Erdős Ákos interjúja a Hetek című folyóiratban
Intézetünk kutató munkatársa, Erdős Ákos addiktológiai konzultáns, őrnagy interjút adott a Hetek című folyóiratnak. A beszélgetésben szerepel a kannabisz orvosi célú felhasználása, mely sarkalatos pont a jelenlegi pszichoaktív szerekkel kapcsolatos tudományos és hétköznapi életben egyaránt. Erdős Ákos válaszolt az Intézetünket érintő támadásokkal kapcsolatos kérdésekre is.
„A kutatási eredmények alapján azon az állásponton vagyok, hogy kannabisztermékeket valószínűleg lehet gyógyászati célra használni, ugyanakkor ezzel kapcsolatban az esetleges kockázatokra is fel kell hívni a figyelmet. A Drogkutató Intézet is erre tette a hangsúlyt, és ezért érték támadások, holott senki nem akar senkit megfosztani semmilyen hatékony gyógyszertől” – nyilatkozta Erdős Ákos.