Szigorodó drogpolitika Magyarországon – merre tartunk Európához képest?
Velenczei Szabolcs
2025.04.11.
2025 tavaszán Magyarországon új korszak kezdődhet a kábítószer üldözés terén. A Horváth László
kormánybiztos által benyújtott törvényjavaslat a jelenlegi szabályozás szigorítására irányul, különös
tekintettel a dizájner drogokra, a fogyasztói eljárásokra és a megelőzés hatékonyságára. A módosítás
a társadalom védelmét helyezi középpontba, különösen a fiatalok körében tapasztalható növekvő
droghasználat visszaszorítását célozva. A javaslat újszerűsége és határozottsága komoly figyelmet
kapott nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is.
A jelenlegi magyar drogpolitika sem nevezhető megengedőnek: a kábítószer-fogyasztás eddig is
büntetendő volt, azonban különbséget tett a hagyományos kábítószerek és az új pszichoaktív
anyagok (dizájner drogok) között. Utóbbiak használata eddig „csak” szabálysértésnek minősült, így
enyhébb büntetési tételek vonatkoztak rájuk.
A 2025-ös törvényjavaslat radikális fordulatot hoz: ezek az anyagok is bekerülnének a büntetőjogi
kategóriába, és a velük való visszaélés ugyanúgy szankcionálható lenne, mint a hagyományos szerek
esetében. Ez nem csupán technikai módosítás, hanem egyértelmű üzenet a társadalom számára,
miszerint minden tudatmódosító szer fogyasztása súlyos következményekkel jár.
Az elterelés rendszere is átalakul. Míg korábban bárki, aki először vétett a törvény ellen, jogosult
lehetett alternatív terápiára, addig az új javaslat szerint ez csak azokra vonatkozna, akik hajlandóak
együttműködni a hatóságokkal, és információt adni a kábítószerek forrásáról. A cél ezzel nem a
megfélemlítés, hanem a drogterjesztő hálózatok felderítése és felszámolásának megkönnyítése.
További fontos elem a vagyonelkobzás intézményének bővítése. A jövőben a hatóságok nemcsak
készpénzt vagy eszközöket, hanem akár lakóingatlant vagy járművet is elkobozhatnának, amennyiben
azok bizonyíthatóan köthetőek a drogbűnözéshez.
Emellett az Alaptörvénybe is bekerülne a drogellenesség elve, ami példátlan szintű politikai és jogi
elköteleződést jelent a kábítószermentes társadalom iránt.
A magyar szabályozás szigorodása ellentétes tendenciát mutat sok nyugat-európai ország
gyakorlatával, ahol a drogpolitika egyre inkább egészségügyi és szociális kérdésként jelenik meg.
Portugália 2001-ben történelmet írt azzal, hogy dekriminalizálta a személyes használatra szánt
kábítószereket. Ott a fogyasztókat nem bíróság, hanem egy háromtagú bizottság hallgatja meg,
amely szociális és egészségügyi segítséget javasol, nem büntet. Az országban a drog okozta halálozás
és a HIV-fertőzések száma csökkent – igaz, a társadalmi környezet és a prevenciós rendszer is fejlett.
Hollandiában a kannabisz fogyasztás bizonyos keretek között legális, az úgynevezett „coffee shop”
rendszer révén. Bár a kemény drogokat tiltják, a fogyasztásért alig büntetnek, inkább a
kereskedelemre összpontosítanak.
Németországban hasonló a gyakorlat: bár technikailag tiltott, a kis mennyiségű birtoklást gyakran
elnézik, különösen, ha első elkövetőről van szó. Ráadásul 2024-ben dekriminalizálták a kannabiszt.
Ezzel szemben Svédország következetesen képviseli a „zéró tolerancia” elvét, hasonlóan a magyar
irányhoz. Ott már a szervezetben kimutatható drogszint is bűncselekmény lehet, ugyanakkor a
hangsúlyt inkább a terápiás programokra és a fiatalkorúak védelmére fektetik, nem a kereskedelem
felszámolására.
A magyar törvényjavaslat célja nem a büntetés öncélú szigorítása, hanem a társadalom védelme egy
egyre súlyosbodó probléma ellen. A dizájner drogok olcsón és gyorsan hozzáférhetők, és különösen a
fiatalok körében jelentenek óriási veszélyt. Sok esetben már 12-14 éves korban megjelenik a
használat. Ezek az anyagok gyakran ismeretlen összetételűek, így életveszélyesek lehetnek, és hosszú
távú mentális problémákat is okozhatnak.
A javasolt szigorítások üzenete világos: Magyarország elkötelezett a gyermekek, fiatalok és a teljes
társadalom védelme mellett. A kriminalizálás, az elterelés újraszabályozása és a vagyonelkobzás mind
azt a célt szolgálják, hogy a drogkereskedők ne találjanak biztonságos piacot az országban, a
fogyasztás pedig ne váljon elfogadott viselkedéssé.
Bár a nemzetközi trendek egy része enyhítésre törekszik, a magyar út inkább megelőzésben és a
kereskedelem teljes felszámolásában látja a megoldást. Ez hosszú távon hozzájárulhat egy
tudatosabb, egészségesebb nemzedék neveléséhez, ahol a drogfogyasztás nem lehetőség, hanem
veszély.
Források:
https://mandiner.hu/belfold/2025/03/europaban-mar-csak-magyarorszag-es-harom-masik-tagallam-
harcol-a-drogfogyasztas-ellen
Cannabis Act (Germany) – Wikipedia
Toleration policy regarding soft drugs and coffee shops | Drugs | Government.nl
Drug decriminalisation in Portugal: setting the record straight. | Transform
T/11401 A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával
összefüggő törvénymódosításokról – törvényjavaslat