Munkatársaink > Dr. Deák Csilla

Dr. Deák Csilla

Szociálpszichológus, vezető kutató

Okleveles pszichológus és a pszichológia tudományok doktora. Tanulmányait Belgiumban a Leuveni Katolikus egyetemen végezte. Kutatásai során főként szociálpszichológiával foglalkozik, így azok a fontos társadalmi kérdések, amik a drogfogyasztás körül forognak úgyszintén felkeltették érdeklődését. A Drogkutató Intézetben tudományos tanácsadóként lektorálja a tanulmányokat, valamint felügyeli és koordinálja a tudományos kutatásokat és publikációkat. Ezen kívül 2019 szeptember óta a Mindset pszichológia munkatársa, ahol tanácsadó pszichológusként és projektkoordinátorként dolgozik.

Tanulmányok

Elemzések

2020.10.10
5 perc perc olvasási idő
Üdvözlünk a Drogkutató Intézet honlapján!

Köszöntő Dr. Deák Csilla szociálpszichológus tollából.

Dr. Deák Csilla

Médiamegjelenések

2021.02.27
Interjú Dr. Deák Csillával a Mandineren

Intézetünk vezető kutatója interjút adott a Mandinernek. A hazai és nemzetközi kábítószer-helyzet mellett Dr. Deák Csilla munkacsoportunk jövőbeli céljairól is beszámolt. “Az Intézet létrehozásának egyik célja az volt, hogy egyfajta hidat képezzen a tudományos világ és a lakosság között. Több projektet is tervezünk a közeljövőben elindítani. Többek között felmerült témaként Magyarország elhelyezése a „drogtérképen” európai […]

Tovább
2020.10.22
Interjút készített a Mindset Dr. Deák Csilla kutatási igazgatónkkal

A Mindset Pszichológia munkatársai Drogkutató Intézetünk igazgatóját kérdezték

Tovább