Olvasási idő: 7 perc

Szénnek álcázott kokain a kolumbiai kartellek legújabb csempészési módszere

Szerző
Riedl Annamária
Dátum
2024.05.15.

 

 

Kolumbiáról és az onnan érkező, Európát teljesen maga alá gyűrő kokainszállítmányok útjáról legtöbbször csak vadregényes fantáziaképünk van, főleg, ha néztük a Netflixen a Narcost, vagy más felkapott filmet, sorozatot, ahol a főhős mindig megússza, meggazdagodik, és jó eséllyel boldogan él, amíg meg nem hal. És valahogy abba kevésbé gondolunk bele, mi lehet az igazság, főleg a hatóságok oldaláról nézve. Hogy milyen ádáz küzdelmet folytathatnak földön, vízen, levegőben azért, hogy az évi több tonnányi kokain ne hagyhassa el az országot. A Japan P&I Club, az A&A Multiprime helyi tudósítójától szerezte be a 2024-es évi, kolumbiai kábítószercsempészetről szóló jelentést, amit leginkább azért érdemes elolvasni, hogy lássuk, mivel kell nap mint nap megküzdeniük a hatóságoknak, a hajótársaságoknak és az egyszerű, dolgozó embereknek… És azért is, hogy lássuk, mi várhat rájuk, ha esetleg nem tudnak ellenállni a csábítónak tűnő üzleti lehetőségnek.

 

A jelentés szerint a kolumbiai kábítószercsempészek új, összetett kereskedési mintákat dolgoznak ki folyamatosan arra, hogyan tudják a kereskedelmi hajókat és legénységüket még hatékonyabban használni tiltott anyagok, különösen kokain szállítására világszerte, melynek a leggyakoribb módjai az elmúlt évben a következők:

  • drogok elrejtése gyümölcsöt, különösen banánt szállító hűtőkonténerekben,
  • drogok elrejtése a fedélzeten lévő kieső helyeken, például kabinokban, rejtett fedélzeti részeken, raktárban vagy motortérben,
  • csomagolt kábítószerek elrejtése ömlesztett rakományban,
  • álcázott drogok, jelen esetben a legújabb trend szerint szénnek álcázott drogok elhelyezése ömlesztett rakományban,
  • kábítószerrel teli zacskók elhelyezése a tengeri hangárokban,
  • zsákba csomagolt kábítószer rögzítése a hajótesthez, kormányhoz, horgonyhoz, légcsavarhoz, szellőzőnyílásokba vagy vízbevezető nyílásokba.

Ha a hajó fedélzetén kábítószert találnak, a hatóságok és az ügyészek vizsgálatot indítanak, a hajót visszatartják, és ha a hajó személyzetét bűnösnek találják, pénzbírságot szabhatnak ki.

Ez a lerövidített változat. Viszont a jelentés kitér arra az ádáz munkára, amit a hatóságok tesznek azért, hogy ezek a szavak mögött valóságos cselekvés és eredmények legyenek. Ugyanis számukra az a legfontosabb, hogy a kikötőbe való belépés előtt, a kikötői tartózkodás ideje alatt és a kikötőből való távozás után se kerüljön kábítószer a hajó fedélzetére.

 

Kolumbiai drogcsempészet – 2024-es jelentés
Bevezetés

Kötelezettségük részét képezi, hogy hozzájáruljunk a veszteségmegelőzéshez Kolumbiában, és ezért a csapatuk a régióban rendszeresen részt vesz a kolumbiai Legfelsőbb Tengerészeti Hatóság (DIMAR) képviselőivel és tisztjeivel való közös egyeztetésen, mert együttesen vagyunk felelősek a kikötőkben a kábítószer-ellenes politikáért. 

Friss információkat gyűjtenek az új gyakorlatokról és óvintézkedésekről, amelyekkel tisztában kell lenni, és amelyeket bármely kikötőnk látogatása során meg kell tenni.

Ez a folyamatos elkötelezettség a 2024-es jelentésükben csúcsosodott ki, ugyanis a közelmúlt eseményei rávilágítanak a kokainkereskedelem elleni küzdelem folyamatos kihívásaira.

Például 2024. február 8-án a brit hatóságok bejelentették azt a történelmi kokain fogást, ami több mint 12 500 fontnak megfelelő kábítószer volt, banánszállítmány közé rejtve, ami a turbo-i kikötőből indult Kolumbián keresztül Southamptonba. 

Ez az incidens, amely az Egyesült Királyság történetének legnagyobb egyedi kábítószer-lefoglalását jelentette, mutatja meg igazán láthatóan azokat a fejlett technikákat, amelyeket a kartellek használnak a jelentős mennyiségű kábítószer szállítására Európába és az Egyesült Királyságba, megerősítve ezzel a kolumbiai kábítószerek globális terjedését.

Ez a jelentés, az elmúlt években tett erőfeszítések és tapasztalatok összegzése, amely segítséget nyújtott számos kábítószer-csempészettel kapcsolatos incidensben és a hajózási szabályok, köztük az ISPS-kódex megsértése miatti adminisztratív nyomozásban. 

Új kábítószer-csempészeti módszerek: 

Gyümölcs-, szén- és hulladékrakomány a legkedveltebb kábítószer-csempészési módszer

2024-ben a DIMAR egyik fő problémája a kábítószer-csempészet növekvő aránya,aminek során a kábítószert elsősorban gyümölcskonténerekben, valamint szén- és ócskavas rakományokban csempészik ki az országból. A Santa Marta és Turbo kikötők hatóságai különös aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy kábítószert találtak gyümölcsöket szállító hűtőkonténerekben, különösen az Urabából származó banánrakományokban, amit a Magdalena régiókban, valamint a fent említett Southamptonban történt lefoglalás is bizonyít.

Ezen kívül ömlesztett rakományokban, például szén és hulladék halmokban szintén jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le, ami azt jelzi, hogy a kábítószer-csempészek egyik új célpontjai ezek a rakományok lettek. Továbbmenve a csempészek leleményességében, az elmúlt két évben a kábítószer-ellenes rendőrség jelentős mennyiségű kokaint foglalt le, ami „hamis szénnek” volt álcázva, amit csak úgy lehetett megtalálni, ha tesztet végeztek el az egész rakományon, hogy megtalálják a kábítószert.  

Emellett több olyan eset is előfordult ócskavas rakományokon belül, ahol külön csempészés céljára készítettek fémszerkezeteket, és azokat rejtették el az ócskavas rakományokban. Így az illegális anyagokat figyelmen kívül hagyták az ellenőrző tisztek és a személyzet tagjai is.

Illegális „tárolási” helyek a hajók közelében lévő terminálokban

Mivel a kolumbiai kokalevél és kokain termesztés, és illegális exportja csúcsot döntött 2023-ban, a kábítószer-ellenes rendőrség azt gyanítja, hogy a kartellek a privát terminálokban, közel a legális átmenő forgalomhoz tárolhatják a csempészárut. Ami sajnos arra engedi következtetni a hatóságokat, hogy ebben segítséget nyújtanak a terminálok személyzetei is, különösen az éjszakai órákban. A helyi hatóságok számára ebben az a legnagyobb gond, hogy fennáll a vesztegetés, a fenyegetés gyanúja is egyben, állami szervek emberei ellen, amely kiterjedhet a hajók legénységének tagjaira is.  

 

A kábítószer-kereskedők leggyakoribb jelenleg is ismert módszerei

A kolumbiai kábítószer-kereskedők nap mint nap új, összetett kereskedési mintákat dolgoznak ki, hogy kereskedelmi hajókat és legénységeiket használják fel tiltott anyagok, különösen kokain szállítására világszerte. Annak ellenére, hogy a kolumbiai hajózási terminálok megfelelnek az ISPS szabványoknak, és a haditengerészet, valamint a helyi hatóságok számos ellenőrzést hajtottak végre a kábítószer-csempészet elkerülése és megelőzése érdekében, a kábítószer-kereskedők kreatív módszereket dolgoztak ki az illegális kábítószerek elrejtésére a kolumbiai kikötőkbe befutó hajók belsejében és külső részein egyaránt.

A következő felsorolásban figyelembe kell venni, hogy elsősorban az emberkereskedelemmel foglalkozók használják ezeket a módszereket:

  • Viszonylag kis mennyiségű kábítószer elrejtése távoli, rejtett helyeken a fedélzeten (pl. kabinok, tölcsérek, raktár vagy géptér), együttműködve a rakodómunkásokkal vagy a legénység tagjaival. Ebben az esetben a látogató felszáll a hajóra, és gyorsan elrejti ezeket a csomagokat a kijelölt helyeken.
  • Az illegális anyagok elhelyezése zárt konténerekben a berakodás előtt. Az egyik legismertebb módszere a kábítószer-kereskedőknek világszerte. Betörnek a konténerekbe – amelyek a legtöbb esetben hűtőkonténerek –, elrejtik a kábítószert, majd kicserélik a plombákat. Ez bizonyos szintű együttműködést igényel a terminál üzemeltetőjével vagy a rakományért felelős céggel. 
  • Drogot tartalmazó csomagok elrejtése ömlesztett rakományban. Ez a módszer nagy mennyiségben teszi lehetővé illegális anyagok elrejtését, amelyeket bármikor át lehet helyezni a rakodótéren belül, így az illegális anyag mozgásban van, és nehezebb lokalizálni a helyét.
  • Elsősorban szénnek álcázott drogok elhelyezése ömlesztett rakományokban. Ahogy már feljebb is írtuk, ez az egyik legújabb módszerük a drogdílereknek. Ilyenkor „szimulálják” a szén textúráját és formáját, és mivel kémiai vizsgálat nélkül egyelőre nem lehet kiszűrni a szénrakományban a kábítószert, ma még a legtöbb esetben sem a biztonsági személyzet, sem pedig a legénység nem szűri ki a kábítószert. 
  • Kábítószerrel teli zacskók behelyezése ládákba, csomagokba és/vagy rögzítése a hajótesthez, kormányhoz, horgonyhoz, légcsavarhoz, szellőzőnyílások vagy vízbevezető nyíláshoz. Ez ma már a legkevésbé használt módszer, mert alaposan kiképzett búvárokkal rendelkeznek a kolumbiai kikötők, és nagy mennyiségben foglalták le az elmúlt években azokat a drogszállítmányokat, amelyeket ezekkel a módszerekkel akartak ki -, vagy átjuttatni az országon.
Hajók teljesítményszabványai, biztonsági riasztórendszerei – Dimar’s  0502, 2023. számú határozat

Az elmúlt években a DIMAR arról tett jelentést, hogy több biztonsági problémáról, esetleges incidensről nem érkezett hozzájuk bejelentés, ezért a hatóságok nem tudtak közbelépni, segítséget adni, esetleg késedelmi pénzbírságot kiszabni az adott hajóra – szerk. amennyiben egy hajó nem tudja a megadott időpontban elhagyni a kikötőt, pénzbírságot szabnak ki rá a helyi hatóságok –. 

A fentiekre tekintettel a DIMAR, 2023. július 28-án a 0502. sz. rendeletét léptette érvénybe, amely elrendeli, hogy a kolumbiai vizeken közlekedő minden külföldi hajó köteles végrehajtani a szükséges ellenőrzést a hajóbiztonsági riasztási rendszerében (S.S.A.S.). 

A határozat részletei az alábbi linken olvashatók angolul: https://www.piclub.or.jp/wp-content/uploads/2024/05/Colombia-Drug-Smuggling-Report-2024-1.pdf 

És végül egy összegzés a jelentésből arról, milyen büntetéssel számolhat egy hajó kapitánya, vagy legénysége, ha tetten érik őket bűnszövetkezésben főleg annak fényében, hogy a fent említett határozat mennyire alaposan leírja azokat a teendőket amelyeket be kell tartania egy hajó legénységének a kolumbiai kikötőbe való érkezés, ottlét és a kikötő elhagyása utána – s persze mindenki döntse el maga, megéri-e a kockázat -: 

Ezenkívül fontos megjegyezni a kolumbiai törvények által, a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos eseményekre megállapított szigorú büntetéseket:

  • A HM adminisztratív vizsgálata: Ha a HM úgy dönt, hogy a hajó személyzete megsértette a kolumbiai kikötőbiztonsági előírásokat (azaz az ISPS-kódexet), vizsgálatot indíthat a hajó ellen, ami 3 évig is eltarthat, és erre az időszakra pénzbírságot szabhat ki a HM a hajóra. Ez a bírság akár a 350 000 USD-t is elérheti.
  • Ügyészi nyomozás: abban az esetben, ha a hajó/legénység érintett a bűncselekményben, a vizsgálat idejére a hajót visszatarthatják, a legénységet pedig bebörtönözhetik. Ugyanis a kolumbiai büntető törvénykönyv kimondja: bármely személy, aki részt vesz a kábítószer forgalmazásában vagy előállításában, esetleg szállításában, 8-20 évig terjedő szabadságvesztéssel, és 1000 és 50 000 peso közötti pénzbírságra büntethető. 
  • Ugyanez a kódex kimondja (377. cikk), hogy minden olyan személy, aki ingatlant biztosít az illegális kábítószerek előállítására, tárolására, büntetés hatálya alá vonható, ami 6-12 év szabadságvesztéssel és 1000 és 50 000 peso közötti pénzbírságra büntethető. 
  • Ha a bíróság bűnösnek találja a hajótulajdonost bármilyen büntetőjogi vádban, a kolumbiai hatóságok véglegesen lefoglalhatják a hajót. Ugyanis az 1544-es cikkely szerinti általános szabály szerint, a hajótulajdonosok egyetemlegesen felelnek a hajóikért. Ennek értelmében pénzbírság nem szabható ki rá, csak azonnali hajólefoglalás. 
Forrás:

https://www.piclub.or.jp/wp-content/uploads/2024/05/Colombia-Drug-Smuggling-Report-2024-1.pdf 

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!