Olvasási idő: 5 perc

Több ponton is bebizonyosodott a magyar drogpolitikai álláspont helyessége

Szerző
Téglásy Kristóf
Dátum
2025.02.05.

A belga nemzeti kábítószerügyi biztos szerint hamarosan drogállammá válik Belgium. Ine Van Wymersch hangsúlyozta: minden kormányzati szintnek és gazdasági ágazatnak segítenie kell „az illegális pénzek kiszorítását”, mielőtt azok beépülnének a valódi gazdaságba. „A bűnszervezetek cinkosai köztünk élnek. Belgium még nem drogállam, de azonnal reagálni kell, hogy ne váljon azzá”.

Ezt a helyzetet előrevetítette az elmúlt évek számos felmérése, melyeket az európai hatóságok végeztek. Ezek szerint a holland kikötőkben megszaporodott razziák és a bevezetett szigorú ellenőrzések következtében a drogkereskedelem tengeri útvonala, az európai unióba való belépési pont áttevődött a belga kikötőkbe, elsődlegesen is Antwerpenbe. Az Európai Rendőri Hivatal (Europol) nemrégiben közzétett jelentésére, amely szerint az EU-ban működő legveszélyesebb bűnszervezetek 86 százaléka legális struktúrákat használ bűnözői tevékenységeihez. Ezek lehetnek pizzériák, fodrászatok vagy éppen legális cbd tartalmú termékeket áruló boltok is.

A biztos úgy véli, a fogyasztók elleni intézkedések nem hatékonyak, mert nem okoznak valódi zavarokat a kábítószerkereskedelmi rendszerekben. Ez az állítás szembemegy azzal az állásponttal, miszerint a fogyasztók elleni intézkedések megszűntetése, illetve a fogyasztás legálissá tétele eltünteti a feketepiacot és korlátozza a drogkereskedelmet. Emlékeztetőül: a német droglegalizációs törvény mellett érvelők egyik fő fegyvere ez az állítás volt. Most felismerte a belga szakember azt, amit mi Magyarországon folyamatosan hangoztattunk, hogy a legalizálás nemhogy visszaszorítaná, de éppenséggel teret ad a feketepiac bővülésének, ezáltal jelentősen növelve a drogbűnözést is. „A fogyasztás nem csökkent, a kokain ára változatlan, és a termelés továbbra ugyanazon a szinten maradt” – jelentette ki. Ehhez annyit érdemes még kiegészítésként hozzáfűzni, hogy a lefoglalt és bevizsgált kokain tisztasága mérhető mértékben nőtt. Ez azt jelenti, hogy a tisztább anyagot lehet a régi áron megvásárolni, ami relatív árcsökkenést jelent. Az, hogy az egyre tisztább kokainból azonos mennyiség érkezik be Európába, azt is jelenti, hogy a kereslet, azaz a kokain használat nő. Mindennek hatásairól korábbi elemzésünkben írtunk.

Van még egy érdekesség a belga kábítószerügyi biztos nyilatkozatában. Van Wymersch egy olyan alap létrehozását javasolja Belgiumban, amely a bűnözőktől lefoglalt vagyonokból kifejezetten a kábítószer elleni küzdelem különböző területeit – nyomozati eszközök, közegészségügy, iskolai prevenció – finanszíroznák, valamint drogkereskedelemből származó pénzt a károk helyreállítására használnák fel. A Drogkutató Intézet ezelőtt bő félévvel végzett egy kutatást, amelyben különféle (fiktív) intézkedési tervek elfogadottságára kérdeztünk rá. Az egyik ilyen kérdésben az szerepelt, hogy a tetten ért drogdílerektől az elfogásukkor lefoglalt ingó vagyontárgyakat (autók, ékszerek stb) már akár a nyomozati eljárás alatt el kell kobozni, értékesíteni kell és a befolyt összeget drogprevencióra és rehabilitációra kell fordítani. A válaszadók többsége egyetértett az állítással és mindösszesen 27%-uk ellenezte volna egyértelműen egy ilyen jogszabály bevezetését (még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a kérdések a Drogkutató Intézet által kidolgozott, fiktív tervezetek voltak!). Korábbi elemzésünket honlapunkon találják. De mindenesetre érdekesség, hogy a belga nemzeti kábítószerügyi biztos jó félévvel a kutatásunk után ugyanerre a javaslatra jutott.

Megállapítható tehát, hogy lassan kezdenek ébredezni a nyugat európai országok szakemberei és hatóságai is. Remélhetőleg ez a folyamat a német választások eredményeképpen is folytatódik, és a droglegalizáció párti lobbi visszaszorul. Kívánatos lenne, hogy egyre többen ismerjék fel a döntéshozók közül, hogy a legalizáció zsákutca, a prevenciónak és a zéró toleranciának nincs alternatívája.

Forrás:

https://hirado.hu/kulfold/cikk/2025/02/04/azonnal-cselekedni-kell-hogy-belgium-ne-valjon-drogallamma-hivta-fel-a-figyelmet-a-kabitoszerugyi-biztos

További elemzéseink, amelyek érdekelhetik

2020.10.21
6 perc olvasási idő
Dizájner drogok használatának szankcionálása Magyarországon
Az elúlt tíz év büntetőjogi reakciói
2020.10.21
3 perc olvasási idő
Kérsz egy slukkot? – ez vár rád, ha drogot találnak nálad!
A kábítószer használat szankcionálása 
2020.10.17
8 perc olvasási idő
Hogyan érhetjük el a megváltozott tudati állapotot szermentesen?
A megváltozott tudati állapotok jelenségvilága végtelenül gazdag, érdemes megismerni, azonban fontos tisztában lennünk vele, hogy ez szerhasználat nélkül is elérhető!