikai tapasztalat azt mutatja, hogy van.”
„Mi lenne, ha holnaptól kezdve szabad lenne lopni, vagyis, ha törvényesítenék – mintegy liberalizálnák – a lopást? És ha “liberalizálnák” a gyilkosságot?”
„A “rendőr” (a törvény) nem szünteti meg a bűnt; kénytelen megelégedni azzal, hogy nem hagyja szabadon garázdálkodni a bűnöst.”
A könyv nem finomkodik, nem próbálja enyhíteni vagy könnyíteni a sok esetben szélsőségesen ható igazságokat. Épp ezért rendkívül elgondolkodtató és figyelemkeltő, sok esetben megdöbbentő műről van szó. Egyértelműen kiderül például, hogy kamaszkorra kialakul az a drogfogyasztói hányad, amely felnőttkorban már nem, vagy csak alig növekszik: a döntések hamar megszületnek és hosszútávra szólnak, hosszútávú következményei vannak. Megtudjuk, hogy bizonyos drogok esetében, ha súlyos a szenvedélybetegség, az idegrendszeri változások a génekig hatolnak, és nehezebben vagy egyáltalán nem fordíthatók vissza, tehát gyakorlatilag véglegesek; hogy a szerhasználó akkor szembesül először a kockázatokkal, amikor már késő, amikor a kockázat semmibevétele már kórtünet. A szerző megállapítja, hogy az alkalmi fogyasztó meggondolatlanságból és tudatlanságból nyúl droghoz, a függő a kényszerei miatt (is), a szenvedélybeteg pedig saját biológiájának fogságában (a szabadakarat menet közben eltűnik). Kiderül, hogy a rendszeres marihuána-fogyasztóknak 20-30% közötti esélyük van arra, hogy függővé váljanak, a napi rendszerességgel fogyasztóknak már 50%; és az, hogy a kannabiszfogyasztás nagyobb kockázata az opiát-szenvedélybetegségnek, mint maga az ópium.
A Drogenciklopédia tisztáz nagyon aktuális, vitatott kérdéseket. Kényes, megosztó témákban olvashatunk hiteles, meggyőző megállapításokat, például a gyógyászati felhasználás kapcsán. A szerző megfogalmazza, hogy a drogok gyógyító hatása irreleváns abban a kérdésben, hogy fogyasszunk-e drogot. A gyógyszert és a drogot a szándék és a cél választja el egymástól. Ugyanazt a vegyületet fogyaszthatja egészséges ember, mert kíváncsi, szórakozni vágyik, vagy mert függő, és betegek is, hogy megszabaduljanak a betegségtől. A laikusok számára kevéssé hozzáférhető információkat oszt meg, például, hogy a kannabisz potenciálisan rendkívül értékes gyógyszerfejlesztési célpont, az új kannabinoid gyógyszerek létrehozása lehetséges, de a marihuána és a hasis gyógyszerként biztosan nem fog megjelenni a piacon. Nem mindenből lesz gyógyszer, aminek jótékony hatása van, nagyon hosszú és bonyolult procedúrán kell átesnie a vizsgált vegyületeknek. A hallucinogéneknek például nincsenek orvosi alkalmazásaik, pedig hatásosan gyógyítanának számos pszichiátriai betegséget.
A szerző természetesen foglalkozik az elmúlt két-három évtizedben megindult drogliberalizáció kérdésével is. A következőképp ír erről: „Felvetődik a kérdés: jó ez? Nem jó? Ezzel az életstílus szabadságát erősítjük meg, vagy újabb és újabb embereket taszítunk a drogfüggés rabságába? Milyen információk alapján döntsön az egyén – aki sokszor kamasz vagy gyerek –, illetve a szülei és a felnőttek általában?” A könyv végére a tökéletes logikai sorrendben felépített, összefüggő, koherens egészet alkotó elemzés magától értetődő következtetésekhez vezet, amelyek nem egyéni véleményként, hanem tényeken és józanságon alapuló, a kérdést számos különböző nézőpontból megvizsgáló, minden lehetőséget figyelembe vevő és értékelő, bizonyos esetekben nem szakértői, hanem emberi megközelítéséből származnak.
Zárásképp álljon itt egy idézet a szerzőtől, amely szemlélteti, miről is szól ez a könyv valójában: „Van, aki számára a drog maga a szabadság, van, aki számára társadalmi tragédia. Olyan emberrel azonban még nem találkoztam, aki a tudást kárhoztatta volna.”
